Indul a nagy Tarot értelmezés!

 2010.05.24. 12:35

Kedves Olvasóközönség, kezdődik! Minden héten 1-3 új lapot fogok elemezni, bemutatni, esetekkel, sztorikkal, kérdésekkel, tanácsokkal, ajánlókkal fűszervezve a Crowley tarot kártyái közül. Itt a blogon, a Tavaszpont honlapon, és a Facebook Mónika és a Tarot című oldalán is megjelennek majd kártyaértelmező írásaim.

Még mindig a Szerelem időszakában járunk, egészen a nyári napfordulóig, így az első három bemutatott kártya is ehhez a témához kapcsolódik: egy Kis Arkánum, a Kelyhek 2 Szerelem, és két Nagy Arkánum a VI. A Szeretők, valamint a XI. A Vágy lapja kerül terítékre ezúttal. (A kártya felépítéséről, Nagy és Kis Arkánumokról itt olvashatsz: http://www.tavaszpont.hu/tarot) Mindhárom lap szerepelt már a blog egy-egy bejegyzésében egyébként.

Nézzük elsőként magát a Szerelmet(Kelyhek 2)! Kelyhek lap, tehát a Víz elem, azaz az érzelmek témája határozza meg a lap jelentését. A kettes szám szimbolikája pedig a dualitás, a két ellentétes pólus találkozására utal. Nos, ezen a lapon a két pólus közti vonzás, kiegészülés, egyesülés, harmónia jelenik meg, a színvilág is kellemes, változatos, ugyanakkor nem túláradóan harsány, azaz inkább a romantikus, gyengéd, nem pedig a szenvedélyes szerelemet ábrázolja a kártya.

Ha ezt a kártyát húzod, akkor az nagy valószínűséggel ténylegesen a szerelemről, szeretetteljes találkozásról szól életedben. Természetesen ez nemcsak egy szerelmi kapcsolatban lehetséges, utalhat harmonikus együttműködésre, szeretettel és örömmel végzett tevékenységre, a szívedhez közelálló hivatás megtalálására is. És mint mindig, ennek a hiányát, a harmonikus találkozás utáni vágyat, esetleg a másikban való feloldódás túlzott mértékét is jelezheti, amikor teljesen elveszítjük önmagunkat. Ez utóbbi állapot normális a szerelem kezdeti szakaszaiban, vagy bármikor, amikor érzelmi csúcspontot élünk át egy kapcsolatban, ugyanakkor a saját egyéniségünk teljes, tartós elveszítése, amikor jól-létünk kizárólag a másik embertől függ, komoly problémákhoz vezet, és végeredményben megöli a szerelmet magát is.

Kérdések: Mennyire része az életemnek a harmóniát, beteljesedést hozó szerelem, szeretet átélése? Mely életterületen szeretnék többet kapni ebből az érzésből? Mit teszek ezért?

Kapcsolódó blogbejegyzés: A Szerelem Hava

Következő lapunk a VI. A Szeretők c. Nagy Arkánum, ekként kiemelt, nagy energiájú lap, az élet egyik fő témáját jeleníti meg. Amely nem más, mint az igazi társ megtalálása, és az elköteleződés felvállalása mellette. Isteni áldás van a frigyen, ezt szimbolizálja a két főszreleplő fölé magasodó misztikus alak. A férfi és a nő teljes pompájukban, királyi öltözetben ragyognak, egymásra néznek, de mintha mégsem látnák egymást - egy ilyen pillanatban nehéz is a valóságot látni. Mégis hoztak egy döntést arról, hogy összekötik az életüket, és ezen a közös úton indulnak tovább. Egyúttal lemondanak azokról a lehetőségekről, amelyek egy másik út választásával adódtak volna, vállalva, hogy azt itt feltáruló lehetőségekből igyekeznek a legtöbbet kihozni.

A Szeretők kártyájának megjelenése utal az igazi társ felbukkanására - akiből több is van, persze, de a szóban forgó személy egy potenciális jelölt ebből a szempontból. A döntés kérdése majdnem mindig felbukkan a lap kapcsán, jelzi tehát, hogy választani kell a kínálkozó utak közül, nem lehet egyidejűleg több úton járni, vagy a végtelenségig a nem-döntés állapotában maradni. Ez sokszor meglehetősen kínos felismerést jelent. Más életterületekkel kapcsolatban is a döntés, az elköteleződés témáját veti fel a kártya, méghozzá az "igazi", szívünkhöz közelálló, akár életfeladatunkat jelentő út felvállalására utal, ennek nehézségével, lemondásaival, kihívásaival, mégis a másként el nem érhető kiteljesedés ígéretével együtt.

Kérdések: Találkoztam-e már az igazi társammal? Ha nem, hogyan készítem fel magam a vele való találkozásra? Ha igen, mit teszek azért, hogy a közösen vállalt út a legteljesebb kibontakozást hozza mindkettőnk számára? Milyen döntés előtt állok most az életemben? Honnan tudok támpontokat szerezni ahhoz, hogy a számomra megfelelő utat válasszam?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Kié az akarat? Okosabb Istennél

Végül a Szerelem harmadik arca, az extatikus Vágy (XI.) következik: ezen a kártyán az ösztönök uralkodnak, és az ösztönös késztetéseknek engedő, a tabukat figyelmen kívül hagyó, szabad, természetes testi szerelem pillanatát láthatjuk rajta. Mivel gyakori probléma, hogy nehezen tudjuk szabadon megélni és elfogadni ösztöneink leplezetlen, állati oldalát, ezért a kártya kihúzása valószínűen utal e késztetésünk elnyomására, és felszólítást jelent vágyunk, szenvedélyünk megélésének szükségességére - máskülönben életerőnk meggyengül, elsorvad, le nem vezetett szexuális energiáink máshol keresnek kiutat, például testi betegségek vagy agresszió formájában.

Ugyanígy megmutatja a kátya, hogy munkánkat és egyéb tevékenységeinket, például családi kötelezettségeinket szenvedélyes odaadással, avagy fásultan, gépiesen végezzük-e. Némi önvizsgálattal rájöhetünk, hogy éppen a szívünket-lelkünket kiteljesítő lehetőség kapujában, vagy éppen sordásában vagyunk-e, illetőleg pontosan ettől zárjuk el magunkat. Mindenestre a kártya azt jelzi, hogy fontos foglalkoznunk a témával.

Kérdések: Milyen gyakran élem át az extázis pillanatát az életemben - szex, szerelem, munka, művészet, mozgás vagy bármi más kapcsán? Elégedett vagyok-e ezzel? Mely területeken szeretném többször, szabadabban, intenzívebben megélni a szenvedélyemet? No és mit tehetek ezért?

Kapcsolódó blogbejegyzés: Ó, drága fiúk, ha tudnátok...!

És tényleg, mit tehetsz azért, Kedves Olvasó, hogy a Szerelem által ígért sok-sok szépséget életed részévé tedd? Unalmas újra olvasni, hogy előbb saját magadat kell szeretned ahhoz, hogy másvalakit szeretni tudj? Vagy hogy egyáltalán be tudd fogadni a másik ember feléd áramló szeretetét? Pedig így van. És egyáltalán honnan tudod meg, hogy szereted-e saját magad? Mit gondolsz, ha tükörbe nézel? Elégedett vagy a látvánnyal? Milyen érzések fognak el, ha felidézed jelenlegi életed történéseit, tevékenységeit, legközelebbi kapcsolataidat? Melegség, büszkeség, jóleső izgalom jár át? Vagy inkább csalódottság, elkeseredettség, tehetlenség, szomorúság az uralkodó érzésed? Amennyiben inkább a negatív érzések felé billen a mérleg nyelve saját magaddal és az általad teremtett élettel kapcsolatban, úgy bőven van még teendőd saját magad szeretetének kibontakoztatásában.

Egy egyszerű, napi gyakorlat ahhoz, hogy elindulj önmagad megszeretése felé: minden este, elalvás előtt idézz fel három dolgot a napodból, amiről úgy gondolod, hogy jól csináltad! Akármilyen apróságnak, banális, hétköznapi dolognak tűnik is - megköszöntél valamit, aminek a másik örült, elintézted a régóta halogatott csekkbefizetéseket, jót játszottál a gyerekeddel, beszélgettél valakivel, akivel már régen nem - ez mind jó lehet. És ha véletlenül több, mint három esemény jut eszedbe, nem kell megállnod!

Címkék: döntés szerelem vágy szeretet szenvedély tarot elköteleződés önszeretet crowley tarot

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr82027327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarkadi Kriszta · http://igazabolszerelem.hu 2010.05.25. 14:57:21

Szórakoztató, gondolatébresztő, profi. Gratulálok!

Kriszta
süti beállítások módosítása