Igazából szerelem

 2010.05.15. 23:05

Nem tudom, te hogy vagy vele, én nagyon szeretném megtudni, megélni, milyen a szerelem igazából. Persze, sokszor voltam már szerelmes, bele is haltam párszor, ahogy azt kell. De tényleg kell? A szerelemnek múlnia kell... Biztos ez? Vagy ha mégis, nem születhet újjá hamvaiból, mint a főnixmadár, még ragyogóbban, mint annak előtte volt?

Él bennem egy ideálkép az igazi szerelemről. Még nem tapasztaltam meg, és kevés példát láttam rá. De az a néhány, amelyet láttam, elementáris erővel hatott rám. És nem a türdérmesés Pretty Women-féle filmekre gondolok, bár bevallom, én is sírtam rajtuk. Akkor már sokkal inkább a Tétova Tangó című francia film ugrik be, amely a szerelem igazibb arcát mutatja nekem. A találkozás, az egymásra találás pillanatát, a maga valóságosan felemás, tétova, mégis felemelő, őrületes teljességében. A folytatásról nem szól, az egy külön sztori.

Már régen kitaláltam, hogy szerintem milyen a szerelem igazából - számomra, de lehet, hogy mások számára is egy új és járható utat mutatok ezzel. Nem én vagyok az első, aki ezt megfogalmazta, az általam ajánlott könyvek nagyrésze hasonló szemléletben íródott. Szóval szerintem az igazi szerelem egyszerre szól a szabadságról és a közelségről. Úgy képzelem, hogy létezhet egy olyan mély, megfoghatatlan szövetség férfi és nő között, amely nem az együtt töltött órák számában, a közösen végzett tevékenységek sokféleségében, a kifelé vagy befelé mutatott egyetértésben, és talán még nem is a hűségben nyilvánul meg igazán. Inkább egy láthatatlan kötelék, amely sosem szakad el két ember között, akkor sem, ha fizikailag vagy érzelmileg eltávolodnak egymástól, de mégis, a közelség újra és újra megteremthető általa. Éppen azért, mert nem fojtogatják elvárások, előírt formák, hanem a két ember egyedi és megismételhetetlen lénye, valamint spontán, önmagára és a másikra figyelni képes találkozása szüli meg kettőjük között azt a csodát, amelyet szerelemnek hívunk.

Ismerek valakit, aki sokat tud erről. Egész élete, szakmai pályafutása ezt példázza számomra. Barátságunk során rengeteget tanultam tőle a szerelemről, annak valódi természetéről. Mert én tényleg meg akarom tudni, át akarom élni azt, amit igazi szerelemnek hívok. Ha te is így vagy ezzel, hozzá bátran fordulhatsz. Sarkadi Krisztának hívják, és mi más lehetne a most indult, szépséggel és értékkel teli honlapjának címe, mint Igazából Szerelem?

Címkék: férfi szerelem csoda kötelék szövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr192006166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarkadi Kriszta · http://igazabolszerelem.hu 2010.05.18. 22:13:01

Óóóóóó, micsoda meglepetés!Drága Móni, nagyon köszönöm a kedves és megerősítő szavakat! Igyekszem felnőni hozzájuk ...

Kriszta

SWAT 2010.05.25. 13:01:33

de jó lenne, ha a volt Kedvesem és közöttem is lenne egy ilyen kötelék...

valaki azt mondaná: csak hinni kell benne...

akkor én...

hiszek

DomjanMoni · http://tavaszpont.com 2010.05.28. 22:15:31

@SWAT: Én úgy értem a köteléket, hogy az kölcsönös kötődés két ember között. Ha a kötődés egyoldalú, az inkább csak vágyakozás. Köszönöm, hogy erre rávilágítottál, kedves SWAT!

SWAT 2010.05.29. 17:29:34

ha kölcsönös kötődés van=szerelem van=nincs probléma

azért a dolgok sosem olyan egyszerűek, mint ahogy megfogalmazzuk őket

DomjanMoni · http://tavaszpont.com 2010.05.29. 22:51:24

Az én tapasztalatom az, hogy a szerelem - mégha kölcsönös is - csak a belépő arra a pályára, ahol az igazi feladatok várnak.
süti beállítások módosítása