Arról írok, ami miatt már lassan két hete nem írtam a blogra: a munkáról. Egyrészt elborított, másrészt belevetettem magam, harmadrészt a legutóbbi trénigjeimen, sőt a mai órámon is előkerült a téma, és ha mindez nem lenne elég, 2-3 naponta ki is húztam a Korongok 3-as, Munka című lapot. Nem mintha a blogírást nem tekinteném munkának - akkor hogy is van ez?

Mit nevezek én munkának? Szerintem mást, mint amire először gondolnál: számomra a munka egy meghatározott cél elérésére irányuló tevékenységsorozat, amely minden esetben tudatos erőfeszítést igényel, ugyanakkor az erőfeszítéssel együtt az öröm érzését is átélem. Minimálisan az eredmény elérése által, maximálisan pedig már a folyamat, az út maga is örömet okoz, valamint az az átalakulás, ami bennem végbemegy ezalatt. Ilyen értelemben munka az, ha gyakorolok a hangszeremen, ha kitakarítok vagy kertészkedek, gyereket szülök és felnevelem, megbeszélem az aktuális konfliktusomat a szerelmememmel, és persze munka az is, amiért pénzt kapok.

Ilymódon számomra értelmetlenné vált egy ideje az a kérdés, hogy vajon a munka szükséges rossz-e, ami fárasztó és lélekölő dolog, és az élet igazán kellemes dolgaitól veszi el az időt. Hiszen ez az élet maga! És amikor a munkánkról döntünk, voltaképpen a saját magunk iránti tiszteletet, szeretetet fejezzük ki azáltal, hogy milyen tevékenységeket választunk: olyanokat, amelyeket értelmesnek és örömtelinek érzünk, de legalábbis megtesszük azt az erőfeszítést, hogy meglássuk benne a szépséget, és folyamatosan haladjunk afelé, ami még nagyobb kiteljesededést hozhat számunkra. Vagy hagyjuk, hogy monotóniába, gépiességbe süllyedjünk, egy könnyű, erőfeszítés nélküli életről álmodozva...

Persze az sem mindegy, hogy az erőfeszítés-öröm-eredmény hogyan aránylak egymáshoz. Az is egyfajta munka, hogy folyamatosan felülvizsgáljuk ezt a hármas arányosságot, és változtassunk, ha kell. Nem könnyű meghozni azokat a döntéseket sem, hogy egy célért folytatott küzdelmeben meddig érdemes kitartani egy bizonyos módon, eldönteni, hogy a várva várt eredmény türelmetlenségünk vagy éppen helytelen irányválasztásunk miatt nem mutatkozik meg még előttünk.

Ha már emlegettem, nézzük meg a Crowley tarot Korongok Hármasa mit tesz hozzá a témához! Hullámzó tenger, forgó kerekek, háromszög alakú, stabil alapon piramis forma, amely szintén a stabilitás érzését kelti - vagyis mozgás és stabilitás egy képben ábrázolva. Folyamatos, kitartó, apró lépések egymás után, amelyek előbb-utóbb biztosan eredményre vezetnek, és megmutatkoznak a kézzelfogható valóságban is - lévén a Korongok az anyagi világ, a Föld elem princípiumához tartoznak, ez a kártya fő üzenete. És mi dönti el, hogy jó irányban haladunk-e, erőfeszítéseink nem bizonyulnak hasztalannak? Nos, a válasz most is a szeretet. Ha szeretettel végezzük tevékenységünket, bármi légyen is az, jutalmunk az öröm és a megelégedettség lesz, igaz, gyakran nem ott és nem abban formában tapasztaljuk meg, ahogy arra számítunk. De ha valódi szeretettel cselekszünk, jutalmunk nem marad el, ebben bizton hihetünk. Ne feledjük: a valódi szeretet esetében a saját magunk és mások iránti szeretet egymástól eláválaszthatatlan! Tehát a mártíromsággal járó önfeláldozás a munka oltárán nem valódi szeretet, és ne csodálkozzunk, ha környezetünk egyáltalán nem értékeli erőfeszítéseinket, és egyre többet követel tőlünk, miközben viszonzást nem kapunk.

Kérdések: Mit jelent számodra a munkád? Mennyire élsz át örömöt, szeretetet a munka által? Erőfeszítéseid arányban vannak-e az elért eredményekkel, és az örömmel, amit a munkavégzés során átélsz? Azt csinálod-e, amit valóban szeretsz, vagy haladsz-e afelé? Képes vagy-e minden tevékenységedben felfedezni a szépséget és az öröm pillanatait? Tudsz-e hinni abban, hogy a kitartóan, egymás után megtett céltudatos lépések elvezetnek célodig?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Lelki prostítució Érés és érlelés Maximalizmus másképp

Útravalóul ezúttal Steve Jobs, az Apple és később a Pixar alapítójának Stanford egyetemen tartott híres beszédét csatolom. Ezen a linken magyar felirattal hallgathatod-nézheted meg. A rendkívül személyes hangvételű beszéd bepillantást enged egy kiemelkedően sikeres ember életútjába, aki akkor is követte szíve vágyát, amikor éppen minden összeomlott körülötte, és fogalma sem volt róla, hogyan tudja újjáépíteni az életét. Megmutatja, hogy csak visszatekintve érthetők meg azok az összefüggések, amelyek erőfeszítéseink eredményét a jelenben még láthatatlan módon egymáshoz illetszik, végül egy nagyszerű alkotást hoznak létre belőlük. Egy dolog volt, ami átsegítette őt a bizonytalanság és a kétségbeesés időszakain: szerelmes volt abba, amit csinált.