Könnyű, laza Tarotértelmező bejegyzés következik: csupáncsak a Sors, avagy Karma fogalmát szándékszom körbejárni, melyet a Crowley tarot-ban leginkább a X. számú Nagy Arkánum, azaz a Szerencse lapja jelenít meg. A téma aktualitását Gál Judit asztrológussal közösen tartott egynapos Karmabontó tréningünk közelgő időpontja (augusztus 7.) adja, de erről majd később.

Személyes asszociációim a Sorsra a következők:

  • megoldandó feladat, feladatok néhány kiemelt életterületen
  • a Boldogsághoz vezető út
  • saját, igazi akaratom követése
  • lehetőségeim legnagyobb mértékű kiteljesítése

Gál Judit anyagából idézve: "a karma szankszrit szó, jelentése tett." (Természetesen a sors és karma szó jelentéstartalmának azonosságáról szintén lehetne vitatkozni, én most önkényesen szinonimaként használom őket.) "A többféle karma-tan – korántsem egységesen, de – úgy tekinti, hogy sok életünk van, s tapasztalataink kvintesszenciáját a tudattalanban visszük egyik életünkből a másikba, s a különböző életek során különböző szerepekben és színtereken megdolgozzuk azt a feladat-csomagot, amit hoztunk magunkkal, ami tartalmazza mindazt, amit eddig elértünk. Jelen életünkben ... tovább kell(ene) lépni, mert a mostani és további életeinkben más fajta, új feladatot, karma-részt kell megdolgoznunk. A karma tehát az ember aktuális sorsszerű feladataként is megfogalmazható."

Mindannyian szembesülünk visszatérő helyzetekkel, témákkal, nehezen leküzdhető félelmekkel, akadályokkal saját életünk egyes területein, míg más területekre szinte figyelmet sem fordítunk, mégis magától értetődően, gond nélkül elrendeződnek. Van, akinek mindig rendben van az egészsége, más állandóan kisebb-nagyobb betegségekkel, testi tünetekkel küszködik; egyikünk rendezett anyagi körülmények között él, és ezt minden életszakaszban következetesen biztosítani tudja magának, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, míg mások képtelenek tartósan egyensúlyba hozni magukat anyagi téren. Hogy aztán a párkapcsolat és családi élet területét ne is említsem... Vagy éppen a hivatásbeli kérdéseket.

Szóval ha magunkba nézünk, felfedezhetjük azt a néhány markáns helyzetet, feladatot, ahol bizony kihívás elé állít minket a Sors. A különböző Karma-tanok abban nagyjából egytértenek, hogy ahol a legnagyobb nehézségekkel szembesülünk, ott fejlődhetünk a legtöbbet. Tehát sorsunk mintegy figyelem-felhívó jelzésként dobálja elénk a nehézségeket.

Mit mond erről a kártya?

A X. Szerencse névre hallgató Nagy Arkánumot egy óriáskerék képe uralja, amely beszédesen utal a szerencse forgandó, "egyszer fent, egyszer lent" természetére. Egyben az állandó változás, teremtés-egyensúly-pusztulás körforgás ciklus elfogadására bíztat, felhívja figyelmünket arra, hogy lehetetlen, sőt egészségtelen egyfolytában a csúcson tartózkodni, a továbbhaladáshoz, fejlődéshez feltétlenül szükség van a mélybeszállásra ahhoz, hogy újabb lendületet vegyünk a következő csúcs meghódításához.

A kártya tehát arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet a kérdéses élethelyzettel kapcsolatban, hogy itt és most jó esélyünk van összhangba kerülni sorsunkkal, felismerhetjük életfeladtunkat, és döntő lépést tehetünk annak megoldása felé. Jellegzetes félreértést szeretnék eloszlatni a "szerencse" szó értelmezésével kapcsolatban: általában csak pozitív, örömteli eseményekre gondolunk e szó hallatán, pedig nagyon gyakran fordul elő, hogy éppen a nehéz, kritikus élethelyzetek, válságok kényszerítenek minket sorsunk elfogadására és saját valóságunkkal való szembenézésre. Minél inkább halogatjuk a szembenézést, annál kiélezettebb helyzetekre számíthatunk a Sors jóvoltából. Itt pedig paradox módon visszaérkezünk kiindulópontunkhoz, hiszen egy magasabb perspektívából szemlélve a Szerencse tényleg, minden esetben pozitív fordulatot hoz számunkra, amennyiben megértjük üzenetét és élünk a felkínált lehetőséggel. Ezzel kapcsolatban figyelmedbe ajánlom "A békés harcos útja" című filmet, amely élvezetes formában ad át mély tanulságokat, ráadásul igaz történeten alapul: főhőse, Dan Millman eredetileg könyvben írta meg történetét, és később számos spirituális tartalmú könyv szerzője lett - egyet közülük én is felsoroltam könyvajánlómban.

No és mi a helyzet a szabad akarattal? Tényleg meg van írva sorsunk a csillagokban, és egyetlen lehetőségünk, hogy ezt megfejtsük, elfogadjuk és kövessük? Igen is meg nem is.
E kérdésben ismét Juditot idézem: "Nos, tapasztalataim alapján kialakított véleményem szerint saját akaratunknak a legnagyobb jelentősége abban van, hogy felvállaljuk-e egyáltalán azt a szerepet, amit a mostani életünkben kell játszanunk – röviden: felvállaljuk-e önmagunkat? Nagyon fontos az is, hogy ezt fogcsikorgatva, apatikusan vagy derűsen tesszük. A feladat minimumát oldjuk meg fanyalogva, vagy igyekszünk a maximuma felé. Másként fogalmazva: meglévő képességeinket mire és hogyan használjuk, mennyire szemléljük reálisan magunkat, megtaláljuk-e akkor is helyünket a világban, ha annak keretei az ábrándoktól távolabb esnek. Tudomásul vesszük-e, ha azt kapjuk, amit magunk is okoztunk másoknak, hogy a karma mindig kiegyenlít, s hogy a földi viszonyok közepette tökéletességről nem lehet beszélni. Mindez első pillantásra csekély mozgástérnek tűnik, valójában azonban igen nagy, amelynek sokszor csak a töredékét használjuk fel. Az ok: annyira kötődünk múltbeli beidegződéseinkhez, a régi szerephez, hogy észre sem vesszük az új lehetőségeket! Nagy bátorságra van ahhoz szükség, hogy elengedjük ezeket és ki merjünk próbálni egy olyan új szerepet, amelyben a (vélt) biztonsági kapaszkodók hiányoznak!"

A magam részéről azt teszem hozzá mindehhez - visszautalva a bejegyzés elején felsorolt asszociációimra a Sorsról - hogy amikor rátalálunk igazi feladatunkra, az együttjár egy hatalmas megkönnyebbülés- és ráismerés-érzéssel, hogy "Igen! Pontosan ezt akartam! Végre a helyemen vagyok!" Tehát valójában nem is akarunk igazán olyasmit, ami nem része a sorsunknak, ha pedig rátalálunk saját utunkra, akkor szinte repítenek előre a külső-belső támogató erők. Mindaddig, amíg Egónk újra közbe nem szól, csak hogy ne unatkozzunk annyira. És akkor újra indul a körforgás...

Kérdések: Mely életterületen vannak visszatérő nehézségeid? Milyen tipikus, isméltődő konfliktushelyzetekbe keveredsz? Milyen helyzetekben érezted/érzed úgy, mintha minden összeesküdött volna ellened? Fel tudsz-e idézni olyan problémát, amely a múltban komoly gondot okozott neked, egy ideje azonban már fel sem merül? Mi okozta a változást? Ha minden kifogásodat félreteszed, mit válaszolnál arra a kérdésre, hogy mire születtél?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Erő Labirintus Mélybeszállás

Ajánlás: A karmáddal való közelebbi ismerkedésre, barátkozásra teremtünk alkamat az rendszeresen Gál Judit asztrológussal közösen tartott egynapos Karmabontó tréningjeink keretében. A csoport célja saját karmánk megismerése egy speciális asztrológiai elem, a holdcsomópontok elemzésének segítségével. Visszatérő nehézségek, sajátos félelmek, motivációk, hajlamok megértésére derülhet fény a csoportban, amely valamely kiemelt életfeladat megoldása felé terel minket. Sorsfeladatunk megismerésével, valamint a megoldási lépések kidolgozásával foglalkozunk ebben az egy napban. Amennyiben érdekel a csoport, részletes infókat újonnan indított Karmaasztrológia blogunkon olvashatsz, ahol terveink szerint a témával összefüggő sok érdekes cikket, programot, információt fogunk közölni. Természetesen hozzám vagy Judithoz is fordulhatsz kérdéseiddel. Várunk szeretettel!

 

Címkék: sors karma szabad akarat karmabontó tréning karmaasztrológia

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr322182363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eyre (törölt) · http://blog.hu/eyre 2010.08.29. 00:18:01

Nagyon örülök hogy rád találtam .Igen az Ego az ,és nem más ,és milyen későn jövünk erre rá !Jó az írásod .köszönöm hogy itt lehettem.
süti beállítások módosítása