Takáts Eszter azonos című száma jutott eszembe, annyit elmélkedtem mostanság az időről. Sürgetném, tolnám előre, de legalább belepillantanék az elkövetkezendőkbe... Pedig mindig azt mondom a klienseimnek, hogy számtalan jövő-út áll előttünk, ráadásul azok pillanatról-pillanatra változnak döntéseink, cselekdeteink nyomán.

Egyik nap annyira elfogott a türelemetlenség, hogy teljesen beborultam miatta hangulatilag. Úgy éreztem, nem történik semmi, nem halad előre semmi, és nem is fog már soha többé. Tudtam persze, hogy ez hülyeség, de a hangulatomon mit sem változtatott ez a tudás. Azzal próbáltam magamon segíteni, hogy az utamba eső gyorsétteremben egy szalvétára felírtam, mi minden történt aznap. Hát, még ez sem volt az igazi. Az a gondolat kicsit könnyebbé tette borúm elviselését, hogy tudtam, nemsokára el fog múlni ez az egész. De mitől?

Nos, a választ hamarabb megkaptam, mint arra számítottam. A Vaku névre hallgató playback színház előadására igyekeztem ugyanis (ha valaki nem ismerné a műfajt, a playback színházban a közönség történeteit játsszák el a színészek különböző rögtönzéses technikák segítségével), és a felvezető hangulatok közé egyből beneveztem az én Szomorú Türelmetlenségemet. Kedves tréner kollégám, Sebestény Tibor, aki a játékmester szerepében tündökölt, éberen rá is kérdezett: vannak-e elképzeléseim arról, hogy milyen céljaim előremozdulását vártam ezen a napon? Ó, hogyne! A Nagybódog Párkapcsolat megtalálásáét, azt, hogy híres és méltán elismert spirituális pszichológussá váljak, továbbá hogy híres és méltán elismert zenész-énekes-dalszerző váljon belőlem. Ahogy mindezeket kimondtam, máris átéreztem a gondolat abszurditását: mégis miből tudtam volna leszűrni, hogy mindezen grandiózus álmaim mennyiben mozdultak előre a mai nap folyamán? Végülis ezek életreszóló projektek!

Nade eztán jött csak a java! A színpadon négy ember kapkodott, hadarta kifacsart mondataimat... "Mikor? Mikor?" - kérdezgették egymástól tanácstalanul. Addig-addig, amíg értelmetlenné nem vált ez a sokat ismételt szó. Mikor? Talán inkább Kormi! Kéne egy kis Kormi, nem? Nagyon jólesett kinevetni magam, és a hatás azóta is tart ám!

Egy barátom idézte fel azt a szemléletes természeti képet a Titok című filmből, hogy amikor a magot elvetem, és elkezd csírázni, egy ideig a felszínen semmi sem történik, pedig ott a mélyben már növekszik a kis csíra, amely egyszercsak kidugja fejét a földből, és bátran tör az ég felé. Csak tudjam kivárni! És ne legyintsek rá a zsenge kis csírácskára, hogy "Ez mind? Na ne röhögtess!" Igen, ez mind. Ugyanis a csírában benne van  a későbbi kibontakozás összes nagyszerű lehetősége, ha képes vagyok meglátni. Erről írtam már egyszer az Érés és érlelés c. bejegyzésemben, és naná, hogy mára kihúztam az ott tárgyalt egyik lapot, a Megfontoltságot!

Néztem egy rövid ideig az egyik (najó, az X-faktor) zenei tehetségkutató műsor soron következő epizódját a szüleimnél, amely mindösszesen arról szólt, hogy közölték a szerencsétlen delikvensekkel, továbbjutottak-e vagy sem. Természetesen roppant drámai körülmények között, túl- vagy rosszul játszott, mesterkélt körítéssel, miközben a versenyzők számára ez igazi dráma volt. (Bár elismerem e műsorok érdemét abban a tekintetben, hogy igazi tehetségeket ismertetnek meg a széles nyilvánossággal, a manipulatív show-elemeket elfogathatatlannak tartom. Magánvéleményem, ennyi.) Amit ki akarok hozni a témából, az az, hogy sokan közülük úgy élték meg a továbbjutást, mint életük egyetlen és soha vissza nem térő lehetőségét az énekesi pályán való érvényesülés szempontjából. Igaz, nagyon fiatalok még. Ezúton üzenem nekik, és mindenkinek, aki bármilyen lehetőséggel kapcsolatban, legyen az szakmai vagy magántermészetű, úgy érzi, hogy ezen múlik az élete, és ehhez fogható már soha-soha többé nem jön szembe vele, hogy EZ NEM IGAZ!!! Ami igazán fontos, azt folytatni fogod a következő lehetőségig. És ha ez a te utad, akkor jönni fog a következő lehetőség.  Ha ez nem jött be, akkor nem a te lehetőséged volt. Vagy éppen nem álltál még készen rá. Csak nyugi! Tedd a dolgod, és bízz a Folyamatban (egy másik kedves tréner kollégám, Cséffalvay Gábor jelmondata). Ha pedig mégsem ez a te utad, légy hálás, hogy kiderült. S ezáltal ráléphetsz arra az útra, amelyik valóban a tiéd.

Szerencsére a versenyzők között is akadt olyan, aki fiatalsága ellenére elég bölcs volt ahhoz, hogy ezt felismerje. Kiesése hírét hallva egyszerűen megrántotta a vállát, és azt mondta: "Akkor ebből mégiscsak rockzenekar lesz!" Pontosan erről beszélek, Barátom.