Érdekes cím, nem? Szerelem és hódítás kapcsán elsőre talán az ugrik be legtöbbünknek, amikor egy férfi meghódít egy nőt. Fordítva már kicsit furcsa. És a Szerelmet hogyan hódítsuk meg, pláne vissza, és egyáltalán mi célból?

Azért, mert elhagytuk. Vagy éppen ő hagyott el minket, mert nem bántunk vele jól. Korlátok, elvárások közé szorítottuk ezt a végtelenül szabad és természetes lényt, megfosztottuk eredendő spontaneitásától, játékosságától - s így elvesztettük. Miért tettük mindezt? Talán azért, mert a szabadsággal, spontaneitással, játékossággal együttjár a bizonytalanság is. Aki szabad, azt nem tudjuk irányítani, kontrollálni - ha akar, velünk tart, ha másra vágyik, elhagy minket, ettől félünk. Joggal... Valóban? Nem inkább úgy van, hogy a Szeretet és a Szerelem eredendően, mindig velünk van, csak a megjelenési formája változik? Butaság lenne egy 15 éve tartó kapcsolatban ugyanazt az őrült szenvedélyt várni egymástól, mint a legelején. Mégis, titkon ebben reménykedünk, és hibáztatjuk magunkat, a másikat, hogy lám, elmúlt a szenvedély, meghalt a szerelem. Csalódásra ítéljük magunkat, ha így gondolkodunk a szerelemről. Ha viszont hagyjuk, hogy mindig új, mindig más arcát mutassa meg nekünk, és ámulattal figyeljük, milyen elképzelhetetlen ajándékokkal lep meg minket időről időre - nos, akkor nem csalódhatunk!

Nem ezt halljuk-látjuk a romantikus mesékben, amelyekkel elárasztanak minket a filmek, a dalok. Amelyek egyben azt ígérik, hogy ha nagyon-nagyon szerencsés vagy, akkor részed lehet a sírig tartó végtelen gyönyörűségben, amellyel a szerelem eláraszt. Teljesen kiszámíthatlanul, nem tehetsz érte semmit. S ha megtalált, sem kell érte tenned többé semmit, "boldogan éltek, míg meg nem haltok". Mégsem ezt látod magad körül. Válások, viszályok, csalódások, kiüresedett látszatkapcsolatok, keserű magány, felszínes kalandok hajszolása - ezt látod többnyire, ha nem tévedek.

Én nem törődöm bele, hogy nincs más út. Egyszerűen máshogy kell csinálnunk, mint eddig. Nem működnek az eddigi mintáink, egyre kevésbé hozzák meg az átmeneti boldogságot - és ez jól van így. Mégpedig azért, mert rászorít minket, hogy elinduljunk egy másik úton, felfedezzük, megteremtsük a párkapcsolat új mintáit, új módjait. Sokszor hallottam emlegetni, hogy manapság túlságosan igényesek vagyunk egymással, férfiak és nők, azt várjuk, hogy a párunkban mindent egyszerre megtaláljunk - legyen szép, okos, sikeres, gazdag, vicces, sportos, gyengéd, erős... Igen, legyen! Hiszen eleve az - ha észre tudjuk venni! Ha megengedjük, hogy a maga módján mutassa meg végtelen szépségét és gazgadságát, ne pedig az általunk előírt módokon. Ha abban leszünk a társa, hogy minél teljesebben kibontakoztassa a benne rejlő lehetőségeket, minél inkább azzá váljon, aki ő maga. És persze ez csak kölcsönösen tud működni, te is csak azáltal tudod elősegíteni társad kibontakozását, ha közben a saját fejlődésed útján is szabadon haladsz előre.

Ja, hogy ez nehéz? Igen, eleinte az, mivel nem ehhez szoktunk. Aztán egyre könnyebbé válik. De mégis, folyamatos munkát jelent. Ha viszont a kettővel ezelőtti bejegyzésemben megfogalmazott Munkára gondolunk, akkor semmi baj nincs vele, hiszen az erőfeszítés örömöt hoz egyúttal.

Szerencsére egyre többen lépnek rá arra az útra, amely az újfajta, teljesebb párkapcsolatok felé vezet minket. A fenti címet sem én találtam ki, hanem Sarkadi Kriszta barátnőm, aki az új kapcsolati minták apostolnője, ha van ilyen. Mért ne lenne? A cím pedig az október 29-én, a 10milliószoros napon megrendezett párkapcsolati workshop-jának címe. Ha te is elindulnál egy újfajta, valódi teljességet adó párkapcsolat irányába, ezen a programon útmutatást, és útitársakat is találhatsz. És együtt mindig könnyebb... Kalandra fel!