A tavaszi este illatát mélyen, élvezettel beszippantva azon gondolkodtam, hogy milyen békés az idei tavaszom. Hirtelen élénken felidéződtek a tavalyi tavasz érzelmi viharai, melynél csak a 2 évvel ezelőtti tavasz eseményei tűntek viharosabbnak... Most ehhez képest csend van és nyugalom. Vajon vihar előtti csend ez? Vagy éppen koncentrálódik, készülődik valami a mélyben, ami egy adandó alkalommal felszínre tör? Merthogy valami érik, formálódik bennem, azt biztosan érzem.

Már a hídon futottam, amikor észrevettem a villanást. Hegesztenek? Talán egy fényképezőgép vakuja volt? Á, nem, hiszen itt jön a villamos, nyilván az áramszedője szikrázott. Megvan a magyarázat! Ám a villamos elment, és a villanások folytatódnak. Kétségtelen - a hegyek felett villámlik. Egyenesen belefutok a viharba.

Egy emlék, amikor nagyon féltem egy törékeny sátorban, és körülöttem dörgött-villámlott... De most nem félek. Najó, egy kicsit. Mégis biztosan érzem, hogy nem eshet bajom. Nem vagyok egyedül, azért. És nemcsak, mert mások is futnak errefelé. Hanem mert körülvesz valamilyen hatalmas, biztonságos erő, ami megtart, szinte rá tudnék támaszkodni, annyira valóságos. Pedig annyi veszély leselkedik rám mindenhonnan - megtámadhatnak, karambolozhatok, megbetegedhetek... Mégis úgy érzem, hogy van egy rendje mindannak, ami velem történik.

Azt nem mindig értem, ami másokkal történik, például miért zuhan le egy egész repülőgép a lengyel kormánydelegációval - ugyanakkor nem zárom ki, hogy ők talán értették, mi történik velük. Nekem pedig csak az a dolgom, hogy azt megértsem, ami az én életemben zajlik. Esetleg még az is, hogy segítsek a hozzám fordulóknak, körülöttem lévőknek megérteni, ami velük történik. Nekem is oyan sokan segítenek.

A vihar közben ott maradt a hegyek fölött, és megajándékozott még néhány szép villámlással. Ezúttal nem kellett benne lennem, így is éreztem az erejét. És ha az erő koncentrálódik valahol, akkor szükségszerűen meg is nyilvánul. Ha hagyják, akkor szépen, teremtően. Ha elnyomják, kitör és rombol. Néha nehéz megkülönböztetni a kettőt, de azon vagyok, hogy nekem sikerüljön. Figyelek, hogy mi akar megnyilvánulni bennem-körülöttem, és hagyom, sőt segítem. Így nem fordul ellenem, viszont kiteljesedik általam.

Most például kiváncsian várom a hosszú-hosszú felkészülés, tanulás eredményét, vajon milyen formában fog megnyilvánulni az életemben. Ja, hogy már elkezdődött? Oké, akkor figyelek!