Elvesztettem a józan eszem

 2010.06.07. 14:11

És megtaláltam a Szívemet. Mindez tegnap este történt. Na nem tegnap kezdődött, azt elárulom, régóta keresem-kutatom már Őt, legalább 5 éve tudatosan fülelek, hogy halljam a hangját végre. Hallottam már néhányszor, suttogva, ordítva, eltorzítva... De valahogy akkora volt a hangzavar, hogy mindig elvesztettem a kapcsolatot Vele. Most olyan tisztán szólt hozzám, mint még soha. Elmondom, hogy történt.

Néhány napja nem voltam jól, úgy értem, lelkileg. Úgy éreztem, olyan hatalmas akadály tornyosul bennem, amit sem megmászni, sem megkerülni nem tudok, csak ülök tehetetlenül a tövében és sajnálom magam. Próbáltam örömöt szerezni magamnak - zene, mozgás, természet -, de nem tudtam igazán befogadni, átélni az örömöt sem. Próbáltam beleengedni magam a fájdalomba, de az is csak pillanatnyi megkönnyebbülést hozott.

Közben ért néhány fontos impulzus: beszélgetés egy kollégával, aki másképp fogja fel a szakmát, mint én; levél egy tengerentúli baráttól, aki őrülten (talán még nálam is őrültebben) követi a szenvedélye szavát, akárhová is vigye; telefonbeszélgetés egy másik baráttal, aki a józan ész nevében szól hozzám, miközben felhívja a figyelmemet egy könyvre, ami minden másnál jobban szól a kiteljesedésről és valódi önmagunk megtalálásáról; találkozás a szüleimmel, akikből árad a féltéssel vegyes helytelenítés (vagy csak én érzem így megszokásból?); írok egy dalt a saját születésemről; Sarkadi Kriszta blogbejegyzése a megfagyott szívről és végül üzenet egy régi osztálytárstól, aki azt mondja, sokat jelentenek neki az írásaim a blogon. Na, ezen a ponton átszakadt a gát.

Mi a francot tartogatok magamban a józan ész nevében? Az érzéseimet, igen! Már megint, még mindig! Nem kellene azt akarnod, nem kellene azt érezned... De hát teljesen nyilvánvaló, hogy azt érzem és azt akarom, akkor meg mi ez a bullshit, a rohadt életbe!? Abban a pillanatban, ahogy ez a felszínre tört bennem, elöntött valamilyen hatalmas megkönnyebbülés, és újra áradni kezdett rajtam keresztül az energia, életre keltek körülöttem a színek, megjött a kedvem az életem dolgaihoz újra. Soha még ilyen tisztán nem éltem meg a különbséget aközött a két állapot között, amikor elvagyok vágva a szívemtől és amikor újra kapcsolatba kerülök vele. Ezen morfondíroztam egész hétvégén, hogy hogyan is tudom megtanulni felvenni a kapcsolatot magammal, ha elveszítem, és tessék, megkaptam a választ.

Nos, egy apró mozzanatot kihagytam a történetből: a végső eszköz, ami segített, ismét a tarot volt. Kiraktam, és ott volt a Döntésjáték egyik ágán a Szeretők lap, hogy igen, ezt akarom. És attól, hogy ott volt előttem, végre elhittem, és megengedtem magamnak, hogy azt akarjam, amit valóban akarok. Ezzel együtt megértettem azt is, hogy innentől kezdve lényegtelen, hogy elérem-e azt, amire vágyom. Egyrészt teljesen biztos lehetek benne, hogy elérem, legfeljebb nem pont úgy, nem pont akkor, nem pont azzal, ahogy most elképzelem. Másrészt a lényeg az, hogy szabadon akarhatom azt, amit akarok, és megmutathatom, ami a szívemben lakik. Elkezdtek sorjázni a helyzetek a lelki szemeim előtt, amikor megmutattam, mit érzek, és amikor nem. Ha megmutattam, minden szinte magától a helyére került. Ha egy út lezárult, akkor könnyen és gyorsan el tudtam engedni, és azonnal újabb utak nyíltak meg, hogy beteljesítsék szívem vágyát. Amikor pedig az úgy nevezett józan ész nevében próbáltam cselekedni, belegabalyodtam, elakadtam, kétségbeesetten kapaszkodtam, földre kerültem...

Ugyanis az a helyzet, hogy tényleg elveszítettem a józan eszem. Pontosabban összekevertem valami mással. Mégpedig azzal a félelemmel teli elváráshalmazzal, amit cipelek a puttonyomban, hogy ezt így kell, azt úgy nem lehet - valaki más szerint. Azt, hogy nekem mi a jó, tényleg csak én tudhatom. Senki, senki más nem hagyhatja jóvá, csak én magam. Egy menedzsment hasonlattal élve a szívem a leader, az a vezető, aki a víziót megálmodja, az irányt kijelöli. A józan ész pedig a menedzser, aki mindezt gyakorlati lépésekre lefordítja. Ha a leader-em megálmodja, hogy zenélni, énekelni szeretne, akkor a menedzserem mondhatja, hogy menj el egy zenetanfolyamra, járj énektanárhoz, keress zenésztársakat - de ki..szottul semmi joga ahhoz, hogy vélményt alkosson arról, zenélni jó dolog-e vagy sem. Ez egyszerűen nem az ő kompetenciája.

Mindezek nyomán élesen megfogalmazódott bennem az is, hogy saját magamból kiindulva nem ítélhetem meg senki más indítékait. Lehet, hogy neki a biztonság fontosabb, mint a szakmai kiteljesedés. Vagy a szakmai siker előbbre való, mint a magánéleti boldogság. Vagy a családjáért minden mást háttérbe szorít, és neki így a jó. Nem tudhatom, ezt csak őt tudhatja. Amiben segíthetek, az az, hogy megtudja, mit is akar valójában, a szíve legmélyéről. Mert ez a tudás néha tényleg nagyon, nagyon mélyen van. De ott van, biztosan. És türelemmel, szeretettel előcsalogatható.

"Hova tűnt a hol volt, hol nem/A csodát elvették/ Vagy elbújt mélyen a szívedben/Az időt várva, hogy hívd, hogy éld" (Nox) Hallgasd meg, nagyon szép! https://www.youtube.com/watch?v=_GLcUD-JRys

 

Címkék: szív akarat józan ész áramlás megkönnyebbülés megadás

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr202062945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarkadi Kriszta · http://igazabolszerelem.hu 2010.06.07. 22:23:10

Ó, libabőrös lettem, miközben olvastam! Mélységes és gyönyörű! Azt hiszem Neale Donald Walsch is tőled idéz, amikor ezt írja: "Hogy igazán megismerd Istent, el kell veszítened a józan eszedet."
süti beállítások módosítása