Ma éjjel álmomban állandóan eltévedtem: először egy hatalmas uszoda-komplexumban (ráadásul hiányos öltözetben) kerestem órákon át a női öltözőt, aztán biciklistársaimmal egy hegyre vezető bickliutat, miközben ránksötétedett. Mindkét helyzetben az volt a közös, hogy végül - vagy akár többször is - visszaértem a kiindulópontra, jó hosszú bolyongás után, mialatt azt hittem, már messzire jutottam. Erről jutott eszembe a Labirintus képe.
Ébredéskor pontosan tudtam, hogy miről szólt az álmom, mert ugyanez jött szembe velem a valóságban is mostanában. Azt hittem, már készen állok valami másra, valami újra, erre a nyakamba kaptam hatványozottan ugyanazt, amitől elszakadni szerettem volna. Elég kiábrándító volt, ami azt illeti... Mégis megfigyeltem egy csomó különbséget: egyrészt szinte azonnal kiderült, hogy bizony, már megint erről van szó, egy percig sem tudtam áltatni magam. Ráadásul még szélsőségesebb, ha tetszik, esszenciálisabb formában jött szembe az a bizonyos helyzet, ismét nem adott lehetőséget arra, hogy ne vegyem észre, miről van szó. Mindezeket bíztató jelként értékelem, egy végső, kétségbeesett kísérletnek arra nézve, hogy ragaszkodjam az idejétmúlt, ám jól bejáratott menetrendhez.
Van erre egy jól megfogalmazott hasonlat, sztori, kép, nem tudom, kitől származik, én is úgy kaptam:
Autobiográfia
1. Megyek az utcán. A járdán mély lyuk. Beleesem. Elvesztem...nincs remény. Az én bűnöm... kizárólag. Végtelen időbe telik, amíg kikászálódom.
2. Megyek ugyanazon az utcán. A járdán mély lyuk. Úgy teszek mintha nem látnám. Beleesek. Nem tudom elhinni, hogy újra! Ugyanott? De ez már nem lehet az én hibám... Ismét végtelen időbe telik, amíg kikászálódom.
3. Megyek ugyanazon az utcán. A járdán mély lyuk. Látom. Beleesek. Csak úgy, megszokásból. Szemem nyitva. Tudom, hol vagyok. Saját bűnöm. Meglepődöm. Rögtön kimászok a lyukból.
4. Megyek ugyanazon az utcán. A járdán mély lyuk. Kikerülöm.
5. A másik utcán megyek.
Hmm, hát ezért adtam azt az alcímet a blognak, hogy az "önfelfedezés rögös útja"... Bízom benne, hogy a fenti gubancommal én már a 3. fokozatban vagyok.
És Te, kedves Olvasóm? Te milyen helyzettel kapcsolatban esel bele ugyanazokba a lyukakba, életed labirintusában mivel kapcsolatban tévedsz vissza ugyanarra a helyre?
A sajátomról még annyit elárulok, hogy ez egy párkapcsolati helyzet, amiről dalt is írtam "Fantomember" címmel. Aztán számtalan Fantomemberrel talákozva rájöttem, hogy pontosan ugyanannyira vagyok én magam is Fantomlány, amennyire ők Fantomemberek. Ugyanúgy menekülök, mint ők... Remélem, már nem sokáig. Hermész Triszmegisztosz is leírta a Smaragdtáblában, hogy "Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, így érted meg az egy varázslatát." (Hamvas Béla fordítása). És akkor a kint és bent, én és a másik is szükségszerűen ugyanazt mutatja, teszem hozzá én.
Azt pedig nagyon kíváncsian várom, hogy Te mit teszel hozzá, kedves Olvasóm!
