Ma annyi magasztos téma jutott eszembe, és annyiszor szárnyaltam ebben a gyönyörű tavaszi napsütésben! Mégis, estére már csak a nyűg maradt - úgyhogy írok erről. Annál is inkább, mert előző éjszaka valóban találkoztam az Árnyékkal. Mármint a sajátommal.

Úgy kezdődött, hogy a Farkasos Könyvben (Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz) arról olvastam elalvás előtt, hogy a társunkban pont azt nem tudjuk elviselni, amit magunkban nem fogadunk el. Mivel kiskorunkban ez a részünk, tulajdonságunk valamiért elfogadhatatlannak lett kikiáltva, mi lehasítottuk magunkról, és lenyomtuk a tudattalanba. Kapcsolatainkban pedig a társunk tükrözi vissza ezeket az elnyomott én-részeket, amiért őt lehet nagyon utálni, vagy éppenséggel felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy a leszakadt én-részeinket - társukkal együtt - újra magunkhoz öleljük.

Na, elkezdtem én is gondolkodni azon, hogy mit, vagy inkább kit utáltam én valaha nagyon, vagy éppen kivel szakadt meg nagyon viharosan és hirtelen a kapcsolatom. Érdekes módon nem is párkapcsolat jutott eszembe, hanem egy barátnőm, akivel meglehetősen botrányos módon sikerült véget vetni a barátságunknak. Azon gondolkodva aludtam el, hogy benne vajon mit utasítottam el olyan hevesen - és álmomban vele találkoztam. Pontosabban az Árnyékkommal, akit benne láttam.

Ez az Árnyék külsőleg nagyon szép és kedves, azonban fondorlatos, és időnként elemi erővel tör ki belőle a pusztításvágy. Álmomban szörnyek üldöztek, én lelőttem őket, majd embert is öltem hidegvérrel. És mindez nem kavart fel különösebben. Ébren arra jutottam, hogy ez még mindig az a düh lehet, amit sokáig nem engedtem a felszínre jutni. Időnként persze kitört, meglepően és megállíthatatlanul pusztítóan.

Most azonban úgy tekintettem rá, mint egy igazi védelmezőre, aki megállítja a szörnyeket, és sziklaszilárdan azt mondja a világnak, ha támad: Állj! Ami sok, az sok! Ezt többet nem csináljátok velem!

Barátkozom a farkasokkal, és egyre több emberre leszek dühös. Nem nagyon, csak úgy átlagosan. Ettől érzem, hogy ha kell, meg tudom védeni magam. Így már nem ragaszkodom a haragomhoz - ha elvégezte a maga munkáját, mehet aludni. Nem acsarkodik folyamatosan a sötétből.