Életfilm

 2010.12.06. 23:14

Először voltam moziban egyedül, teljesen direkt. Valamiért idegenkedtem tőle, pedig annyi mindenhová megyek egyedül. Passzolt az alkalomhoz a film, amit választottam: Ízek, imák, szerelmek. Már többen meséltek róla, akik látták, ilyet is, olyat is: hogy jó üzenetek vannak benne, de hiányzik belőle a feszültség, túlságosan kiszámítható... Olvastam róla, hogy gyanúsan hasonlít a Napsütötte Toszkána című filmre - ami nekem nagyon tetszett, megjegyzem. A sztori tényleg nem nagy szám, ha sztoriként kezeljük: önmagát kereső 30-as amerikai nőci kiugrik a házasságából, az addigi életéből, és elindul a világba keresni magát. Barátokra lel, tanítókat talál, s tanul, végül pedig megleli a szerelmet is. Teljesen lineáris cselekmény, különösebb fordulatok nélkül, uncsi amcsi hepienddel a végén, ráadásul.

Mégis más volt. Azt hiszem, még egyetlen filmnél sem éreztem ennyire nyilvánvalóan, hogy az én életem zajlik a mozivásznon. Nem távoli, vágyott ideálképeket látok, nem  szörnyülködnivaló tragédiákat, nem édes mesét, nem izgalmas fantasy-t, nem eltúlzott hétköznapi játszmákat - hanem pontosan ugyanazt, ami velem történik. Nem olyan mintha, nem áttételes üzenetek jönnek, hanem ott mesélik az életem. Szinte kínos volt, hogy mások is nézik, és furcsa volt saját magamat kívülről látni. Egyben katartikus, persze. Playback színház, moziváltozatban. Őrület!

Még a happy end is valóságos volt. Leglábbis egyezett az én valóságommal. Konkrét üzeneteket, tanítást is kaptam, pontosan az engem mostanában közelről érintő kérdésekben: hogy a szerelemben nem baj, ha átmenetileg elveszítem az egyensúlyomat. Az is természetes, ha emiatt megbetegszem. Nos, ez nemrégiben pontosan így történt, és akkor azt hittem, arra figyelmeztet, hogy el kell menekülnöm az adott helyzetből. Most már másképp látom. Amikor itt az idő, megtörténik. Nem előbb, nem később. De egyszercsak itt lesz AZ az idő. Addig pedig semmi más dolgom, minthogy magammal foglalkozzam, befelé figyeljek, ne próbáljam előidézni, siettetni, amire vágyom. Várjam, de ne keressem.

Számomra megnyugtató, hogy ilyen filmek születenek mostanában, ráadásul hollywoodi főszereplőkkel. Spirituális üzeneteket közvetítenek - azt sem bánom, ha divatból, mert az üzenetek így is átmennek. Nagy kedvecem, a Békés harcos útja sem egyszerű ennyire, mint ez a film. Engem legalábbis telibetalált és lenyűgözött - egy egészen újfajta, nem várt módon. Egyszer egy bölcs terapeuta azt kérdezte tőlem: "Mónika, nem lehet, hogy a valóság izgalmasabb, mint a maga fantáziái?" Azóta emésztgetem ezt a kérdést, és egyre jobban érzem az igazságát a csontjaimban. Ez film erről szólt. Állítólag igaz történeten alapul - nekem mondják?

Címkék: élet film tanulás szerelem öröm spiritualitás egyszerűség playback

Fiatalság, bolondság

 2010.11.27. 17:24

Tegnap azt az elhatározást tettem, hogy a következő tarot-értelmezéseimben végigveszem a még hátralévő Nagy Arkánumokat. Méghozzá azért, hogy a január 17-én, a Napszikra Terápiás Stúdióban induló tarot tanfolyamomon a résztvevőim minél inkább tudjanak a leírásaimra támaszkodni, és legalább a Nagy Arkámunok tekintetében legyen teljes a sorozat. Szívesen látlak Téged is a tanfolyamon!

Kezdjük az elején, a nulladik Nagy Arkánummal, a Bolonddal! Nem lesz nehéz írnom róla, mivel tegnap kihúztam napi kártyának, és teljes mértékben sikerült is megfelelnem neki, úgy érzem.

0. A Bolond

Hű, mennyi minden van ezen a képen! - szokták mondani klienseim, amikor meglátják a kártyát. Valóban ezt a benyomást kelti, színes, kaotikus, rengeteg történést ábrázol ez a lap. Maga a Bolond furcsa, üres mosollyal néz szembe velünk, keze-lába a levegőben, és bár egy tigris harap a combjába, ezzel mit sem törődik. Mintha a semmiben lebegne, boldogan, öntudatlanul... Valóban, a születés előtti pillanat ez, talán inkább a fogantatásé, amikor még minden nyitott, minden lehetőség előttünk áll, és ölelésre tárt karokkal készülünk belevetni magunkat a Létbe. Minden könnyű, súlytalan, megvalósulásra váró csodák tárháza az élet, nincs mitől félnünk. A Paradicsom maga.

Ezt az állapotot hozza elénk a Bolond kártyája, a kreatív káosz állapotát, amikor készen állunk valami újba belevágni, teljes szívvel, nem törődve a kockázatokkal, amolyan "majd lesz valahogy"-érzéssel. Ez a határtalan optimizmus fiatalos lendülettel ajándékoz meg minket, és valóban jó esélyünk van rá, hogy bohókás könnyedséggel ússzuk meg a nehéz helyzeteket. Előfordulhat az is, hogy a könnyedség könnyelműséghez és kudarchoz vezet, ám ez sem visel meg minket igazán. Felállunk és továbbmegyünk. Legfejlebb újra megpróbáljuk, másképp, végül is mi bajunk lehet? Az élet játék, kísérletezés, nemdebár?

Erre a játékos hozzáállásra bíztat minket a Bolond, arra, hogy bátran induljunk neki az ismeretlennek, ne mérlegeljünk túl sokáig, a világ nyitva áll előttünk. Felejtsük el a kifogásainkat, hogy ehhez már öreg vagyok, nekem ez úgyse menne... Engedjük el a végkimenetel, az eredmények görcsös hajszolását, és élvezzük, amit csinálunk. Meg fogjuk látni, mennyi nem várt ajándék hullik az ölünkbe!

Kérdések: Milyen új lehetőségeket hoz eléd most az élet? Miben érzed úgy, hogy (újra) nulláról indulsz? Mennyire érzed magadban a lelkesedést, hogy belevesd magad az ismeretlenbe? Milyen félelmek gátolnak abban, hogy könnyedén és játékosan tekints az előtted álló, még kialakulatlan helyzetekre?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Drága idő Elengedem Elvesztettem a józan eszem

Ráhangolódásképp

Egyfolytában egy dal, egy megzenésített vers tolakszik a gondolataimba, érzéseimbe, ahogy próbálom kitalálni, mivel segítsem a lap energiájával, üzenetével való összehangolódásodat, kedves Olvasóm. Nem is hessegetem el tovább, azzal az indokkal, hogy egy másik bejegyzéshez már csatoltam a Kaláka együttes által megzenésített Kosztolányi Dezső verset: Akarsz-e?

Címkék: kezdet bátorság bolond lendület kreativitás újrakezdés elengedés könnyedség nagy arkánum

Lelkem húrjain...

 2010.11.23. 20:27

...játszott mostanában néhány történés, érzelmes húrokat pengetett meg, valóban. Nem véletlenül használunk ilyen kifejezéseket, hiszen nyilvánvalóvá teszik a zene és általában a művészi kifejezésmód, valamint az érzelmek kapcsolatát.

Az én történetem talán ott kezdődik, hogy múlt hét hétfőn elmentem művészetterapeuta pszichológus kolléganőmhöz, Paár Ottihoz, aki - nem mellesleg - festőművész. Kíváncsi voltam a módszerére, hiszen én is hasonló szimbolikus eszközökkel dolgozom. Elkezdtünk beszélgetni az engem foglalkoztató témáról, aztán egyszer csak rámszólt: "Hát, nekem elég homályos, amiről beszélsz, inkább rajzold le!" Így is tettem. Ahogy lerajzoltam, minden meglepően, sőt fájdalmasan világossá vált. Aztán Otti tovább kérdezett, melynek nyomán készült egy második rajz is, amely elhozta a katarzist. Magyarázat helyett mellékelem a rajzaimat, amelyek, úgy vélem, önmagukért beszélnek majd. Azóta a szekrényajtómon díszelegnek, hogy állandóan emlékeztessenek a saját üzenetemre, amelyet magamnak küldtem, általuk. Címet is adtam nekik: az első rajz címe Elkülönülés, a másodiké Kapcsolat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Később még sokat morfondíroztam ezeken a képeken, és pár nap múlva, amikor meghallottam egy dalt az autóban, amit már 20 éve szeretek, és ezidő alatt legalább 500-szor hallottam, egyszer csak rám tört egy új érzés. Tisztán éreztem, milyen az, amikor teljes szívemből, teljes odaadással, mégis ragaszkodás és elvárások nélkül szeretek. Ebben a pillanatban az is világossá vált, hogy az utóbbi időben a nem-ragaszkodás ürügyén a nyitottságomat, szeretetem áramlását is visszafogtam.

Persze nem könnyű a kettőt egyszerre csinálni, azt nem állítom! Mégis át akarom élni, hiszen ezt ábrázoltam a második rajzon. Megtartani a lényegemet, közben átáramolni a másikba, és hagyni, hogy ő belém áramolhasson. Az ő lényege is változatlan marad, de azért egy kicsit kisimultabbak leszünk mind a ketten. Ráadásul létrehozunk egy új minőséget, amely a kettőnk kapcsolatából születik, és az összekapcsolódásunk nélkül nem jönne létre. Ez a minőség egyszerre köt össze és egyszerre tart megfelelő távolságban egymástól - csodálatos paradoxon! Ehhez bizony le kell bontani a falakat, védekezésünk, félelmeink falait. Nem kis feladat!

Aztán, mintegy hab a tortán olvastam Sarkadi Kriszta barátnőm blogján az általa lefordított mesét Gasperről, a kis tarisznyarákról, aki levedli páncélját, és ezáltal megtanul élő kapcsolatot létesíteni a világgal, átlépve a saját védtelenségéből fakadó félelmen, kiszolgáltatottság-érzésen.

Végül megmutatom a zenét, amely már oly régóta kísér, és most fontos üzenetet hozott nekem. Ten Sharp: You című számáról van szó.

 

Címkék: kapcsolat félelem művészet szeretet érzelmek elkülönülés

Az Ördög maga

 2010.11.17. 17:07

Tanácsatalan voltam, melyik lappal folytassam tarotértelmező sorozatomat. Egyszerű módszerhez folyamodtam: húztam egy kártyát. Az Ördög volt az.

Fontos lap a XV. Nagy Arkánum, a Crowley tarot szempontjából különösen. Hiszen a kártyák alkotóját, Aleister Crowley-t sokan az ördög cimborájának, veszélyes feketemágusnak tartották. Volt is rá okuk: ő maga ugyanis a kereszténységgel kapcsolatos ellenérzéseit nem rejtette véka alá, és saját magát előszeretettel kiáltotta ki Antikrisztusnak. Ugyanakkor közelebbről megvizsgálva tanait és életét, kiderül, hogy igazából az önmegtagadó, bűntudatkeltő, álszenteskedő vallásgyakorlás ellen lázadt, és őt magát mély spirituális elköteleződés jellemezte.

Vegyük hát szemügyre közelebbről ezt az ördögi kártyát! Annál is inkább, mivel a természeti évkör szerint jelenleg a Barlang Asszonya uralkodik, aki a mélybeszállásra, árnyékainkkal való szembenézésre és azok elfogadására, valamint a már szükségtelenné vált fájdalmak, ragaszkodások elengedésére biztat minket.

XV. Az Ördög

Huncut tekintetű kecskebak néz szembe velünk, hatalmas, csavaros szakvakkal a fején. De még ennél is feltűnőbb egy másik alakzat, amely uralja a lapot: észrevetted? Nézd meg egy kicsit jobban! Igen, bizony, az lesz az! Szóval egy komplett férfi nemiszervet láthatunk kirajzolódni a kecskebak hátterében. Nagyon feltűnő, mégis sokan nem veszik észre, csak miután felhívtam rá a figyelmet. Így vagyunk mi ezekkel az elnyomott szexuális késztetésekkel...

Erről szól a lap: hatalmas erők működnek a tudattalanunkban, amelyet elfogadva, helyükön kezelve, tudatosítva kreatív alkotó energiaként hasznosíthatunk, elnyomva őket azonban pusztító indulatokként vetülnek másokra, vagy éppen saját magunkat emésztjük fel és betegítjük meg általuk.

A tudattalan fogalmának megalkotása Freud nevéhez fűződik, aki óriási gondolati váltást hozott ezzel az emberi lélek megértésének szempontjából. Mégis, mivel általában a romboló hatással találkozott betegeinél, ő maga a negatív impulzusok tárházaként tekintett a tudattalanra, amelyet meg kell zabolázni, és kényszerűségből valahogy együttélni vele. Tanítványa, Jung elszakadt ettől a felfogástól: ő sokkal inkább éltető energiabázisnak tekintette a tudattalant, amely a kollektív és egyéni bölcsesség forrása, impulzusainak elfogadásával és a tudattal való egyesítésével elvezet minket lehetőségeink kiteljesítéséhez. Jung a lelki betegségeket tudattalan öngyógyító kísérleteknek tekinti, amelyek rejtett tudásunk, erőforrásaink elfogadására szeretnének minket rávenni. Mivel a Crowley tarot szimbolikája nagymértékben épít a jungiánus pszichológia szemléletére, így nem csoda, ha az Ördög lapjának értelmezésében is ez a felfogás tükröződik.

Mit üzen hát nekünk az Ördög? Szembenézésre szólít elfojtott késztetéseinkkel, vágyainkkal, érzelmeinkkel kapcsolatban. Figyelmeztet minket, hogy ha továbbra sem veszünk tudomást ezen impulzusainkról, egyre jobban eltávolodunk valódi önmagunktól. Kudarc, hiábavalóság-érzés, fásultság, depresszió, vagy éppen feszültségek, szorogások, indulatkitörések formájában szól hozzánk saját elnyomott én-részünk. Függőségek, testi tünetek, betegségek, konfliktusok, netán furcsa, nyomasztó álmok üzennek nekünk, hogy halljuk meg végre szívünk szavát. Többnyire megijedünk ezektől a jelzésektől, pedig örülhetnénk is nekik, hiszen lehetőséget adnak a megújulásra, a kiteljesedésre, az újjászületésre. Nos, fájdalmak árán, ez kétségtelen. Azonban jó, ha tudjuk: a fájdalom éppen az elnyomásból eredő feszültség következménye, és minél előbb hagyunk fel ezzel, annál enyhébb és rövidebb ideig tartó fájdalommal számolhatunk.

Nem véletlen a szexuális analógia: a szexualitás, mint gyakran elfojtott, félrecsúszott impulzus, hatalmas energiaforrás számunkra, és ugyanilyen bármilyen más tevékenység, amelyet igazi szenvedéllyel végzünk. Alkotóerőnk határai messze túl vannak a racionális elménk által kijelölt határokon - ezt mindannyian tudjuk, ha visszagondolunk egy-egy rendkívüli teljesítményünkre.
 

Kérdések: Milyen fájdalmas, kilátástalan helyzettel küzdesz éppen? Milyen szenvedély, függőség tart hatalmában? Mit üzen számodra ez a megpróbáltatás? Mivel kell szembenézned, amit eddig próbáltál a szőnyeg alá söpörni? Milyen el nem fogadott én-részed követeli a figyelemdet? Vajon hová vezetne, ha megengednéd magadnak, hogy átéld elfojtott vágyaidat? A fájdalmon és a bűntudaton túl milyen, esetleg a mostaninál teljesebb élet képe dereng fel előtted?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Elvesztettem a józan eszem Ó, drága fiúk, ha tudnátok! Lelki prostitúció

Hogyan tovább?

Milyen jótanáccsal lássalak el, Kedves Olvasóm, ha megkísértene az Ördög? A bűntudat, az önmegtagadás ördöge... Nem könnyű feladat! Elsőként egy klasszikusnak számító könyv jutott eszembe, amely betegségeink, testi tüneteink szimbolikus üzenetének megfejtésében segít téged: Thorwald Dethlefsen-Rüdiger Dalke: Út a teljességhez - A betegség jelentése és jelentősége című művéről van szó.

A másik "jótanács" a türelemmel, elfogadással teli figyelem gyakorlása - saját magaddal szemben. Vedd komolyan tested, érzelmeid jelzéseit! Ugyanakkor ne gyötörd magad görcsösen, ha nem érted meg őket elsőre! Vagy éppen másodikra... Lehet, hogy hónapokba, évekbe telik, míg rájössz, miért esett annyira nehezedre egy-egy helyzetben, kapcsolatban való helytállás, miért kínzott abban az időben rendszeresen egy bizonyos testi tünet. De amikor készen állsz az üzenet fogadására és a változtatásra, hirtelen minden értelmet nyer, és a változás meg fog történni. Neked a készenlét, az elfogadás gyakorlása, fejlesztése a feladatod, nem pedig az üzenet azonnali, racionális módon történő megfejtése.

Címkék: betegség elfojtás fájdalom jung freud ördög árnyék indulat tünet tudattalan aleister crowley

A témák szembejönnek, változatlanul... Nagy a homály a fejekben, hogy mit értsünk a címben felsorolt fogalmak alatt, melyből sokszor az utóbbi, azaz a hisztéria következik. Kártyavetés, jóslás, tisztánlátás, Ji King, hipnózis, családállítás, alfa, transzállapot, sámándobolás, energiaátadás, aurafotó... a végtelenségig folytathatnám a sort, ami a közismert spirituális, ezoterikus vonalhoz tartozó módszereket illeti.

Ugyanakkor számos módszer a pszichológia eszköztárában is szerepel, a telepátia jelenségét például a kísérleti pszichológia is vizsgálta, nem beszélve a különböző módosult tudatállapotokról, amelyeket terápiás céllal is használnak.

A másik fontos határterület a vallás, ha már spiritualitásról beszélünk: istenekhez, istennőkhöz fohászkodunk, kérjük segítségüket, fogadjuk áldásukat, szertartásokon veszünk részt. Tényleg, honnan tudja a szegény útkereső, önmagát felfedezni induló utazó, hogy milyen módszert, milyen terapeutát, csoportot, közösséget válasszon, akik továbbsegítik elakadásaiban, választ, de legalábbis útmutatást adnak kérdéseire? Akik nem tévútra vezetik, saját egójuk táplálására használják fel őt, hanem valóban érte tesznek, és a számára megfelelő módon adnak támogatást?

Először is tisztázzuk a fogalmakat!

Ezotéria, ezoterika:

"a titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes, okkult, rejtett", szemben az ún. exoterikus tanokkal (in.: Nevill Drury: A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona, 80.old.).

Az ezotéria világába sorolható számos olyan irányzat, mely korunk tudományos világképébe nem illeszkedik bele, a világot, annak működését és részeit tudományostól eltérő szempontból (vagy a dolgokat összefüggéseiben) vizsgálja.

A kifejezés a görög εσωτερική, esoterikós („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.

A szó főnévi formája a görög 'ezoterikosz' (latinosan 'ezoterikus') melléknévnek, melynek jelentése: belső, benső (ezo=befelé). Bővebb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást, szűkebb értelemben pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudást jelent. (Forrás: Wikipédia)

Spiritualitás:

A spiritualitás összefoglaló kategórianév. Világnézeti formák, amelyek elsősorban a szellemi, természetfeletti erők illetve a lélek értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve.

A spiritualitás több vallás közös alapelvét is jelenti, de nem a vallás gyakorlása. A templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való - nem öncélú - hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, „sors”-nak vagy „isteni elrendelés”-nek.

A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus erő irányítja. És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusként értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember személyes tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával. (Forrás: Wikipédia)

Transzcendencia:

A transzcendencia egy többféleképpen meghatározott filozófiai és teológiai fogalom. A szó a latin transcendo (’átlépek’) igéből származik, és olyan valóságra utal, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait. Hasonló értelemben használatos az ugyancsak tág jelentéskörrel bíró „természetfölötti” szó is.

A vallásos szóhasználatban a transzcendencia kifejezéssel elsődleges értelemben a teremtetlen létezőre, vagyis Istenre szokás utalni. Ugyanakkor a két szó tartalma közé mégsem lehet egyenlőségjelet tenni: a transzcendencia fogalomkörébe tartoznak mindazon tartalmak (értve ezalatt személyeket és állapotokat egyaránt), amelyek megközelítésére az emberi megismerés biológiailag is leírható és értelmezhető eszközei alkalmatlanok. (Forrás: Wikipédia)

Idézem továbbá teológus, tréner kollégám, Sándor Jenő cikkének egy részletét a vallással kapcsolatban: "Mondhatjuk-e azt, hogy korunk embere nem vallásos többé? Amennyiben a vallás szót szűkebb értelmében értjük, vagyis kizárólag a vallásos megnyilvánulások, szokások, szertartások vagy intézmények jelenségeinek körére redukáljuk, a válasz: elmondható, hogy a tipikus modern ember ebben az értelemben nem vallásos. Ugyanakkor ha a vallás szónak ahhoz az értelméhez nyúlunk vissza, amely a religio szó eredeti jelentése: az emberi lét visszatérítése, visszakapcsolása az isteni alapokhoz, és amellyel egy végső és feltétlen módon meghatározó valóságot, a lét alapját próbálták leírni, azt tapasztaljuk, hogy ebből a szempontból nagyon sok vallásos ember él a felekezetek falain túl. ...

...Mindenki tehát, aki felteszi az életének végső értelmére vonatkozó kérdést, belépett a vallásos dimenzióba. Nem kivétel ez alól az sem, aki kétségbeesetten tagadja életének értelmét, hisz kérdésének komolysága és becsületessége eleve egy önmagán túlmutató valóságra utal."

Hát... nem csoda, hogy annyi a félre- és másképpen értelmezés ebben a témában! Hiszen a jelenségkör maga is oly tág, ráadásul megfoghatatlan! Mégis, a magja egyértelműen kirajzolódik számomra (már megérte a témával foglalkozni!): valamilyen lényegi forrással való egyesülés keresése hajt minket, embereket, amely a köznapi tapasztaláson túlmutat, mégis lényünk kiteljesedéséhez, létezésünk mélyebb megértéséhez vezet. Sokféle úton, természetesen.

Azt szoktam mondani, hogy bármilyen eszközt, módszert, tudást lehet jól és jó célra, valamint rosszul és rossz célra használni. Magam részéről a használó, a tudás, terápia közvetítőjének hitelessége a döntő olyankor, amikor egy programon való részvételről gondolkodom.

Na és mi alapján ítélem meg valakinek a hitelességét? Íme:

1. Érett, tudatos, magasszintű önismerettel rendelkező személy. Spontán, természetes módon van jelen.

2. Igazi figyelmet kapok tőle.

3. Nem próbál kontrollálni, "megmondani a tutit", mégis határozott elképzelései vannak a világról, melyek saját tapasztalatain alapulnak. Képes elfogadni az én ettől eltérő tapasztalataimat.

4. Szakértője a módszernek, de nem akar mindentudónak látszani. Elismeri tudása határait, nyitva tud hagyni egyes kérdéseket.

5. Érzékenyen reagál igényeimre, biztonságos kereteket teremt, érzelmi támaszt ad a nehéz helyzetekben. Bizalmát fejezi ki saját megküzdő képességem iránt, nem ad kész válaszokat és nem veszi el tőlem a megoldás, felfedezés örömét. Megfelelő mértékű bizonytalanságban tud hagyni, képes felmérni, mennyit bírok el.

Nos, ez az én "receptem". Természtesen bármelyik pontot lehetne hosszasan taglalni, én mégis azt választom, hogy itt megállok, és vitára bocsátom a kérdést. Ez aztán igazán olyan téma, amelyhez kapcsolódóan meg lehet osztani a személyes pozitív-negatív tapasztalatokat, különböző véleményeket, lehet kérdezni, vitatkozni... Kíváncsain várom kommentejeidet, Kedves Olvasó!

Személyes véleményem és tapasztalatom, hogy aki igazán elkötelzetten halad előre az önismeret útján, előbb-utóbb óhatatlanul eljut a spiritualitás kérdésköréhez. Erre tanácsadóként is fel kell készülnünk, akármilyen módszertannal, megközelítéssel dolgozunk. Az egyik legerősebb példa számomra e téren kedvenc szerzőm híres könyve - M. Scott Peck: A járatlan út című alkotása (lásd a Hivatkozott könyvek között a jobb oldalsávban) -, aki a hatvanas évek amerikai pszichiátereként (!!!) nem átallotta terpáiás tapasztalatait összefoglaló könyvének felét a spiritualitás témájának szentelni.

Címkék: tanácsadás ezotéria vallás pszichológia hitelesség önismeret spiritualitás transzcendencia

Teremtőerő

 2010.10.26. 13:15

Nézegettem a tarot-paklit, keresvén, milyen lapok szólítanak meg, amelyekről írhatnék. Már mielőtt megláttam volna a kérdéses lapokat, megvolt a téma: a Teremtés. Egyrészt ma reggel kihúztam a Mágust, és a Korongok Ásza is gyakran "szembejött" az utóbbi időben. Ráadásul Chuck Spezzano napi üzenetei (forrást lásd a Hivatkozott könyvek között) is határozottan felszólítottak a teremtőerőm mozgósítására, és én engedelmeskedtem, érdekes eredményekkel. A fenti két kártya kapcsán beszámolok ezirányú tapasztalataimról is.

I. A Mágus

Vagy inkább a Zsonglőr. Az I. számú Nagy Arkánum középpontjában egy aranyos fényben fürdő figurát látunk, aki könnyed élvezettel igazgatja a körülötte repülő, lebegő tárgyakat. Ruhát nem nagyon látunk rajta, leszámítva a bokájához erősített jókora szárnyakat, valamint a fejét koronázó kígyópárt. Úgy tűnik, ő igazgatja a Világmindenséget, és ez nem kerül túl sok erőfeszítésébe, sőt, jó játéknak tartja mindezt.

Ez a lap arról egy olyan személyt ábrázol, aki végtelen kreativitással, energiával, ráadásul ügyesen és elegánsan rendezi el maga körül a dolgokat, diplomatikusan elsimítja a konfliktusokat, megszerzi, amire szüksége van. Mindezt nem direkt ráhatással, pláne nem erőszakosan éri el, hanem jól megválasztott szavaival olyanná alakítja a helyzeteket és mozgatja a benne szereplőket, hogy azok látszólag maguktól játszanak a kezére. Mintha amit kigondolna, szinte varázsütésre valóra is válna... Végül is ettől Mágus.

Amikor ezt a lapot húzod, könnyen hozzáférsz ahhoz a személyiségrészedhez, aki képes érzékenyen ráhangolódni a környezet áramlataira, és azokat összhangba hozni céljaiddal, így kihasználod a külső erők támogatását, nem pedig árral szemben úszva próbálod kicsikarni az eredményeket. Ilyenkor megsokszorozódik a befektetett energia, és a szokásos, hétköznapi működésmódodhoz képest valóban úgy tűnik, mintha maguktól alakulnának számodra kedvezően az események. Különösen fontos tudatosítani magadban a saját hozzájárulásodat ehhez a helyzethez: lehet, hogy egy évek óta tartó fejlődési folyamat érkezik el az áttöréshez, vagy éppen az hozza meg az eredményt, hogy képes vagy lazán, mégis összpontosítottan jelen lenni. Ha azonosítod magadban azokat a külső-belső körülményeket, amelyek segítettek létrehozni magunkban ezt a kivételes állapotot, jóval nagyobb eséllyel tudod ezt a későbbiekben tudatosan is előidézni.

A Mágus árnyoldala az a manipulátor, aki mindezeket a képességeket egyedül a saját érdemének tekinti, ezáltal mások fölé helyezi saját magát. Elfelejt alázatosan köszönetet mondani a Mindenség erőinek azért, hogy segítik őt, úgy gondolja, hogy ő irányítja a folyamatokat, nem pedig követi a nálánál hatalmasabb és bölcsebb Áramlást. Természetesen ez az állapot csak ideiglenesen tartható fenn, és egyre komolyabb jellembeli torzulásokat okoz annak, aki Ego-ját próbálja ilymódon táplálni.

Kérdések: Mikor, mivel kapcsolatban érezted mostanában, hogy szinte maguktól alakulnak jól a dolgok? Mi mindennek tulajdonítható szerinted mindez? Milyen területen szeretnél kiugró eredményeket produkálni, ahol különösen nagy szükséged van a körülmények és a körülötted lévők elfogadására, támogatására? Hogyan tudnád lazán, magabiztosan megnyerni őket tervednek, most, hogy tudod, mindez lehetséges?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Védelem alatt Okosabb Istennél

Korongok Ásza

Meglehetősen elvont lap, ami azt illeti! Klienseim általában homlokráncolva, némi értetlenséggel vizsgálgatják ezt a kártyát. Szárnyak, tollak, suhognak, forognak, középen aranyló pénzérme titokzatos felirattal... Ászról van szó, tehát az illető elem legsűrűbb, esszenciális megjelenéséről - jelen esetben a Föld eleméről. Gazdagság, bőség, testi, érzéki örömök, megvalósulás, kézzelfogható eredmények, jó relaitásérzék - ilyen típusú dolgok tartoznak a Föld elem gondolatkörébe. Az Ász pedig az esélyt hordozza a lehetőségek legteljesebb mértékű kibontakoztatására. Azaz a birtokomban van minden, amire csak vágyom! Minden az enyém, elve adott módon - ráadásul most hozzá is férek ehhez a mérhetetlen gazdagsághoz, képes vagyok értékelni, felfedezni - s ezzel tovább gazdagítani.

Általában ott tévedünk, hogy folyton azt keressük, amiben hiányt szenvedünk, ahelyett, hogy értékelnénk, mi mindenünk van meg már most. Ahogy már meglévő értékeink, erőforrásaink, képességeink felé fordulunk, hirtelen egyre több és több lehetőség bukkan fel, ahol ezeket a fantasztikus adományokat kamatoztathatjuk. És egyszercsak, szinte akaratlanul ott találjuk magunkat azokban a vágyott helyzetekben, amelyeket a hiányukra koncentrálva olyannyira távolinak éreztünk...

Ahogy végiggondolom a saját utamat az egyéni tanácsadóvá válás folyamatában, én is rajtakapom magam az állandó elégedetlenkedésen. Pedig ha visszatekintek egy-egy korábbi időpillanatra, azt látom, hogy mindig elértem azt a következő lépcsőfokot, amely után annyira nagyon sóvárogtam korábban. Ha eddig így volt, miért tartok attól, hogy nem folytatódik ez a tendencia a jövőben is? Miért akarom előre leélni az életem ahelyett, hogy élvezném az utazás minden percét a fokozatos kibontakozás, fejlődés felé?

A Korongok Ásza azt a sűrített időpillanatot jeleníti meg, amikor teljes mértékben tisztában vagyunk teremtőerőnkkel, és meghozunk egy döntést, megszületik bennünk egy igazi elköteleződés célunk iránt, és mindez azzal a biztos tudattal történik, hogy amire vágyunk, az tulajdonképpen már létezik is. Ilyenkor a racionális elménk megpróbálja megingatni ezt szívből jövő bizonyosságot, de általában nem jár sikerrel, vagy csak ideig-óráig tud minket elbizonytalanítani. "De nincs hozzá elég pénzed!" "Nincs elég tapasztalatod!" "Mitől választanának pont téged?" "Gondolod, hogy tudsz ezzel bárkinek bármi újat mondani?" Persze, egy csomó akadály jöhet szembe az úton, mégis ilyenkor úgy érezzük, meg tudunk birkózni velük, ha odaérünk.

Kérdések: Mikor érezted azt a múltban, hogy volt egy olyan pillanat, amikor a siker teljes bizonyosságával indultál el a célod felé? Mi segített abban, hogy létrejöjjön benned ez a bizonyosság? Milyen fontos képességeidnek, értékeidnek köszönheted, hogy elérted, amit elértél? Mi mindent tudsz értékelni jelenlegi életedben és saját magadban? Milyen kihívás előtt állsz, amelyhez szükséged van teremtőerőd mozgósítására? A múlt tapasztalatai alapján hogyan tudod magad felkészíteni, és hitedet megnövelni az elérendő céllal kapcsolatban?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Drága idő Elvesztettem a józan eszem

Elmélkedni való

Számomra a legrejtélyesebb jelenségek egyike, hogy időnként miért működik olyan jól a mentális teremtés, időnként pedig semmilyen eredménye nincs, legalábbis gyakran így élem meg. Azt hiszem, ez utóbbi félmondat döntő jelentőségű: így élem meg.

Az egyik leggyakoribb oka a sikertelenség érzésének a türelmetlenség. "Már meg kellett volna történnie, már látszania kéne legalább valamilyen apró jelnek, hogy működni fog..." Mit is fejezek ki ezzel? Bizalmatlanságot a saját teremtésemben, hiszen nem tudom nyugodtan megvárni, amíg megérkezik hozzám az eredmény! Bizalmatlanságot Isten, az Univerzum, a Felsőbb Erők iránt, hogy nem pont akkor adják meg számomra a kért dolgot, amikor készen állok rá, és be tudom fogadni.

A másik legnagyobb ellensége a teremtés sikerének az, ha elvárásokat kreálunk a HOGYAN-ra vonatkozóan. "Te csak mondd meg a célt, és a megvalósítást bízd Istenre!" - olvassuk a jótanácsot. Node olyat is olvasunk ám, hogy minél pontosabban képzeled el a célod, annál nagyobb eséllyel éred el. Képzeld el pontosan, milyen házban szeretnél élni, ideális esetben milyen munkát végeznél, képzeld magad elé a vágyott társat... és még folytathatnám. Akkor hogy is lehet szétválasztani ezt a két dolgot? Saját tapasztalatom az, hogy ha szigorúan ragaszkodom egy-egy külsődleges jellemzőhöz, akkor könnyebben ér csalódás, illetve nem veszem észre az ettől eltérő, de mégis célomhoz közelebb vivő történéseket. Ráadásul adódhat egy csomó olyan körülmény, amire nem gondolok, és ha mindent én akarok meghatározni a teremtésemmel kapcsolatban, akkor ezeken könnyen fennakadhatok. Pl. elképzelem az ideális társam: magas, barna hajú, sikeres, szellemes férfiú. Találkozom egy ilyennel - aki féllábú! Namost akkor belefér a keretbe, vagy sem? Arra nem tértem ki a kritériumok megadásánál, hogy meglegyen mindkét lába! Ha viszont az Érzésre koncentrálok, amelyet a számomra ideális társsal átélhetek, akkor már egészen más súllyal esnek latba bizonyos külső körülmények, és sokkal több lehetőséget tudok befogadni, mint egy túlságosan leszűkített elvárásrendszer alapján.

Még egy csapda jutott eszembe: megvalósítom a célom, majd elveszítem. Megvan a család, ház, gyerek, pénz - aztán egyszercsak minden összeomlik: elválunk, kirúgnak, csődbe megyek, megbetegszem... Akkor mire volt jó ez az egész? Hm, hát ez már a Te feladatod, hogy kitaláld! Esetleg már nem erre vágysz? Esetleg mégsem azt kaptad, amit ettől a vágyképtől reméltél? Nos, ilyenkor is teremtesz, legfeljebb nem tudatosan. Erre való az önismeret, a tudatosság, hogy visszataláljunk legbensőbb szándékainkhoz, és annak megfelelően alakítsuk az életünket.

Hogyan tegyük meg mindezt, hogyan aknázzuk ki legteljesebb mértékben teremtőerőnket? Ismét a Békés Harcost hívom segítségül mondanivalóm illusztrálására.

Címkék: teremtés elvárás hit önismeret jelen tudatosság bizonyosság türelmetlenség teremtőerő

Belső coach-aim

 2010.10.17. 14:36

Amikor tavasszal elkezdtünk "Belső coach" címmel bemutató workshop-okat tartani két tréner kollégámmal, Aszalós Péterrel és Sándor Jenővel, gyakorlatilag minden résztvevő félreértette a címet, hiába írtuk le a beharangozóban, hogy mit értünk ezalatt. Nyilván oka ennek az is, hogy a coaching mostanában rendkívül népszerű fogalommá vált a tanácsadói világban, és a többség erre asszociált.

A belső coach elképzelés megértéséhez valóban nem árt tisztáznunk, mit értünk coach és coaching alatt. A coach egy olyan személy, aki egy másikat támogat abban, hogy a számára fontos helyzetekben a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, eredményesen kezelje konfliktusait, felszabadítsa belső erőforrásait, valamint elhárítsa a saját fejlődése útjában álló, külső-belső akadályokat. Nem véletlen tehát a párhuzam az edző szerepével, aki a sport területén műveli ugyanezt, és az angol coach szó éppen ezt jelenti. A coaching pedig magát a támogatási folyamatot jelöli, amely általában személyes találkozások sorozatából áll, ahol a támogatást kapó (coachee) beszél megoldandó helyzeteiről, a coach pedig olyan irányított kérdezési, visszatükrözési, célkijelölési és még sok egyéb módszerrel vezeti abba az irányba a beszélgetést, hogy közösen eljussanak a coachee számára leginkább megfelelő megoldások kidolgozásához. Általában az üzleti világban, vezetők fejlesztésében alkalmazzák a coaching-folyamatot, de ismeretes a life coaching is, amelyet bárki igénybevehet, bármilyen életterületével kapcsolatos probléma megoldásához.

Fontos különbség a terápiás támogatás és a coaching között, hogy a coachingban egészséges személyekkel dolgozunk, valamint a jelenre és a közeljövőre fókuszálunk, a problémák györekének feltárása helyett az előremutató megoldások kidolgozásán van a hangsúly. Természetesen időnként alapos felkészültséget igényel annak eldöntése, hogy valaki mentálisan beteg-e, vagy egészséges, csak éppen súyos nehézségekkel küzd, és gyakran nem elkerülhető a múlt megértése sem a jelenlegi helyzet kialakulásának tisztázásához.

Node térjünk vissza a belső coach-hoz! Mihez képest van ő belül? Többen arra gondoltak, hogy ő is abban a szervezetben, cégben dolgozik, ahol a kliensei, tehát nem külső tanácsadóként lehet hozzá fordulni, hanem munkatársként, aki ezt a speciális szerepet (is) betölti. Van ilyen - de mi nem erre gondoltunk. Hanem arra, hogy a személyiségeden belül van, azaz te magad vagy a saját coach-od! Hiszen pontosan ezt célozza maga a coaching is, vagy bármilyen más önismereti módszer, hogy találd meg azokat a személyiségrészeidet, belső erőforrásaidat, akiket-amiket mozgósítani tudsz egy-egy nehéz helyzetben!

Neked nincs ilyened? Ó, én nem hiszem! Oldottál már meg nehéz helyzetet az életedben? Na ugye! Előfordult, hogy belső párbeszédet folytattál magaddal, és így hoztál meg döntéseket? Vagy mintha egy külső sugallatot hallottál volna meg, és hirtelen világossá vált, hogy mit kell tenned? Vagy egy általad nagyrabecsült személy (szülőd, tanárod, mestered, idősebb kollégád, barátod) jelent meg a lelki szemeid előtt, és elképzelted, ő mit tenne most a helyedben? Ezek mind-mind a te belső coach-aid, bizonyám! Nekem például van egy banyám, aki olyankor szól rám, amikor valami fáj, nehéz, de én összeszorított foggal menetelek tovább, hogy kibírom, nem is fáj, nem is olyan nehéz... Ilyenkor azt mondja: "Hagyd összeomlani a dolgokat!" És akkor végre kitörhet belőlem a fájdalom, képes leszek segítséget elfogadni, vagy egyszerűen csak távolabbról, más szemmel nézni a dolgokat. Van egy konszolidált külsejű, higgadt teniszedzőm is, aki olyankor hallatja a hangját, ha egyhelyben toporgok, tépelődök, kesergek. Ő azt modja nekem: "Tegyél egy lépést! Mindegy mit, mindegy merre, csak egy apró lépést! Meglátod, mozgásba lendülnek a dolgok!" Őket akkor sikerült formába öntenem, amikor Péterrel és Jenővel a program előkészítésén dolgoztunk, és Jenő elkezdett engem kérdezni a saját belső coach-aimról.

Pontosan erről szól a Belső coach workshop, melyen teljes, kétnapos formában október 23-24-én vehetsz részt legközelebb. Akár szakmai, vezetői, akár személyes életed problémáihoz szeretnél belső segítőtársakat kapni, akikkel bármikor kapcsolatba léphetsz, amikor úgy érzed, hogy szükséged van rájuk, ott a helyed! A programon szerepcentrikus módszerekkel közelítheted meg saját támogató énrészeidet, felveheted és megszilárdíthatod velük a kapcsolatot. Hiszen ezek az erőforrások mindannyiunkban ott vannak, a kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e kapcsolatot teremteni velük éppen akkor, amikor elakadtunk valamiben. A Belső coach workshop-ról részletesen az Openessence honlapon olvashatsz, ahol felteheted kérdéseidet, és jelentkezni tudsz a programra.

Címkék: szerep coaching belső coach belső erőforrás

A Szerelem visszahódítása

 2010.10.13. 13:28

Érdekes cím, nem? Szerelem és hódítás kapcsán elsőre talán az ugrik be legtöbbünknek, amikor egy férfi meghódít egy nőt. Fordítva már kicsit furcsa. És a Szerelmet hogyan hódítsuk meg, pláne vissza, és egyáltalán mi célból?

Azért, mert elhagytuk. Vagy éppen ő hagyott el minket, mert nem bántunk vele jól. Korlátok, elvárások közé szorítottuk ezt a végtelenül szabad és természetes lényt, megfosztottuk eredendő spontaneitásától, játékosságától - s így elvesztettük. Miért tettük mindezt? Talán azért, mert a szabadsággal, spontaneitással, játékossággal együttjár a bizonytalanság is. Aki szabad, azt nem tudjuk irányítani, kontrollálni - ha akar, velünk tart, ha másra vágyik, elhagy minket, ettől félünk. Joggal... Valóban? Nem inkább úgy van, hogy a Szeretet és a Szerelem eredendően, mindig velünk van, csak a megjelenési formája változik? Butaság lenne egy 15 éve tartó kapcsolatban ugyanazt az őrült szenvedélyt várni egymástól, mint a legelején. Mégis, titkon ebben reménykedünk, és hibáztatjuk magunkat, a másikat, hogy lám, elmúlt a szenvedély, meghalt a szerelem. Csalódásra ítéljük magunkat, ha így gondolkodunk a szerelemről. Ha viszont hagyjuk, hogy mindig új, mindig más arcát mutassa meg nekünk, és ámulattal figyeljük, milyen elképzelhetetlen ajándékokkal lep meg minket időről időre - nos, akkor nem csalódhatunk!

 

Nem ezt halljuk-látjuk a romantikus mesékben, amelyekkel elárasztanak minket a filmek, a dalok. Amelyek egyben azt ígérik, hogy ha nagyon-nagyon szerencsés vagy, akkor részed lehet a sírig tartó végtelen gyönyörűségben, amellyel a szerelem eláraszt. Teljesen kiszámíthatlanul, nem tehetsz érte semmit. S ha megtalált, sem kell érte tenned többé semmit, "boldogan éltek, míg meg nem haltok". Mégsem ezt látod magad körül. Válások, viszályok, csalódások, kiüresedett látszatkapcsolatok, keserű magány, felszínes kalandok hajszolása - ezt látod többnyire, ha nem tévedek.

Én nem törődöm bele, hogy nincs más út. Egyszerűen máshogy kell csinálnunk, mint eddig. Nem működnek az eddigi mintáink, egyre kevésbé hozzák meg az átmeneti boldogságot - és ez jól van így. Mégpedig azért, mert rászorít minket, hogy elinduljunk egy másik úton, felfedezzük, megteremtsük a párkapcsolat új mintáit, új módjait. Sokszor hallottam emlegetni, hogy manapság túlságosan igényesek vagyunk egymással, férfiak és nők, azt várjuk, hogy a párunkban mindent egyszerre megtaláljunk - legyen szép, okos, sikeres, gazdag, vicces, sportos, gyengéd, erős... Igen, legyen! Hiszen eleve az - ha észre tudjuk venni! Ha megengedjük, hogy a maga módján mutassa meg végtelen szépségét és gazgadságát, ne pedig az általunk előírt módokon. Ha abban leszünk a társa, hogy minél teljesebben kibontakoztassa a benne rejlő lehetőségeket, minél inkább azzá váljon, aki ő maga. És persze ez csak kölcsönösen tud működni, te is csak azáltal tudod elősegíteni társad kibontakozását, ha közben a saját fejlődésed útján is szabadon haladsz előre.

Ja, hogy ez nehéz? Igen, eleinte az, mivel nem ehhez szoktunk. Aztán egyre könnyebbé válik. De mégis, folyamatos munkát jelent. Ha viszont a kettővel ezelőtti bejegyzésemben megfogalmazott Munkára gondolunk, akkor semmi baj nincs vele, hiszen az erőfeszítés örömöt hoz egyúttal.

Szerencsére egyre többen lépnek rá arra az útra, amely az újfajta, teljesebb párkapcsolatok felé vezet minket. A fenti címet sem én találtam ki, hanem Sarkadi Kriszta barátnőm, aki az új kapcsolati minták apostolnője, ha van ilyen. Mért ne lenne? A cím pedig az október 29-én, a 10milliószoros napon megrendezett párkapcsolati workshop-jának címe. Ha te is elindulnál egy újfajta, valódi teljességet adó párkapcsolat irányába, ezen a programon útmutatást, és útitársakat is találhatsz. És együtt mindig könnyebb... Kalandra fel!

Címkék: munka szabadság szerelem bizonytalanság fejlődés elfogadás új párkapcsolati minták

Drága idő

 2010.10.10. 23:25

Takáts Eszter azonos című száma jutott eszembe, annyit elmélkedtem mostanság az időről. Sürgetném, tolnám előre, de legalább belepillantanék az elkövetkezendőkbe... Pedig mindig azt mondom a klienseimnek, hogy számtalan jövő-út áll előttünk, ráadásul azok pillanatról-pillanatra változnak döntéseink, cselekdeteink nyomán.

Egyik nap annyira elfogott a türelemetlenség, hogy teljesen beborultam miatta hangulatilag. Úgy éreztem, nem történik semmi, nem halad előre semmi, és nem is fog már soha többé. Tudtam persze, hogy ez hülyeség, de a hangulatomon mit sem változtatott ez a tudás. Azzal próbáltam magamon segíteni, hogy az utamba eső gyorsétteremben egy szalvétára felírtam, mi minden történt aznap. Hát, még ez sem volt az igazi. Az a gondolat kicsit könnyebbé tette borúm elviselését, hogy tudtam, nemsokára el fog múlni ez az egész. De mitől?

Nos, a választ hamarabb megkaptam, mint arra számítottam. A Vaku névre hallgató playback színház előadására igyekeztem ugyanis (ha valaki nem ismerné a műfajt, a playback színházban a közönség történeteit játsszák el a színészek különböző rögtönzéses technikák segítségével), és a felvezető hangulatok közé egyből beneveztem az én Szomorú Türelmetlenségemet. Kedves tréner kollégám, Sebestény Tibor, aki a játékmester szerepében tündökölt, éberen rá is kérdezett: vannak-e elképzeléseim arról, hogy milyen céljaim előremozdulását vártam ezen a napon? Ó, hogyne! A Nagybódog Párkapcsolat megtalálásáét, azt, hogy híres és méltán elismert spirituális pszichológussá váljak, továbbá hogy híres és méltán elismert zenész-énekes-dalszerző váljon belőlem. Ahogy mindezeket kimondtam, máris átéreztem a gondolat abszurditását: mégis miből tudtam volna leszűrni, hogy mindezen grandiózus álmaim mennyiben mozdultak előre a mai nap folyamán? Végülis ezek életreszóló projektek!

Nade eztán jött csak a java! A színpadon négy ember kapkodott, hadarta kifacsart mondataimat... "Mikor? Mikor?" - kérdezgették egymástól tanácstalanul. Addig-addig, amíg értelmetlenné nem vált ez a sokat ismételt szó. Mikor? Talán inkább Kormi! Kéne egy kis Kormi, nem? Nagyon jólesett kinevetni magam, és a hatás azóta is tart ám!

Egy barátom idézte fel azt a szemléletes természeti képet a Titok című filmből, hogy amikor a magot elvetem, és elkezd csírázni, egy ideig a felszínen semmi sem történik, pedig ott a mélyben már növekszik a kis csíra, amely egyszercsak kidugja fejét a földből, és bátran tör az ég felé. Csak tudjam kivárni! És ne legyintsek rá a zsenge kis csírácskára, hogy "Ez mind? Na ne röhögtess!" Igen, ez mind. Ugyanis a csírában benne van  a későbbi kibontakozás összes nagyszerű lehetősége, ha képes vagyok meglátni. Erről írtam már egyszer az Érés és érlelés c. bejegyzésemben, és naná, hogy mára kihúztam az ott tárgyalt egyik lapot, a Megfontoltságot!

Néztem egy rövid ideig az egyik (najó, az X-faktor) zenei tehetségkutató műsor soron következő epizódját a szüleimnél, amely mindösszesen arról szólt, hogy közölték a szerencsétlen delikvensekkel, továbbjutottak-e vagy sem. Természetesen roppant drámai körülmények között, túl- vagy rosszul játszott, mesterkélt körítéssel, miközben a versenyzők számára ez igazi dráma volt. (Bár elismerem e műsorok érdemét abban a tekintetben, hogy igazi tehetségeket ismertetnek meg a széles nyilvánossággal, a manipulatív show-elemeket elfogathatatlannak tartom. Magánvéleményem, ennyi.) Amit ki akarok hozni a témából, az az, hogy sokan közülük úgy élték meg a továbbjutást, mint életük egyetlen és soha vissza nem térő lehetőségét az énekesi pályán való érvényesülés szempontjából. Igaz, nagyon fiatalok még. Ezúton üzenem nekik, és mindenkinek, aki bármilyen lehetőséggel kapcsolatban, legyen az szakmai vagy magántermészetű, úgy érzi, hogy ezen múlik az élete, és ehhez fogható már soha-soha többé nem jön szembe vele, hogy EZ NEM IGAZ!!! Ami igazán fontos, azt folytatni fogod a következő lehetőségig. És ha ez a te utad, akkor jönni fog a következő lehetőség.  Ha ez nem jött be, akkor nem a te lehetőséged volt. Vagy éppen nem álltál még készen rá. Csak nyugi! Tedd a dolgod, és bízz a Folyamatban (egy másik kedves tréner kollégám, Cséffalvay Gábor jelmondata). Ha pedig mégsem ez a te utad, légy hálás, hogy kiderült. S ezáltal ráléphetsz arra az útra, amelyik valóban a tiéd.

Szerencsére a versenyzők között is akadt olyan, aki fiatalsága ellenére elég bölcs volt ahhoz, hogy ezt felismerje. Kiesése hírét hallva egyszerűen megrántotta a vállát, és azt mondta: "Akkor ebből mégiscsak rockzenekar lesz!" Pontosan erről beszélek, Barátom.

Címkék: út idő lehetőség csalódás türelmetlenség playback érés

Munka - kényszer vagy öröm?

 2010.10.02. 17:59

Arról írok, ami miatt már lassan két hete nem írtam a blogra: a munkáról. Egyrészt elborított, másrészt belevetettem magam, harmadrészt a legutóbbi trénigjeimen, sőt a mai órámon is előkerült a téma, és ha mindez nem lenne elég, 2-3 naponta ki is húztam a Korongok 3-as, Munka című lapot. Nem mintha a blogírást nem tekinteném munkának - akkor hogy is van ez?

Mit nevezek én munkának? Szerintem mást, mint amire először gondolnál: számomra a munka egy meghatározott cél elérésére irányuló tevékenységsorozat, amely minden esetben tudatos erőfeszítést igényel, ugyanakkor az erőfeszítéssel együtt az öröm érzését is átélem. Minimálisan az eredmény elérése által, maximálisan pedig már a folyamat, az út maga is örömet okoz, valamint az az átalakulás, ami bennem végbemegy ezalatt. Ilyen értelemben munka az, ha gyakorolok a hangszeremen, ha kitakarítok vagy kertészkedek, gyereket szülök és felnevelem, megbeszélem az aktuális konfliktusomat a szerelmememmel, és persze munka az is, amiért pénzt kapok.

Ilymódon számomra értelmetlenné vált egy ideje az a kérdés, hogy vajon a munka szükséges rossz-e, ami fárasztó és lélekölő dolog, és az élet igazán kellemes dolgaitól veszi el az időt. Hiszen ez az élet maga! És amikor a munkánkról döntünk, voltaképpen a saját magunk iránti tiszteletet, szeretetet fejezzük ki azáltal, hogy milyen tevékenységeket választunk: olyanokat, amelyeket értelmesnek és örömtelinek érzünk, de legalábbis megtesszük azt az erőfeszítést, hogy meglássuk benne a szépséget, és folyamatosan haladjunk afelé, ami még nagyobb kiteljesededést hozhat számunkra. Vagy hagyjuk, hogy monotóniába, gépiességbe süllyedjünk, egy könnyű, erőfeszítés nélküli életről álmodozva...

Persze az sem mindegy, hogy az erőfeszítés-öröm-eredmény hogyan aránylak egymáshoz. Az is egyfajta munka, hogy folyamatosan felülvizsgáljuk ezt a hármas arányosságot, és változtassunk, ha kell. Nem könnyű meghozni azokat a döntéseket sem, hogy egy célért folytatott küzdelmeben meddig érdemes kitartani egy bizonyos módon, eldönteni, hogy a várva várt eredmény türelmetlenségünk vagy éppen helytelen irányválasztásunk miatt nem mutatkozik meg még előttünk.

Ha már emlegettem, nézzük meg a Crowley tarot Korongok Hármasa mit tesz hozzá a témához! Hullámzó tenger, forgó kerekek, háromszög alakú, stabil alapon piramis forma, amely szintén a stabilitás érzését kelti - vagyis mozgás és stabilitás egy képben ábrázolva. Folyamatos, kitartó, apró lépések egymás után, amelyek előbb-utóbb biztosan eredményre vezetnek, és megmutatkoznak a kézzelfogható valóságban is - lévén a Korongok az anyagi világ, a Föld elem princípiumához tartoznak, ez a kártya fő üzenete. És mi dönti el, hogy jó irányban haladunk-e, erőfeszítéseink nem bizonyulnak hasztalannak? Nos, a válasz most is a szeretet. Ha szeretettel végezzük tevékenységünket, bármi légyen is az, jutalmunk az öröm és a megelégedettség lesz, igaz, gyakran nem ott és nem abban formában tapasztaljuk meg, ahogy arra számítunk. De ha valódi szeretettel cselekszünk, jutalmunk nem marad el, ebben bizton hihetünk. Ne feledjük: a valódi szeretet esetében a saját magunk és mások iránti szeretet egymástól eláválaszthatatlan! Tehát a mártíromsággal járó önfeláldozás a munka oltárán nem valódi szeretet, és ne csodálkozzunk, ha környezetünk egyáltalán nem értékeli erőfeszítéseinket, és egyre többet követel tőlünk, miközben viszonzást nem kapunk.

Kérdések: Mit jelent számodra a munkád? Mennyire élsz át örömöt, szeretetet a munka által? Erőfeszítéseid arányban vannak-e az elért eredményekkel, és az örömmel, amit a munkavégzés során átélsz? Azt csinálod-e, amit valóban szeretsz, vagy haladsz-e afelé? Képes vagy-e minden tevékenységedben felfedezni a szépséget és az öröm pillanatait? Tudsz-e hinni abban, hogy a kitartóan, egymás után megtett céltudatos lépések elvezetnek célodig?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Lelki prostítució Érés és érlelés Maximalizmus másképp

Útravalóul ezúttal Steve Jobs, az Apple és később a Pixar alapítójának Stanford egyetemen tartott híres beszédét csatolom. Ezen a linken magyar felirattal hallgathatod-nézheted meg. A rendkívül személyes hangvételű beszéd bepillantást enged egy kiemelkedően sikeres ember életútjába, aki akkor is követte szíve vágyát, amikor éppen minden összeomlott körülötte, és fogalma sem volt róla, hogyan tudja újjáépíteni az életét. Megmutatja, hogy csak visszatekintve érthetők meg azok az összefüggések, amelyek erőfeszítéseink eredményét a jelenben még láthatatlan módon egymáshoz illetszik, végül egy nagyszerű alkotást hoznak létre belőlük. Egy dolog volt, ami átsegítette őt a bizonytalanság és a kétségbeesés időszakain: szerelmes volt abba, amit csinált.

Címkék: munka döntés öröm szeretet erőfeszítés önszeretet

Változó évszak...

 2010.09.15. 16:18

...káprázott a levegőben, énekli a Heaven Street Seven a Krézi Srác-ban. Akárcsak most: még tart az Anyaistennő időszaka, a kiteljesedés, beérés, hálaadás ideje, az őszi napéjegyenlőséggel, szeptember 20-án azonban belépünk a Föld Úrnője által uralt hathetes periódusba, amely egyben le is zárja az évkört a betakarítás, stabilitás, megvalósulás, számvetés aktusával. Milyen kártyákat választhatnék ehhez a két időszakhoz, melynek épp a határán járunk? Nos, választásom ezúttal egy uralkodói párra, a Korongok Királyőjére, és a Korongok Lovagjára esett. A Föld elemmel való kapcsolódásuk egyértelmű, Crowley ábrázolása szerint a Lovag pedig még éppen a betakarítás előtt áll, míg a Királynő már visszanéz a megtett útra egy biztonságos, stabil, védett oázisból. Nézzük részletesen!

Korongok Lovagja

Masszív, jól felvértezett lovag, aki mégis leeresztett fegyverekkel álldogál, miközben lova békésen legelészik - vajon pihenőt tart? Elfogyott az ereje? Vagy éppen olyan tudás birtokába jutott, amelyet muszáj megemésztenie, mielőtt folytatja útját? Természetesen bármelyik lehet. Mindenestre egy gazdag tájon pihenget, érett kalászok között, ő maga és lova is erőteljesnek, egészségesnek látszik. A háttérben furcsán hullámzó aranysárga koncentrikus köröket láthatunk, melyek a megvilágosodás szimbólumaként értelmezhetők. Lovagunk elfáradt a harcokban, hiába vívta meg őket győztesen, most elfogja a kétely, hogy vajon megérte-e a sok küzdelem? Mikor nyeri el jól megérdemelt jutalmát? Nem veszi észre, hogy egy bőségesen termő búzaföld közepében álldogáll éppen, csak le kell hajolnia érte... A másik értelmezés szerint pedig éppen most érti meg küzdelmének igazi, mélyebb értelmét. Akárhogy is, a célbaérés előtti pillanatról beszélünk, amelyet sokféleképpen megélhetünk.

Kérdések: Milyen célért küzdesz már jó ideje? Milyen eredeményeket értél el eddig? Hogyan tudnád megünnepelni, megerősíteni magadban az eddigi erőfeszítéseid gyümölcseit? Mi okozza elégedetlenségedet? Miért érzed úgy, hogy belefáradtál a küzdelembe, és hogyan tudnád hitedet visszanyerni?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Elfáradtam Ott állt a kapuban és félt belépni Merj! Akarj! Küzdj!

Korongok Királynője

Nyugodt, magabiztos nőalak, őrületes fejdísszel, hóna alá csapva a Földgolyót... Olyasvalakinek tűnik, akit nem lehet egykönnyen kizökkenteni, vagy eltéríteni saját meggyőződésétől. Tudniilik megjárta már a Hadak Útját, megszerezte a szükséges, sokszor fájó tapasztalásokat, s hogy mindezeken már túlvan, megtanulta, amit kellett, irigylésre méltó érettséggel néz vissza a maga mögött hagyott sivatagra. Teszi mindezt egy bőségesen termő, védelmet nyújtó oázisból, ananásztrónusáról lepillantva. Ő Föld úrnője,a Termékenység, Anyaság istennője, aki ismeri a természet ciklusait és nyugodt szívvel bízza magát rájuk, nem sürgetve semmit - tudja, hogy minden pontosan a maga idejében érkezik meg az életébe. Inkább saját testi-lelki jólétével törődik, hiszen így tud legtöbbet adni másoknak is kincseiből. Amit szívesen megtesz, lévén eredendően gondoskodó, adakozó természetű, családi és hivatáshoz kapcsolódó területeken egyránt szívesen osztja meg tapasztalatait, magától értetődően táplál és véd másokat anélkül, hogy tolakodó lenne.

Kérdések: Miben szereztél már olyan mélységű tapasztalatokat, hogy jó szívvel rábízhatod magad megszerzett bölcsességedre? Milyen élethelyzetben engedheted meg magadnak, hogy ne a megoldás görcsös keresésével, hanem saját jólléteddel foglalkozz elsősorban? Kiknek juttathatsz most tudásodból, gondoskodásodból? Milyen területen szeretnél újat alkotni, teremteni eddigi erőfeszítéseid jól megérdemelt jutalmaként?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Elengedem Erő Csend és vihar

Mint már megszokhattad, Kedves Olvasóm, írásom végén a kártyák témájához kapcsolódó gyógyító lehetőségeket ajánlok figyelmedbe, ezúttal egyszerre kettőt is: az egyik MantraLight nevű zenei formációnk Őszünnep című első önálló estje, amely szeptember 27-én 19 órától kerül megrendezésre a Sziddhárta központban, és az évkör utolsó időszakának megünnepléséről, a betakarításról, számvetésről, valamint a télre való felkészülésről szól, sok-sok zenével, és egyéb testi-lelki táplálékkal, pl. tánccal, meditációval. Részletesen itt olvashatsz a programról: Hogyan készülsz a télre?

A másik gyógyító eszköz pedig Sarkadi Kriszta meditációs cd-je, amelyet magam is előszeretettel hallgatok, és az Egyedül nem megy c. bejegyzésemben leírt megvilágosodás erejű érzelmi élményem átéléséhez nagy mértékben hozzásegítettek a cd-n szereplő meditációk, amelyeket azokban a napokban különösen intenzíven hallgattam. Kriszta honlapján (www.igazabolszerelem.hu) meg is hallgathatod az egyik - Belső béke című - meditációt, amely éppen az elengedésben, a problémák görcsös megoldani akarásának abbahagyásában segít Téged.

Címkék: meditáció bölcsesség megvilágosodás elengedés érettség betakarítás ciklusok célbaérés

Elengedem

 2010.09.11. 22:45

Elengedem a fájdalmat, elengedem az örömöt.

Elengedem a hibáztatást, elengedem a bizonyítást.

Elengedem magam. Repülök, szabadon.

Elengedem az illúziót, elengedem az álmot.

Elengedem a görcsöt, elengedem a formát.

Elengedem magam. Megpihenek.

Elengedem az elvárást, elengedem az összehasonlítást.

Elengedem az ítélkezést, elengedem védekezést.

Elengedem magam. Csak figyelek.

Elengedem a várakozást, elengedem a számítást.

Elengedem az irányítást, elengedem a harcot.

Elengedem magam. Csak vagyok.

Elengedem a múltat, elengedem a jövőt.

Elengedem a félelmet, elengedem az időt.

Elengedem magam. Elengedem őt.

Címkék: figyelem akarat elengedés létezés önátadás

Kipróbáltam, meddig jutok a saját erőmből. Pontosan eddig. Bizonyos szempontból nagyon messzire, bizonyos szempontból sehová. Azaz elérkeztem a határhoz. Egyedül eddig bírtam. Nem mondom, fájt beleütközni a falba, nagyon is fájt... De megérte. Most már biztosan tudom, és szívből akarom, hogy ne egyedül csináljam tovább. Társat, társakat akarok magam mellé, minden téren. Mert együtt sokkal, de sokkal messzebbre jutunk, és én nem akarok itt megállni. Írtam már erről tavasszal is, (lásd: Elfáradtam c. bejegyzés), de mégis megpróbáltam ugyanúgy folytatni. Hát most már nincs tovább.

Biztosan fel kell adnom néhány dolgot, nincs mese: a Supershero imidzset, aki mindent kibír, mindent megold a saját erejéből, viszi rendületlenül a "háromembernyi életét", heti 189 órában él, eléri a lehetetlent, s ezért lehet őt csodálni. Azt, hogy szabadság jelszóval ne engedjem, hogy mások is formálják az életem, s ezzel sokkal szűkebb korlátokat teremtsek magam köré, mint ha engedném. Búcsút venni a Végzet asszonyától, akinek az útját összetört férfiszívek szegélyezik, miközben az ő szíve is rendre összetöretik, méghozzá jó alaposan.

Napok óta mintha mindenki nekem üzenne: "Kérdés: A Móni mindig ilyen? Válasz: Legalábbis két éve, mióta ismerjük, igen. Mindig szenved valamin, de nem lehet neki kívülről segíteni." Megjegyzésem egyik kliensemnek, akivel elég baráti a viszonyunk ahhoz, hogy amikor a segítségkérés és elfogadás témáját vesszük elő, és ő ehhez húzza a kártyákat, kimondjam: "Ezt most legalább annyira nekem rakjuk, mint neked, azt ugye tudod." "Mi lenne, ha egy kicsit átlagosabb életet élnél? Én: Fintor, nyavalygás. De te még átlagosan is különleges lennél!" - próbálnak bíztatni. Én: "Hát, igen, az élet nagyon nehéz. Másik: "Lehet, hogy nagyon nehéz. Vagy éppen nagyon könnyű." És még én adok neki könyvet az életről, hogy tanuljon belőle!

Egyvalaki pedig különösen sokat üzent nekem, azzal, hogy odajött hozzám, egészen közel, és olyan kegyetlenül pontos tükröt tartott, hogy még... No persze, én is neki, ez már csak így szokott lenni. "Én nem tudom használni a társadalmi hálót, nem tudok ráfeküdni, mert nem tudok bízni az emberekben." Párkapcsolat, vagy munka, nem engedem bele magam a közelségbe, a közösségbe. Ott vagyok sok helyen, de csak úgy félig-meddig. Nehogy túl közel jöjjenek hozzám, és alkalmazkodnom kelljen, s ezáltal meglátnom a saját árnyékaimat. Félek, hogy elveszítem magam mások között...

Megvan az ok, a magyarázat, hogy miért félünk ettől ennyire, legalábbis a sajátom: velem tényleg megtörtént, hogy a másoknak való megfelelés kényszerét érezve nem a saját életemet éltem, hosszú éveken keresztül. De most, hogy újabb éveket töltöttem egyre inkább egyedül, a magam útját járva, felfedezve - talán túlléphetek már ezen, nem? Tudom, ki vagyok, mit akarok, tisztában vagyok az erőmmel, meg tudom védeni a határaimat, ha arról van szó - hát akkor? Mi lenne, ha újra kilépnék a világba, és valódi elkötelezettséget vállalnék mások iránt? Persze, hogy nem marad tartósan a közelemben valaki, ha azt érzi, hogy nincs szükségem rá! Persze, hogy annyi mindent csinálok, nehogy egyvalamit igazán komolyan tudjak venni, végigvinni! Nyilván olyanokat választok, akik maguk is időben vagy mélységben korlátozottan vállalják fel a közelséget, hogy aztán rájuk mutogathassak! Hogyan is tudnám igazán, mélyen elfogadni saját magamat, ha nem találok vissza a családi gyökereimhez, és nem fogadom őket életem részévé?

Idézem Gál Judit megfogalmazását a saját Holdcsomó-leírásomból (Ikrek leszálló, Nyilas felszálló, részletesen lásd: Karmaasztrológia), amely az erre az életre hozott feladataimat taglalja:

"Ez az ember több előző életen keresztül mindig kettősségekbe keveredett, rendkívül határozatlan volt, s miután folyton igyekezett mindenkinek eleget tenni, egészen felületessé vált. ... Mostani életében is óvatosan lavírozik, mert még mindig azt hiszi, hogy ha bármely oldal mellé áll, a másikon előnyös lehetőségeket szalaszt el. Gyakran kerül kínos helyzetekbe az el nem kötelezettségre irányuló törekvése következtében.

Egész énjét sohasem adja bele semmibe, zászlócskáját a szél lengeti, állandó készenlétben, hogy rövid időre a mindenkori nyertesek oldalán lépjen be a játékba. Belseje ingadozó, állhatatlan. Sok időt tölt el véleményének folytonos formálásával, változtatásával (megmagyarázom.blog.hu - gúnyolódott ezzel Tükröm), mert előző inkarnációiban nem fejlesztette ki magában, hogy hosszabb ideig szenteljen figyelmet valaminek, viszont ahhoz szokott, hogy mindennek az árnyoldalát szemlélje. Ennek következménye gyakran az, hogy mostani életében – kompenzálásként – a pozitív gondolkodás élharcosaként tűnik fel, de mindig kiderül, hogy valójában maga is nehezen tudja tartani ezt a nézőpontot. (Ez az arc! Akár ha magamat látnám - kedves Tükröm így fogalmazott: mintha el akarnám húzni az arcom a következő faág elől, melyre számítok, hogy belecsap.)

Kedveli az aktivitást, ideges és nyughatatlan lesz, ha úgy érzi: lebéklyózták. Rengeteg tennivalója van, de sohasem tud azoknak eleget tenni és egy-egy nap végén nagyon távol érzi magát céljától.

Fiatal éveiben ez az ember nem találja meg határozott irányvonalát, általában huszonnyolcadik életéve után kerül csak sínre, gyakran a szülők, vagy más idősebb emberek segítségével, irányításával."

Hát, bőven a huszonnyolcadik után, az biztos! Félelmetesen találó leírás, és bár több, mint egy éve olvastam először, most nyerte el igazi értelmét számomra. Szintén most értem meg mélységében Chuck Spezzano kijelentését is, pedig már bő fél éve ragasztottam fel a konyhám falára: "A szabadság és az elkötelezettség egy és ugyanaz."

Furcsa a Sors, ahogy kommunikálni próbál velünk, vagy inkább mi vagyunk furcsák, hogy olyan nehezen és sokára értjük meg az üzeneteit. Most végre vettem az adást, részleteiben már többször is, korábban, de mégis kellett, hogy megint nagyon fájjon... Rájöttem, hogy a fájdalom arra jó, hogy kimerítse és elnémítsa az Egómat, ezáltal képes legyek meghallani az igazi Üzenetet. Régóta érzem már, amikor valami nagyon fáj, hogy egy hatalmas, jóindulatú erő nyom a földre, ahol én rángatózom, kapálózom, üvöltök tehetetlen dühömben, de ő csak tart, és megvárja, amíg elfáradok, elcsendesülök, s akkor súg megnyugtató szavakat a fülembe - miáltal megértem, hogy minden, ami történt, a javamat szolgálta. Ilyenkor megbékélek, és alázatosan meghajtom fejem előtte. Hálás vagyok, hogy nem nekem kell a korlátozott tudásommal irányítani az életem, hanem megteszi Ő, aki mindent tud. Ez a Kegyelem pillanata, azt hiszem.

Ezer szálon össze vagyunk kötve egymással, ez a helyzet. No és a Mindenséggel, sőt, voltaképpen az köt össze minket, vagyishogy a részei vagyunk, azaz minden Egy... De mielőtt Nyilas holdcsomómhoz híven ismét túlmagyaráznám a dolgot, inkább mellékelek egy jó kis illusztrációt a témához:

 

Címkék: ego együtt magány kegyelem egyedül határok elköteleződés kölcsönös egymásrautaltság

Női erő

 2010.08.30. 19:16

Úgy döntöttem, tovább provokálom a olvasóközönségemet: az elmúlt pár nap eseményei és az azokról való beszélgetés néhány erős, csodálatos nőtársammal megvilágosodás erejű felismeréseket hozott el számomra, amelyeket nem akarok magamban tartani.

Nos, a nők tényleg erősebbek, mint a férfiak. Viszont a mai nyugati világ ezzel ellentétes módon rendezkedett be, amely mindkét nemet, és természetesen egymással való kapcsolatukat is folyamatosan gyengíti, pusztítja, rombolja. Természetesen nem a fizikai erőről beszélek, hanem arról a fajta érzelmi tudatosságról, stabilitásról, teherbíró képességről, ami a nők sajátja.

Szerencsére egyre többen írják-mondják, hogy gyökeres átalakulás zajlik világukban, melyben a női nemé a vezető szerep. Egyrészt vissza kell billentenünk az egyensúlyt a nemek egyenrangúsága felé, másrészt az érzelmeknek és azok kommunikációjának szerepe oly mértékben megnövekedett, hogy természetes módon elöl kell járniuk e téren azoknak, akik ebben jobbak, ezek pedig kétségtelenül a nők. Elöl is járnak, hiszen az önismereti tanácsadást igénybe vevők - saját és kollégáim tapasztalata szerint - körülbelül 90%-ban nők. Fontos megjegyeznem, hogy a nők vezető szerepének hangsúlyozásával nem egy második feminista mozgalmat kívánok útjára indítani: a feminizmus jó célért indult rossz eszközökkel, ugyanis bár a nők jogaiért harcolt, mindezt férfias eszközökkel tette, megtagadva saját természetét és aláásva mindazt, amit célként zászlajára tűzött.

A női hatalom együttműködő, gondoskodó, tápláló, felemelő, szemben a férfias erő versengő, leigázó, önmagát előtérbe toló jellegével szemben. Egyik sem rosszabb, kevesebb, mint a másik, pusztán máskor, máshol van szükség egyikre, mint a másikra. Megfigyeléseim szerint mennyiségi és minőségi vonatkozásban is eltolódott az egyensúly manapság: sokkal több helyzetben uralkodik kizárólagosan a férfi energia, mint a női erő, ebből következően sok olyan helyzetben is a férfias megoldásokat erőltetjük - nők és férfiak egyaránt!-, ahol a női típusú finom, együttműködő megoldások sokkal célravezetőbbek lennének.

Eszembe jutott néhány helyzet, amikor őszintén fel tudtam nézni egy férfira, és ezek kivétel nélkül olyan helyzetek voltak, amikor ő valamilyen módon feltárta sebezhetőségét, érzékenységét. Egy tréning zárókörében a csúcsvezető, aki végig másokat legázolva, kontrollálva, rendreutasítva volt jelen, mesél kételyeiről és kéri kollégái segítségét; egy férfi, aki vádaskodás nélkül azt tudja mondani, hogy fáj, hogy nem leszel velem, de ha neked ez a jó, akkor elfogadom, és kívánom, hogy boldog légy; egy férfi, aki odabújik hozzám, mint egy kisfiú, és azt mondja, olyan nehéz ez nekem, jó hogy itt vagy mellettem; egy kiváló zenész, aki a háttérbe húzódik, mondván, hogy lányok, ti vagytok a sztárok, ragyogjatok, én csak kísérlek bennteket.

Persze, eszembe jutnak olyan helyzetek is, amikor rendkívül vonzó, ahogy a férfi kiáll és megharcol jogos igazáért, de mindig fokozza a hatást, ha közben időnként ellágyul és bevallja elbizonytalanodását. Szintén nagyon vonzónak találom, ha egy nő kétely nélkül képviseli igazát, de közben nem akar megsemmisíteni senkit, egyszerűen csak kinyilatkoztatja az akaratát, és megáll egyhelyben, eltántoríthatatlanul. Egy éve volt szerencsém élőben meghallgatni Jean Shinoda Bolen előadását, aki többek között a "Bennünk élő Istennők" c. könyv világhírű szerzője. Ő említette a női erő tipikus megnyilvánulási formájaként az "Enough is enough" - magyarul körülbelül "Ami sok, az sok!" vagy "Álljon meg a menet!" - felkiáltást. Nem támad, nem védekezik, csak meghúzza a határt, világosan, kérlelhetetlenül. Összefoglalva úgy tapasztalom, hogy azokban a helyzetekben van igazán helyén, ereje teljében mindkét nem, ha a saját maga módján használja erejét, így szükségképpen helyet ad a másik típusú erőnek is.

Legjobb - értem ezalatt legsikeresebb és legkellemesebb - tréningélményeim közé tartoznak azok a csoportok, amelyek kizárólag férfi résztvevőkből álltak. (Egy ilyen jelenetet láthattok az "Állítsátok meg Terézanyut" c. filmben, a 85-89. percben. Ráadásul egy remekül megformált, férfias módon érvényesülni akaró női karakter-ábrázolást is élvezhettek Fatehén alakjában.) Más, hasonló helyzeteket kívülről megfigyelve - pl. női énekes-vezető férfi zenészekkel - szintén tapasztaltam ezt a harmóniát. E felállás sikerességét abban látom, hogy az elismert női vezetővel kevésbé akarnak rivalizálni a férfiak, miközben hálásak azért a segítségért, amit saját női részük elfogadásában kapnak tőle. Asztrológiával foglalkozó barátnőm tanárát, Rákos Pétert idézve azt mondta, hogy a nők feladata jelen korunkban az, hogy megéljék saját Napjukat, azaz férfias oldalukat - természetesen harmóniában saját női oldalukkal. A férfiak viszont százszor nehezebben teremtenek kapcsolatot Holdjukkal, női oldalukkal, ezért a nők feladata, hogy segítsék őket ebben - teszem hozzá én.

Hatalmas terhet rakunk le azzal, ha nőként felvállaljuk saját erőnket, és nem próbálunk azokban a helyzetekben is gyengének mutatkozni, ahol valójában erősebbek vagyunk a férfiaknál. Számukra is nagy megkönnyebülés lehet, ha elfogadják erőnket, és nem akarnak mindig, mindenhol erősnek látszani, miközben érzik, hogy valójában gyengék, gyengébbek nálunk. Így végső soron mindannyian ott lehetünk erősek, ahol tényleg azok vagyunk, és amikor gyengeségünket bevalljuk, éppen erőnkről teszünk tanubizonyságot, ráadásul emeljük a másik felet az ő erejének elismerése által.

A párkapcsolatokban a teljes átalakulás idejét éljük: nincs gazdasági kényszer, sőt már hagyomány sem igazán, ami összetartson egy párt. Jelenleg minden párnak egyedi feladata megtalálni azt a közös célt, értelmet, formát, ami nekik megfelel, és ahogyan egymást szeretni tudják. Nincsenek érvényes külső mércék, forgatókönyvek, amelyhez hasonlíthatnánk magunkat, sokkal inkább saját megítélésünkre kell hagyatkozunk ebben a kérdésben, mint valaha. Nagy kihívás és nagy lehetőség is egyben, amely most nők és férfiak előtt áll: megteremthetünk egy mélyebb, valódibb, őszintébb összekapcsolódást, amely sokkal több örömet, kiteljesedést adhat, ugyanakkor sokkal több munkát, szembenézést, félelmet, konfliktust hozdoz magában. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha ismét rátalálunk saját, valódi erőnkre nőként és férfiként egyaránt, hogy aztán együtt még magasabbra emelkedhessünk.

Címkék: feminizmus párkapcsolat női szerep férfi szerep női erő

Még mindig a visszatartó erőknél időzök gondolatban, annyira felfoghatatlanul értelmetlennek tűnnek számomra sokszor. Miközben létezésük végtelenül logikus is egyben: mit kellene legyőzni, meghaladni, ha nem lennének akadályok? Mitől fejlődnénk akkor, ha nem kellene erőfeszítéseket tennünk?

Két ideillő kártyát mellékelek kedvenc Crowley paklimból: a Kelyhek 7-es Kicsapongást, valamint édestestvérét, a 8-as Tunyaságot - más fordításban a Tehetetlenséget, mely ok-okozati kapcsolatra is következtetni enged a két állapot között. Mindkét kártya a Víz elem, azaz az érzelmek lapja - jelen esetben az érzelmek elapadását, poshadt állóvizét ábrázolják.

Kelyhek 7 Kicsapongás

Valaki egyszer azt mondta erre a lapra, hogy olyan, mint egy hányás. Találó, nem mondom... Főleg, ha belegondolok, mikor hányunk: ha mértéktelenül sokat ettünk vagy ittunk, nem olyasmit vettünk magunkhoz, ami a javunkat szolgálja, vagy éppen hevesen tiltakozunk valaminek a befogadása ellen, ami éppenhogy épülésünkre válna. Tehát romboljuk magunkat, ráadásul ezt sokszor öntudatlanul tesszük, esetleg valamilyen hasznosnak, örömtelinek, sőt morálisan nagyra értékelt tevékenységnek álcázzuk. "Úgy szeretlek, nem tudok meglenni nélküled..." "Jót buliztunk, most mi van abban?" "Annyira szeretnék segíteni neked, inkább megcsinálom helyetted, te csak pihenj, még nem is vagyok annyira fáradt..." A mérték a fő kérdés, persze. A mértéket pedig akkor veszítjük el, ha függő helyzetbe kerülünk, úgy érezzük, hogy életünk elviselhetetlen, ha nem kapjuk meg a kellő dózist szenvedélyünk tárgya által kínált kielégülésfajtából. Legyen az alkohol, drog, munka, vagy egy bizonyosfajta kapcsolat valakivel. És ez nem a normál szomorúságot jelenti, amikor elveszítünk valami fontosat, vagy átmenetileg nem tudunk hozzáférni valamilyen örömforráshoz. Ez a pusztító, csillapíthatatlan, legyőzhetetlen kín, amely újra és újra olyan helyzetekbe hajt, amely elszívja erőnket, apaszt és nem táplál, teszi ezt nyilvánvalóan vagy rejtett módon.

Kérdések: Kivel-mivel kapcsolatban érzed azt, hogy bár bizonyos szempontból vonzódsz hozzá, mégis gyengébb leszel általa? Milyen káros szenvedély tart a markában? Van-e olyan területe az életednek, amely, ha megszűnne, hirtelen azt sem tudnád, ki vagy nélküle? Mely élvezettel kapcsolatban veszíted el gyakran a mértéket?

Kapcsolódó blogbejegyzés: Lelki prostitúció

Kelyhek 8 Tunyaság (Tehetetlenség)

Bizonyos szempontból a kártya által jellemzett állapot az előző kártyán megjelenített függőség következményének tekinthető. Ha hosszú ideig maradok benne egy olyan helyzetben, amely elszívja energiáimat, aláássa önbizalmamat, több fájdalmat okoz, mint örömöt, amely ráadásul csalóka, átmeneti megkönnybülést hoz csak, hogy utána még mélyebbre zuhanjak - nos, akkor egyszer csak ott találom magam a padlón, erőtlenül, semmit sem akarva, kiúttalanul, depressziósan. Kívülről tűnhet lustaságnak ez az állapot, mondják is a depressziós embernek, hogy "Szedd már össze magad!" Persze ilyenkor ez már nem ilyen egyszerű, oly nagy erővel húz le a mocsár mélye, nem is látom, hogy keveredtem ide, kapaszkodót pedig végképp nem találok. Mégis, csak a tudatos elhatározás segíthet véget vetni ennek az állapotnak, akár csak egy aprócska lépés megtétele is kimozdíthat, és elindíthat a fokozatos javulás útján. A külső segítség, támogatás persze sokat számít, de ha én magam nem határozom el, hogy ki akarok törni bénultságomból, akkor képtelen vagyok segítséget kérni, vagy akár elfogadni.

Kérdések: Mely igényeid folyamatos megtagadása vezetett el a teljes kiégettség állapotához? Milyen helyzetben váltál áldozattá? Mivel kapcsolatban uralkodott el rajtad a tökéletes közömbösség, céltalanság érzése? Milyen fontos feladatot nem oldottál meg életedben?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Elfáradtam Isten vicces kedvében

Eszmefuttatás M. Scott Peck nyomán a lustaságról és az entrópiáról, mint a lelki fejlődés fő kerékkötőiről

Kedves pszichiáter szerzőm a termodinamika második alaptörvényére hivatkozva az evolúciót, és ezzel párhuzamosan bármilyen fejlődést csodának tekint, hiszen az alapvetően ellentmond a törvényben kifejtett jelenségnek, miszerint az energia a fokozottabb szervezettség irányából - amelynek fenntartása több energiát igényel - az egyszerűbb szerveződés irányába tendál. Ezt a tendenciát nevezi entrópiának. Terápiás gyakorlatának tapasztalatai alapján megfogalmazza, hogy minden sikeres változás, fejlődés létrejötte erőfeszítést igényel, szenvedéssel, félelmekkel való szembenézéssel jár, és végeredményben még nagyobb felelősséghez és erőfeszítésekhez vezet. Azt az erőt, amely ennek a képtelenségnek a felvállalása felé hajt minket, szeretetnek nevezi. Az entrópikus erőt pedig a lustasággal azonosítja, majd visszavezeti az eredendő bűn fogalmához. (Érdemes elolvasni, lásd a Könyvajánlóban!)

Még egy csavar van a történetben: a lustaság úgy értendő, hogy elkerülöm annak a bizonyos feladatnak a megoldását, amely pontosan és személyre szabottan az én lelki fejlődésem következő lépcsője lenne. Lehet, hogy látszólag rengeteg erőfeszítést teszek, többnyire éppen olyan tevékenységekre fordítva, amelyek az igazi feladatom elkerülését segítik elő - mondjuk munkamániás vagyok, ezáltal megmenekülök a párkapcsolat létesítésének és a családalapításra vonatkozó félelemem leküzdésének roppant kényelmetlen feladatától. Vagy éppen szülök egy csomó gyereket, hogy ne kelljen szembenéznem az intellektuális teljesítmény, vagy az igazi önállóság problémájának megoldásával. Hangsúlyozom, sosem a sok munka vagy a sok gyerek vagy bármilyen egyéb tevékenység tárgyával van a probléma, hanem azzal, ha egy valódi feladatot elhárítok, megkerülök általuk.

Szeretnék eloszlatni ezen a ponton egy közkeletű, szintén lustaságból fakadó hiedelmet, mely szerint ciki, ha valaki lelki problémáinak megoldásához külső támogatást vesz igénybe. Én azt gondolom, hogy ez egy komoly, embert próbáló erőfeszítés, belevágni pedig nem szégyen, hanem bátorság és erő. Már csak ezért is tévedés azt hinni, hogy aki valamilyen terápiás segítséghez folyamodik, az gyenge, selejt, sérült ember! Éppen ő az, aki vállalja a felelősséget saját fejlődéséért, erre hajlandó időt, energiát pénzt áldozni, és ennek érdekében hajlandó szövetkezni valakivel vagy valakikkel, akik útmutatást adnak neki  az úton. Amit, természetesen, így is egyedül kell végigjárnia.

Címkék: függőség depresszió lustaság tehetetlenség mocsár lelki fejlődés

Félelem

 2010.08.15. 13:00

Mi mindentől félünk? Valóban, szinte mindentől. Én legalábbis, ahogy arról mostanában újra meggyőződhettem. Olyan helyzetek kapcsán, amelyek a legnagyobb boldogságot hozhatják el egy embernek, azt mondják. Mégis... miért félek az elvesztésétől már azelőtt, hogy megkapnám? Ha megkaptam, miért félek, hogy többször nem lesz benne részem? Miért félek attól, hogy amit átéltem, tulajdonképpen nem is igaz, egyszercsak kiderül, hogy tévedés volt, valójában nem is jár nekem? Ha nem pont olyan az élmény, amit elképzeltem, miért ijedek meg? Ha pont olyan, mint régen, az ugyanúgy félelmetes... Ki érti ezt?

Ezúttal két olyan tarot lapot mutatok be, amelyek félelelm különböző arcait tükrözik. Mindkettő Kardok lap, a 3-as Szomorúság és az 5-ös, Vereség. A félelem természetére jellemző, hogy gondolatainkból, hiedelmeinkből származik, ezért a Levegő elemmel való összefüggés. Másokkal való kapcsolatainkban is leggyakrabban szavainkkal - vagy azok hiányával - gerjesztünk félelmeket egymásban, a közvetlen testi jelzések sokkal egyszerűbb, természetesebb igen-nem válaszokat adnak. A félelem egyik leghatalmasabb és legpusztítóbb tulajdonsága éppen megfoghatatlansága, amely bizonytalanságérzetet kelt bennünk és elszívja erőnket.

Kardok 3 Szomorúság

A lap jelentése magában foglal egy tényleges külső eseményhez, veszteséghez köthető fájdalomérzetet, amely az elengedés fájdalmával szembesít minket. Lehet, hogy még nem következett be a fájdalmas esemény, de számítunk rá, vagy éppen most szembesülünk azzal, hogy mint mindent, az éppen szóban forgó, számunkra kedves, fontos dolgot vagy személyt is elveszíthetjük. Az üzenet arról szól, hogy keressük meg magunkban a fájdalom legmélyebb forrását, mellyel szembenézve a tényleges veszteség fájdalma viszonylagossá válik, és lehetőséget ad nekünk arra, hogy megértsük, valódi lényegünk sérthetelen, önmagunkat nem veszíthetjük el. Megszűnik ragaszkodásunk a távozóban lévő iránt, ami természetesen nem jelenti a fájdalom hiányát, pusztán a gyászfolyamat természetes lezajlásában segít miket. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom átélése által annak intenzitása enyhül, és az elengedett életszakasz, személy, vagy éppen identitásunk egy eddig fontos részének helyét idővel új, jelenlegi helyzetünknek megfelelőbb tartalom tudja kitölteni.

Kérdések: Milyen veszteséggel szembesülsz éppen? Minek az elvesztése tölt el a legnagyobb félelemmel? Miért? Milyen fájdalmas, kellemetlen helyzettel való szembenézést halogatsz? Mennyiben változna az életed, ha az adott tevékenység, kapcsolat, személy már nem lenne része az életednek? Ki vagy mi lépne a helyére?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Ott állt a kapuban és félt belépni Megy és jön

Kardok 5 Vereség

"Nem fog menni, nem tudom megcsinálni!" Röviden ezt az elmeállapotot fejezi ki a kártya. Ott vagyok egy helyzetben, kétségbeesettnek, tehetlennek érzem magam, legszívesebben elszaladnék, talán meg is teszem. Ez nekem túl sok, gondolom. Vagy éppen megadom magam valaminek, ami nem én vagyok, amitől szenvedek, mivel úgy gondolom, nincs más választásom, nekem nem jár több, jobb. Megtámadtak, és nem tudok védekezni.

Ilyenkor arra szólítanak fel, hogy vegyem fel a kesztyűt, akár külső támadás ért, akár saját gondolataim csavarják ki kezemből a kardot. Vegyem tudomásul, hogy soha nem kerülök olyan helyzetbe, ahol ne tudnék lépéseket tenni a megoldás irányába. A látszólag megsemmisítő csapások is az én javamat, fejlődésemet szolgálják, és azért kaptam őket a nyakamba, mert minden eszközöm megvan a megoldásukhoz. Pontosan azáltal gyarapodhatok, hogy bebizonyítom, tudok mit tenni egy kilátástalannak tűnő helyzetben is. Lehet, hogy tétován, bizonytalanul, de mégiscsak elindulok valamilyen irányba. Lehet, hogy egyszerűen csak megállok a félelmetes helyzetben, szembefordulok külső-belső ellenségemmel, és azt mondom neki: "Itt vagyok, gyere!" Lehet, hogy megteszem az erőfeszítést, hogy negatív gondolataimat, amelyek megmentenének a cselekvés felelősségétől, kicserélem pozitív gondolatokra, amelyek cselekvésre késztetnek. Felemelem a tekintetem, és azt mondom: "Állj! Ebből elég volt!"

Kérdések: Milyen helyzetben érzed magad most tehetetlennek, erőtlennek? Milyen gondolatok táplálják azt a hited, hogy nem tehetsz semmit? Milyen egyéb gondolatokkal tudnád helyettesíteni őket, amelyek saját cselekvési lehetőségeid feltárását segítik? Mi az az egy lépés, amit meg tudsz tenni magadért már most, hogy erősebbnek érezd magad?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Lelki prostitució Erő

Egy hasznos módszer a félelemteli gondolatok megkérdőjelezésére

A módszert Byron Katie dolgozta ki, és részletesen a "Szükségem van a szeretetedre - vagy mégsem?" című könyvében írja le alkalmazását. Itt röviden ismertetem a Munka lépéseit, hogy el tudj indulni saját gondolataid megfigyelése és átalalkítása felé. Egy fontos alapfeltevés elfogadására van szükség a módszer használatához: "Semmi okunk rá, hogy elhiggyük, gondolataink megfelelnek a valóságnak. ... Valójában nem mások, mint tétova kísérletek, hogy megfejtsük, mi történik bennünk és körülöttünk. Amikor a szeretetet és az elfogadást hajszoljuk, gondolataink arra irányulnak, hogy kiismerjük magunkat a hozzánk közel álló emberek viselkedésében, vagy elméleteket alkossunk róla, mi is történik a fejükben."

Vegyünk egy példát, melyen keresztül végigvezetlek a Munka lépésein!

Félelemkeltő gondolat: "Úgyis el fog hagyni, nem vagyok elég érdekes ahhoz, hogy velem maradjon." Hmm, gyakori gondolat ez egy induló párkapcsolatban, vagy éppen a kapcsolat egy későbbi szakaszában, amikor távolság állt be a felek között.

1. Írd le röviden a helyzetet, és a hozzá kapcsolódó következtetést, amely elindította benned a gondolatot! Pl. "Inkább a barátaival tölti a hétvégét, nem velem - nyilván ők érdekesebbek, mint én."

2. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy igaz-e ez a következtetés. Valóban egészen biztosan tudhatod, hogy a bekövetkezett történés egyetlen helytálló magyarázata a fejedben megfogalmazódott gondolat? Tökéletesen biztos lehetsz benne, hogy azért tölti a hétvégét a barátaival, és nem veled, mert ők érdekesebbek, mint te?

3. Vizsgáld meg, milyen az élet, ha hiszel a gondolatban! Nyugodtabb vagy feszültebb leszel tőle? Erősebbnek vagy gyengébbnek érzed magad tőle? Hogyan viszonyulsz társadhoz, ha hiszel ebben a gondolatban? Hogyan viszonyulsz saját magadhoz, ha elhiszed a fenti következtetést? Mi teszel ennek hatására? Elzárkózol társadtól? Önmarcangolásba kezdesz? Lekicsinylő megjegyzéseket teszel a barátaira? Panaszkodni kezdesz? Próbálod kitalálni, hogy milyen saját hétvégi programmal tudnád őt féltékennyé tenni?

4. Vizsgáld meg azt is, hogy milyen lenne az élet a gondolat nélkül! Próbáld meg filmszerűen elképzelni, milyennek látnád az életet, társadat, ha nem járna a fejedben ez a gondolat! Lehet hogy egyszerűen egy olyan embernek látnád, aki meleg és szeretetteljes kapcsolatokat ápol a barátaival? Akinek fontos a párja, de tudja, hogy időnként szüksége van a tőle való távolságra, mások társaságára is? Lehet, hogy örülnél egy szabad hétvégének, amit te is a barátaiddal, vagy saját kedvenc elfoglaltságaiddal tölthetsz?

5. Fordítsd meg a gondolatot, ahányféleképpen csak tudod! Azokra a megfordításokra figyelj elsősorban, amelyek a legmélyebben megérintenek! Pl. a "Nem vagyok elég érdekes" néhány megfordítása:

  • Ő nem elég érdekes számomra - nem tudom elképzelni, hogy olyan gazdag lelki életet éljen, amelybe a baráti kapcsolatok ápolása is betartozik.
  • Én nem vagyok érdekes a saját magam számára - hiszen akkor ez eszembe sem jutna, és az sem okozna gondot, hogy saját magam társaságában töltsek egy hétvégét.
  • Elég érdekes vagyok a számára, ezért akarja elevenen tartani a kapcsolatunkat azzal, hogy nem akaszkodik rám.

Van olyan megfordítás, amely legalább ugyanolyan igaznak, vagy éppen igazabbnak tűnik, mint az eredeti gondolat? Ha igen, keress hozzá legalább három okot, ami miatt ez így van! Az utolsó megfordításnál a már leírt indok mellé a "hiszen már 5 éve velem van" és "az előző három hétvégét együtt töltöttük, és élveztük egymás társaságát" szintén jó indoklás lehet.

Ez a folyamat lazít a makacs, gyötrő negatív gondolatok szorításán, segít kikerülni abból a lefelé tartó spirálból, melynek során egyre sötétebb, és végső soron teljesen alaptalan gondolatok borítják el elménket.

Jó Munkát kívánok!

Címkék: félelem vereség elengedés negatív gondolatok

Önzés és önszeretet

 2010.08.06. 12:25

Mi különbség? Már sokszor feltették nekem ezt a kérdést, és persze én is magamnak. Egy tegnapi beszélgetésemben ismét előjött a téma, és ennek kapcsán mélyebben elgondolkodtam rajta. Törekvésszinten nagyon hasonlónak tűnik a két dolog: jót akarok magamnak, nemdebár? A háttérben viszont teljesen eltérő motivációk húzódnak meg, ha cselekedeteimet az önzés, illetve az önszeretet motiválja.

Tömören így definiálom az önzést: ha valamit mindenáron meg akarok szerezni a másik igényeinek figyelembe vétele nélkül vagy éppen annak ellenére. Milyen motivációk húzódnak meg az ilyen viselkedés mögött? Hát persze, a félelem. Félelem attól, hogy nem adja magától, ha megkérem, ezért csellel vagy erőszakkal kell elvennem tőle. Félelem attól, hogy ha most nem kaphatom meg, amit akarok, máskor már nem lesz rá lehetőségem. Félelem attól, hogy nem is érdemlem meg azt a bizonyos dolgot, ezért kell elvennem magamnak. Tehát végeredményben a saját képességeimben, értékességemben kételkedem, és ráadásul attól is félek, hogy mindez kiderül rólam.

Éppen ezért e motivációinkat jól álcázzuk, hiszen magunk előtt sem könnyű felvállalni, ha valamitől félünk. A másik számára pedig gyakran úgy tálaljuk szándékunkat, mintha neki akarnánk jót, és legtöbb esetben magunk is ezt hisszük, nem tudatos megtévesztésről van tehát szó, hanem öntudatlan (ön)becsapásról.

Vegyük azt a példát, ha egy párkapcsolatban szeretnénk elérni, hogy társunk leszokjon a dohányzásról. Látjuk, tudjuk hogy árt neki, talán már különböző, akár súlyos egészségi problémáktól szenved a dohányzás miatt. Tehát, jót akarunk neki, és persze magunknak is, hiszen ha leszokna, jobban bízhatnánk benne, hogy egészségben minél tovább velünk marad szeretett társunk. Mi a baj ezzel? Csak annyi, hogy azt az apróságot figyelmen kívül hagyjuk, hogy társunk szeret, akar dohányozni. Ha nem így lenne, nem tenné. Lehet, hogy közben vívódik magában, ő is tudja, hogy ennek ára van, mégis, ezt eleddig vállalta a dohányzás által megélhető egyéb örömök kedvéért. Lehet, hogy egyszer másképp dönt majd, lehet, hogy nem. Ez az ő dolga. Ha úgy gondoljuk, mi jobban tudjuk nála, mi a jó neki, nem tekintjük felnőtt, egyenrangú partnernek. Feltétel nélküli elfogadásról, szeretetről pedig végképp nem beszélhetünk. Egyébként pedig támaszthatunk-e olyan elvárásokat felé, hogy neked kötelességed minél tovább velem maradnod, és egészségesen tartani magad az én kedvemért? Kérhetjük, persze, de el nem várhatjuk. A különbség szerintem a kérés és az elvárás között az, hogy a kérésre legitim módon lehet nemet mondani, az elvárásra pedig nem. Na és ha még jobban megkapargatjuk a dohányzás-kérdést, milyen rejtett motivációk bukkanhatnak még elő? Netán ciki mások előtt felvállalni, hogy egy olyan emberrel vagyok együtt, aki dohányzik, miközben mindenki tudja, hogy én szélsőségesen dohányzás-ellenes vagyok? Netán társam és köztem egy hatalmi harc zajlik, melynek része a kérdés, hogy kinek van igaza a dohányzás-kérdésben? Ki az okosabb, ki győz a vitában kettőnk közül?

Oké, és mi a helyzet az önszeretettel? Szerintem önszeretet az, ha állandó, következetes önvizsgálattal, figyelemmel a lehető legpontosabban feltárom saját igényeimet, indítékaimat, vágyaimat, és eltántoríthatatlanul keresem a lehetőségeket arra, hogy ezen igényeimet a lehető legteljesebb módon kielégítsem. A lehető legteljesebb módba számomra belefoglaltatik, hogy nyitott és rugalmas vagyok igényeim megélésének formájában, ezáltal rengeteg, magától adódó, és nem pedig kierőszakolt lehetőséget találok minderre. Valamint hiszek abban, hogy legmélyebb igényeim kielégítése jogos törekvés a részemről, megérdemlem az általuk átélhető örömöt, ezért nincs szükségem arra, hogy mások rovására kelljen kiélnem ezen szükségleteimet.

A dohányzós példára visszatérve: felejtsem el, ha zavar, hogy a másik dohányzik? De ha tényleg így van, és ezt elnyomom magamban, akkor szeretetteljesen viselkedem magammal? Nyilvánvalóan nem. Mégis mit tehetek? Beszélhetek erről társammal, őszintén, az igazi motivációimat felvállalva. Abban az ügyben például elegendő tisztázni kettőnk határait, hogy hogy néz az ki, hogy én dohányzásellenes vagyok, ő pedig dohányzik. Könyörgöm, én én vagyok, ő pedig ő - ez két külön személy! Gondolhatunk, tehetünk különböző dolgokat, még akkor is, ha szeretjük egymást? Naná, sőt! Mi zavar még? Hogy rámfújja a füstöt? Ezen igazán könnyű segíteni, meg kell kérnem, hogy ne tegye. Mi van a lakásban dohányzás kérdésével? Lehet, hogy ez már egy bonyolultabb egyezetetési folyamatot igényel, de ha kölcsönösen tiszteljük egymást, és hajlandóak vagyunk együttműködni, akkor nem lehet, hogy ne találjunk megoldást. Nem szeretem, ha cigiszagú vagy: rágó, fogmosás, semmi gond, csak olyankor nem csókollak meg... stb. Keményebb kérdések: látom, hogy megnyomorítja magát, szívinfarktust kapott, levágják a lábát, tüdőrákos lesz. Vízválasztó: szeretem annyira, hogy elkísérem a betegségében. Szeretem annyira, hogy azt mondjam, ezen az úton nem megyek vele tovább. Szeretem annyira, hogy őszinte vagyok vele. Szeretem magam annyira, hogy őszinte vagyok magamhoz, és azt teszem, amit valóban szeretnék. Ha vele akarok maradni a kínlódása közepette, akkor azt. Ha el akarom hagyni, mert saját magam számára másmilyen életet szeretnék, akkor azt.

Végül két, témába vágó idézet, két kedvenc könyvemből (az egyiket idéztem is már, de nem lehet elégszer):

„Én azt akarom, hogy a társam azt akarja, amit ő akar. És tudom, hogy nincs is más választásom. Ez az igazi önszeretet. Ő csinálja, amit csinál, én pedig szeretem, ahogy van. Ez az, amit akarok, mert rájöttem, hogy a valóság ellen harcolni fájdalmas dolog.” (Byron Katie: Szükségem van a szeretetedre - vagy mégsem?)

"A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében. ... Lehetetlen önmagunk lelki fejlődését más fejlődése érdekében feladni. Nem adhatunk másnak erőt, ha nem vigyázunk a saját erőnkre. ... a mások és önmagunk iránt érzett szeretet nem csupán karöltve járnak, de végső soron nem is lehet őket megkülönböztetni." Valamint: "Aki szeret, egyedül van. ... a valódi szeretetnek mindig egyik fő jellemzője, hogy az érintett felek között megmarad a distinkció. Aki egy másik embert valóban szeret, mindig különös egyéniségnek fogja látni. Mi több, nemcsak felismeri, hanem bátorítja is külön, önálló egyéniségének megtartását." (M. Scott Peck: A Járatlan út)

Címkék: fejlődés szeretet önzés önszeretet

Merj! Akarj! Küzdj!

 2010.08.01. 14:42

Elkezdődött az életközepi válság, mondta kedves karmaasztrológus kolléganőm, Gál Judit, akit a közelmúlt számomra lelkileg meglehetősen turbulens időszakának hátteréről kérdeztem. Majd hozzátette, amit már Aszalós Péter pszichodramatista barátom is idézett mostanában mesterétől, Max Clayton-tól: az ember a harmincas éveinek közepén azt dönti el, hogy tovább él-e, vagy meghal. Szó szerint vagy képletesen. Súlyos szavak, ezért én úgy döntöttem, komolyan veszem őket. Annál is inkább, mert magam is érzem, hogy egy nagyon jelentős, mondhatni sorsdöntő átalakulás zajlik most bennem. Napról napra szembekerülök olyan helyzetekkel, amelyek eddigi életem központi témáit, és ezzel együtt problémáit hozzák felszínre, elkezdem őket a régi módon megoldani, majd szinte azonnal kiderül, hogy ez így nekem már nem megy. Először tanácstalan vagyok, és fáj elengedni a régi, megszokott játékszereimet, majd hatalmas megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy ezek szerint ezen már túlvagyok!

Barátaim közül sokan - hasonló korúak révén - , szintén szembekerülnek ezzel a létfontosságú kérdéssel. Elakadtam, nem tudom, merre tovább, ez a gödör mélyebb, mint az eddigiek, valami mást kellett volna csinálnom, mint amit eddig csináltam, már késő változtatni, és hasonlókat mondanak. Ó, nem, kedves barátaim, pontosan MOST van itt az idő változtatni! Már van tapasztalatunk egy csomó élethelyzetről, tudjuk, mi hová vezet, minek mi lesz a következménye, ráadásul mindezt saját bőrünkön tapasztaltuk meg, nemcsak másoktól hallottuk, vagy olvastuk valahol - nos, szerintem csak így lehet igazán felelősen döntetni! És ami még fontosabb: magunkról is mostanra gyűlt össze elég tapasztalatunk ahhoz, hogy elinduljunk saját, valódi céljaink megvalósítása irányába. Most vagyunk erejünk teljében, ha szabadjára merjük engedni erőnket, szenvedélyünket, és merünk akarni végre olyasmit, amit tényleg mi akarunk.

A témához ismét újonnan felfedezett kedvenc együttesem (köszönet érte Csécsi Dávidnak!) a Muse egyik dalát csatolom: Butterflies and Hurricanes  (Pillangók és hurrikánok). Idézet a szövegből: "Változtass meg mindent, ami vagy, mindent, ami voltál, felhívták a számodat, a harc elkezdődött és a bosszú megérkezik, nehéz idők előtt állsz; Ne hagyd el magad, ne hagyd, hogy megszökj, az utolsó esélyed megérkezett; Meg kell tenned mindent, változtasd meg a világot, használd ezt az esélyt arra, hogy meghalljanak, most jött el a te időd!"

Ez nem könnyű ám: lehet, hogy teljesen más útra lépünk, mint amin eddig jártunk, és a környezetünk azt hiszi, megőrültünk. Persze, ez tőlük is alkalmazkodást kíván, őket is átalakulásra, elgondolkodásra készteti, így nem csoda, ha tiltakoznak. Valamint szembe kell néznünk azzal a kellemetlen ténnyel, hogy a saját utunkat egyedül járjuk. Hiába van mellettünk társ, család, barátok - legbelül egyedül vagyunk, és igazi lényünket csak mi magunk élhetjük át, ez az élmény megoszthatatlan másokkal. Hát jobb, ha elfogadjuk, és igyekszünk jóban lenni saját magunkkal, egyetlen igazi útitársunkkal. Ha sikerül, érdekes módon mélyebben tudunk kapcsolódni azokhoz a fontos személyekhez is, akikhez - lehetőségeinkhez mérten - mégis közel érezzük magunkat. Nem rakunk rájuk ugyanis olyan terheket, amelyek alatt összeroskadnának, nem várjuk, hogy ők oldják fel végső magányunkat, hiszen úgysem tudnák megtenni, bármennyire szeretnek is minket. A szeretet véleményem szerint nem erre való.

Számomra nem volt kérdés, mit választok, a döntést régen meghoztam már: megyek tovább saját magam felé, bármi kerüljön elém az úton, elfogadom, hiszen az enyém. Most mintha még egy utolsó kihívás elé állítottak volna: biztos vagy benne? Tényleg ezt akarod? Néhányszor padlóra küldtek, de mindig felálltam, és kóválygó fejjel is azt válaszoltam, igen, biztosan ezt akarom! Egyfajta leszegett fejű elszántságként éltem meg ezt az érzést: nekimegyek, átmegyek rajta, ha így nem, akkor úgy, ha most nem, akkor később, történhet bármi, de átmegyek. Hogy hová? Nem tudom. Oda, ahol dolgom van. Ahol magammal találkozom.

Belső vezetőm egy nemrégiben tett utazásom során azt választolta kérdésemre, hogy hogyan tudom enyhíteni a magányomat: "A tudás magányossággal jár. Oszd meg a tudásod, így átadod a terhet." Egy ideje már ezt teszem, így most is ezt kívánom: Merj! Akarj! Változtass! Küzdj! Te is.

Címkék: döntés bátorság akarat küzdés elszántság életközepi válság

Könnyű, laza Tarotértelmező bejegyzés következik: csupáncsak a Sors, avagy Karma fogalmát szándékszom körbejárni, melyet a Crowley tarot-ban leginkább a X. számú Nagy Arkánum, azaz a Szerencse lapja jelenít meg. A téma aktualitását Gál Judit asztrológussal közösen tartott egynapos Karmabontó tréningünk közelgő időpontja (augusztus 7.) adja, de erről majd később.

Személyes asszociációim a Sorsra a következők:

  • megoldandó feladat, feladatok néhány kiemelt életterületen
  • a Boldogsághoz vezető út
  • saját, igazi akaratom követése
  • lehetőségeim legnagyobb mértékű kiteljesítése

Gál Judit anyagából idézve: "a karma szankszrit szó, jelentése tett." (Természetesen a sors és karma szó jelentéstartalmának azonosságáról szintén lehetne vitatkozni, én most önkényesen szinonimaként használom őket.) "A többféle karma-tan – korántsem egységesen, de – úgy tekinti, hogy sok életünk van, s tapasztalataink kvintesszenciáját a tudattalanban visszük egyik életünkből a másikba, s a különböző életek során különböző szerepekben és színtereken megdolgozzuk azt a feladat-csomagot, amit hoztunk magunkkal, ami tartalmazza mindazt, amit eddig elértünk. Jelen életünkben ... tovább kell(ene) lépni, mert a mostani és további életeinkben más fajta, új feladatot, karma-részt kell megdolgoznunk. A karma tehát az ember aktuális sorsszerű feladataként is megfogalmazható."

Mindannyian szembesülünk visszatérő helyzetekkel, témákkal, nehezen leküzdhető félelmekkel, akadályokkal saját életünk egyes területein, míg más területekre szinte figyelmet sem fordítunk, mégis magától értetődően, gond nélkül elrendeződnek. Van, akinek mindig rendben van az egészsége, más állandóan kisebb-nagyobb betegségekkel, testi tünetekkel küszködik; egyikünk rendezett anyagi körülmények között él, és ezt minden életszakaszban következetesen biztosítani tudja magának, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, míg mások képtelenek tartósan egyensúlyba hozni magukat anyagi téren. Hogy aztán a párkapcsolat és családi élet területét ne is említsem... Vagy éppen a hivatásbeli kérdéseket.

Szóval ha magunkba nézünk, felfedezhetjük azt a néhány markáns helyzetet, feladatot, ahol bizony kihívás elé állít minket a Sors. A különböző Karma-tanok abban nagyjából egytértenek, hogy ahol a legnagyobb nehézségekkel szembesülünk, ott fejlődhetünk a legtöbbet. Tehát sorsunk mintegy figyelem-felhívó jelzésként dobálja elénk a nehézségeket.

Mit mond erről a kártya?

A X. Szerencse névre hallgató Nagy Arkánumot egy óriáskerék képe uralja, amely beszédesen utal a szerencse forgandó, "egyszer fent, egyszer lent" természetére. Egyben az állandó változás, teremtés-egyensúly-pusztulás körforgás ciklus elfogadására bíztat, felhívja figyelmünket arra, hogy lehetetlen, sőt egészségtelen egyfolytában a csúcson tartózkodni, a továbbhaladáshoz, fejlődéshez feltétlenül szükség van a mélybeszállásra ahhoz, hogy újabb lendületet vegyünk a következő csúcs meghódításához.

A kártya tehát arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet a kérdéses élethelyzettel kapcsolatban, hogy itt és most jó esélyünk van összhangba kerülni sorsunkkal, felismerhetjük életfeladtunkat, és döntő lépést tehetünk annak megoldása felé. Jellegzetes félreértést szeretnék eloszlatni a "szerencse" szó értelmezésével kapcsolatban: általában csak pozitív, örömteli eseményekre gondolunk e szó hallatán, pedig nagyon gyakran fordul elő, hogy éppen a nehéz, kritikus élethelyzetek, válságok kényszerítenek minket sorsunk elfogadására és saját valóságunkkal való szembenézésre. Minél inkább halogatjuk a szembenézést, annál kiélezettebb helyzetekre számíthatunk a Sors jóvoltából. Itt pedig paradox módon visszaérkezünk kiindulópontunkhoz, hiszen egy magasabb perspektívából szemlélve a Szerencse tényleg, minden esetben pozitív fordulatot hoz számunkra, amennyiben megértjük üzenetét és élünk a felkínált lehetőséggel. Ezzel kapcsolatban figyelmedbe ajánlom "A békés harcos útja" című filmet, amely élvezetes formában ad át mély tanulságokat, ráadásul igaz történeten alapul: főhőse, Dan Millman eredetileg könyvben írta meg történetét, és később számos spirituális tartalmú könyv szerzője lett - egyet közülük én is felsoroltam könyvajánlómban.

No és mi a helyzet a szabad akarattal? Tényleg meg van írva sorsunk a csillagokban, és egyetlen lehetőségünk, hogy ezt megfejtsük, elfogadjuk és kövessük? Igen is meg nem is.
E kérdésben ismét Juditot idézem: "Nos, tapasztalataim alapján kialakított véleményem szerint saját akaratunknak a legnagyobb jelentősége abban van, hogy felvállaljuk-e egyáltalán azt a szerepet, amit a mostani életünkben kell játszanunk – röviden: felvállaljuk-e önmagunkat? Nagyon fontos az is, hogy ezt fogcsikorgatva, apatikusan vagy derűsen tesszük. A feladat minimumát oldjuk meg fanyalogva, vagy igyekszünk a maximuma felé. Másként fogalmazva: meglévő képességeinket mire és hogyan használjuk, mennyire szemléljük reálisan magunkat, megtaláljuk-e akkor is helyünket a világban, ha annak keretei az ábrándoktól távolabb esnek. Tudomásul vesszük-e, ha azt kapjuk, amit magunk is okoztunk másoknak, hogy a karma mindig kiegyenlít, s hogy a földi viszonyok közepette tökéletességről nem lehet beszélni. Mindez első pillantásra csekély mozgástérnek tűnik, valójában azonban igen nagy, amelynek sokszor csak a töredékét használjuk fel. Az ok: annyira kötődünk múltbeli beidegződéseinkhez, a régi szerephez, hogy észre sem vesszük az új lehetőségeket! Nagy bátorságra van ahhoz szükség, hogy elengedjük ezeket és ki merjünk próbálni egy olyan új szerepet, amelyben a (vélt) biztonsági kapaszkodók hiányoznak!"

A magam részéről azt teszem hozzá mindehhez - visszautalva a bejegyzés elején felsorolt asszociációimra a Sorsról - hogy amikor rátalálunk igazi feladatunkra, az együttjár egy hatalmas megkönnyebbülés- és ráismerés-érzéssel, hogy "Igen! Pontosan ezt akartam! Végre a helyemen vagyok!" Tehát valójában nem is akarunk igazán olyasmit, ami nem része a sorsunknak, ha pedig rátalálunk saját utunkra, akkor szinte repítenek előre a külső-belső támogató erők. Mindaddig, amíg Egónk újra közbe nem szól, csak hogy ne unatkozzunk annyira. És akkor újra indul a körforgás...

Kérdések: Mely életterületen vannak visszatérő nehézségeid? Milyen tipikus, isméltődő konfliktushelyzetekbe keveredsz? Milyen helyzetekben érezted/érzed úgy, mintha minden összeesküdött volna ellened? Fel tudsz-e idézni olyan problémát, amely a múltban komoly gondot okozott neked, egy ideje azonban már fel sem merül? Mi okozta a változást? Ha minden kifogásodat félreteszed, mit válaszolnál arra a kérdésre, hogy mire születtél?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Erő Labirintus Mélybeszállás

Ajánlás: A karmáddal való közelebbi ismerkedésre, barátkozásra teremtünk alkamat az rendszeresen Gál Judit asztrológussal közösen tartott egynapos Karmabontó tréningjeink keretében. A csoport célja saját karmánk megismerése egy speciális asztrológiai elem, a holdcsomópontok elemzésének segítségével. Visszatérő nehézségek, sajátos félelmek, motivációk, hajlamok megértésére derülhet fény a csoportban, amely valamely kiemelt életfeladat megoldása felé terel minket. Sorsfeladatunk megismerésével, valamint a megoldási lépések kidolgozásával foglalkozunk ebben az egy napban. Amennyiben érdekel a csoport, részletes infókat újonnan indított Karmaasztrológia blogunkon olvashatsz, ahol terveink szerint a témával összefüggő sok érdekes cikket, programot, információt fogunk közölni. Természetesen hozzám vagy Judithoz is fordulhatsz kérdéseiddel. Várunk szeretettel!

 

Címkék: sors karma szabad akarat karmabontó tréning karmaasztrológia

Hegyen-völgyön, síkvidéken

 2010.07.25. 14:57

Természetesen biciklivel. A nyár csúcspontja számomra már hosszú évek óta az egyhetes bicajozás, a Magyarország különböző tájait és néha a környező országok határmenti vidékeit érintő túra. 18 éves korom óta minden nyár kötelező programja, bár az évek során változott a társaság, az élmény egyre gazdagodott, fejlődött, és mostanra egészen kiteljesedett. Közösségélmény, teljesítmény, fizikai igénybevétel, meditáció, természettel való kapcsolat - ezeket jelenti számomra elsősorban ez az egy hét.

Az a csapat, akivel az utóbbi 5-6 évben együtt tekerünk, mostanra állandósult, és a csoportfejlődés klasszikus stációit végigjárva (alakulás, viharzás, normaalakítás, teljesítés) tavaly óta a megbízható, megnyugtató teljesítő fázban vándorolunk együtt. Tavaly egészen extatikus élmény volt számomra átlépni a csapat-lét igazi harmóniájába, ahol mindenki tudja a dolgát, megtalálta a helyét, szerepét, amelyet kölcsönösen elfogadtunk, kialakultak a szabályainak, mindennek pedig az a végeredménye, hogy senki sem cseszegeti a másikat, viszont felszabadultan, spontán módon tudunk együtt lenni. Idén erre már számítottam, és nem is csalódtam. Vagy talán kicsit mégis: minden annyira olajozottan, gördülékenyen zajlott, hogy már-már unalmas volt. Időnként próbálkoztam is némi konfliktus kirobbantásával - sikertelenül. Ugyanakkor a teljesség, a béke és a harmónia érzése mégis végtelenül megnyugtató és lelkemet tápláló élményt adott ezúttal is.

Fontos tanulás ez nekem: lecserélni az őrült extázis élményének állandó hajszolását a nyugodt, kiteljesedett boldogság megtapasztalására. Természetesen nem vagy-vagy kérdésről van szó, és pont ez a lényeg. Voltak és lesznek kiemelkedő csúcspontok az életben, amikor azt érzem, hogy igen, erről van szó, ezért éltem. Mégis, ugyanilyen fontos közben a nyugodt, békés elfogadás állapota, amikor "nincs semmi extra", csak egyszerűen jó létezni. Egy bükki faluban például, ahol megálltunk vacsorázni egy rendkívül kemény, 100 km körüli táv után, melyben a síkról a hegyvidékre jutottunk, ennek eredményeképpen saját izzadságunktól csuromvizesen érkeztünk meg a szállásadónk által ajánlott étterembe. Egyszerűen, hangulatosan, mediterrán stílusban kialakított kerthelység, napernyők, padok-asztalok, köztük kis kert-szigetekkel, szemben egy kisebb, erdővel borított hegycsúcs a falu házaival övezve. (Ha Te is szeretnéd meglátogatni: Dédestapolcsány, Aranykehely Fogadó-étterem a helyszín.) Ránk köszöntött a naplemente, valamennyire megmosakodtunk, átöltöztünk, bár még így is meglehetősen nyirkos ruhákban vártuk a vacsoránkat. Már nem volt rekkenő hőség, mint napközben, de hűvös sem volt igazán. A vacsora megérkezett, és tökéletes volt: a furcsa csirkétől a nutellás palancsitáig minden mennyei éteknek érződött akkor számunkra. Végül elégedetten dőltem hátra és nem győztem betelni a naplemente által megvilágított felhők és szemben lévő erdős hegyoldal látványával, nomeg a csenddel. Ki is mondtam hangosan: szerintem most a Mennyországban vagyunk. Egyszerűen semmi sem hiányzik, minden teljes és tökéletes. Erre persze jöttek volna a kifogások, hogy "azért egy fürdés jól esne még", de mielőtt a többiek folytathatták volna, közbeszóltam: igen, én is fel tudnék sorolni egy csomó mindent, ami akár hiányozhatna  az életemből, de most nincs rá késztetésem. Egyszerűen ebben a pillanatban mindenem megvan, amire jelenleg szükségem van. Én pedig élvezni akarom ezt az állapotot, amíg csak tart.

Az egész túraútvonal látványosan tükrözte ezt a kettősséget: az Észak-Alföldről indultunk, ahol az egyenletesen tűző nap, a napraforgótábla, búzatábla, tarló, nyárfasorok váltakozása és a lapos horizont nem kínált sokféle látványosságot. Viszont egyenletes tempóban, lendületesen haladtunk, lehetett közben gondolkodni, énekelni, beszélgetni. Aztán a harmadik napon megjelent a látóhatár szélén magasodó hegyek üdítő és egyben kihívást nyújtó látványa - bizony, oda fel kell majd mászni! Többek között Magyarország második legmagasabb pontjára, a Galyatetőre.Tüdőkiköpő kapaszkodás, földre csöpögő izzadság, hűs szélben lefelé száguldás, árnyas erdei utak illata - ez a hegyvidék, igen! Atavisztikus vonzódásom nem csökkent az erdővel borított hegyek látványa, érzete iránt, mégis, befogadtam lelkembe a síkvidék monoton békéjét is.

"Hivatalos" fotósunktól, Járosi Attilától még nem kaptam meg az általa készített néhányszáz képet, így csak néhány kevésbé jó minőségű fotót tudok megosztani a vizuális élményből, melyeket a telefonommal készítettem. A túrát jellemző hangulatot mégis tükrözik - talán nem véletlen, hogy éppen ezek a látvány-elemek ragadtak meg az út során. Hiszen egész eddig erről írtam. Mély hálát érzek, hogy idén is átélhettem az Élményt, és végtelenül hálás vagyok mindannyiunk által elfogadott vezetőnknek, szervezőnknek és reggeli-beszerzőnknek, Járosi Tamásnak, hogy ismét biztosította számomra a lehetőséget erre a különleges kalandra. Ami általunk vált különlegessé, és nekem nem volt más dolgom, csak a lehető legteljesebben jelen lenni. Sikerült.

Címkék: közösség béke csapat extázis teljesség létöröm

Ez egy három az egyben bejegyzés lesz: nem írtam még a Tűz Úrnője időszakáról a Tavaszponton, pedig már jócskán benne járunk; esedékes az eheti Tarot-értelmező epizód; valamint a napokban újradefiniáltam magamban a Szerelmet és ellenállhatatlan vágyat érzek ennek megosztására. Ezennel egy könnyed mozdulattal összekapcsolom e három témát.

A Tűz Úrnője időszaka a nyári napfordulóval (idén június 21-ével) vette kezdetét, és egészen augusztus elsejéig tart. A bennünk élő Tűz, szenvedély, teremtőerő lángjait testesíti meg ő, egyik Istennő-analógiája a Párducasszony, akit a Botok Királynője lapon is felfedezhetünk. Ösztöneink, vadállati természetünk őrzője, aki tudja, mikor kell körmöt behúzva összesimulni, dorombolva szeretni, és mikor kell karmunkat kieresztve megvédeni határainkat a betolakodóktól. A szevedélyes, felnőtt, érett szexualitás Istennője, aki méltó, egyenrangú társa a Botok Lovagjának, ki férfias erejével a világ meghódítására indul. A Tűz ereje egyaránt lehet pusztító, önmagát és másokat elemésztő, vagy éppen teremtő, alkotó energia - attól függ, hogyan használjuk.

Kérdések: Hogyan, miben éled meg a belső tüzedet, szenvedélyedet? Miben teljesedik ki az alkotóerőd? Fel tudod-e vállalni a szexualitásodat szabadon, bűntudat, elfojtás nélkül? Mit tennél, ha hirtelen bármit megtehetnél? Mi akadályoz meg benne, hogy valóban megtedd? Megvéded-e magad azoktól a hatásoktól, emberektől, amik és akik valódi igényeid kielégítésében meggátolnak?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Ó, drága fiúk, ha tudnátok...! Igazából szerelem Teljes Gőzzel előre! Hajrá, Lovagok!

És hogy mit tehetsz azért, hogy minél teljesebben, alkotó és ne pusztító módon éld meg saját Tüzedet, szenvedélyedet? Két gondolatmenettel tudlak segíteni az Úton, kedves Vándor! Az egyik az akadályok elhárításáról szól, a másik pedig a Szerelem valódi természetének felfedezéséről.

Kezdjük az akadályok elhárításával! Ismét Feldmár Andrástól idézek, A Szabadság, szerelem című könyvéből: "Én arra jöttem rá, hogy aki traumatizálva volt, az addig, amíg meg nem találja, hogy mi volt ez a trauma, amíg meg nem siratja, ami történt, és amíg be nem vallja - legalább önmagának és még egy másik embernek, akinek szíve, intuíciója és szeretete van -, tehát egy biztonságos légkörben rá nem jön arra, hogy mi történt, és meg nem tudja siratni, gyászolni azt, amit elveszített örökre, amitől megrabolták, addig valóban nem tud együtt lenni senkivel. ... Miután az illető megsiratta azt, ami történt, azt, hogy mit csinált vele valaki más, akkor az utolsó fázisa ennek a gyógyulásnak, hogy az ember olyan kapcsolatokat tud teremteni, amit addig nem tudott. Ez nagyon kemény küzdelem, ezt nem lehet gyorsan lejátszani, ettől nem lehet gyorsan megszabadulni. Minderről még egy dolgot akarok mondani: mindannyiunknak megvan ez a választása."

Erről szól a Muse: Unintended című gyönyörűséges dala is:

"Te lehetsz az öntudatlan választásom
amely kiterjeszti az életem
és akit mindig szeretek majd
Te lehetsz, aki figyel arra,
ami legmélyebben érdekel
és akit mindig szeretek majd
Ott leszek, amint tudok
De most lefoglal, hogy megragasszam eddigi életem törött darabkáit"


És most lássuk az okfejtést a Szerelem valódi természetéről! Mi ez az egész misztérium? Honnan tudom, hogy valójában szerelmes vagyok-e? Létezik-e viszonzatlan, plátói szerelem? Megélhetem-e a szerelmet egyidejűleg több partnerrel, több kapcsolatban? Egy egyéjszakás kaland nevezhető-e szerelemnek? Elválaszható-e egymástól a szerelem és a testi vágy?

Önkényes definíciót alkottam: Szerelem az, ahol két (vagy több vagy egy) lélek a lehető legteljesebben és legmélyebben találkozik, egyesül. Magamban úgy nevezem ezt az érzést, hogy ilyenkor minden csatornán (testi-érzelmi-szellemi-spirituális) jön az adás. Vagy úgy, hogy ha ilyenkor belenézek a másik szemébe, akkor Istent látom visszanézni. Ebből következik, hogy nemcsak férfi-nő között (na jó, persze), de nemcsak párkapcsolatban (vagy ahhoz hasonló helyzetben) élhető meg a Szerelem. Viszont előfordulhat, hogy hosszú évek együttélése sem hozza meg két ember lelkének igazi, mély összekapcsolódását. Vagy ami még gyakoribb, az évek múlásával ez az élmény már nem teremthető újra, pedig a kapcsolat elején még időről-időre egymásra talált a két lélek. És az is előfordulhat, hogy egy tekintet, egy kézfogás, egy csók, egy soha meg nem ismételt szeretkezés során is megjelenik a Szerelem. Arról nem is beszélve, ha ez egy közös extázis, teljesítmény, alkotás során jön létre az élményben résztvevők között - természetét tekintve én ezt szerelmi élménynek gondolom. Ilyen az is, amikor saját teljességemet átélve önmagamaba vagyok szerelmes. Talán felesleges ezek után hozzátennem, hogy a szerelmi élmény velejárója a minden érintett által megélt tiszta öröm. Ha valamelyikük nem tud szabadon feloldódni az örömben, akkor a másik fél érzése sem több puszta illúziónál. 

A válaszok megtalálását fenti kérdésekre ezek után Rád bízom, kedves Olvasóm!

Címkék: trauma szerelem tűz gyógyulás szenvedély találkozás határok ösztönök

Egó és ítélet

 2010.07.03. 00:07

Tegnap több hangos jelenetnek is tanúja voltam, ahol a konfliktust - mint általában - az az azonnali ítélet robbantotta ki, hogy ha valaki vagy valami keresztezi a szándékaimat, netán csak eltér a várakozásaimtól, akkor a szóban forgó másik ember biztosan ellenem van. Ehhez rögtön társultak azok a képzetek, hogy miért és miben más a másik, illetve mássága miért elfogadhatatlan és lenézendő.

Az egyik jelenetben egy melegnek látszó fiúpáros jött be egy kutyával az önkiszolgáló étterembe, ahol a személyzet, majd a vendégek egy része is felháborodottan támadt nekik, mégis hogy képzelik, hogy kutyával bejönnek egy étterembe? Ők ugyan mondták, hogy nem volt kiírva, és vannak olyan éttermek, ahová be lehet vinni a kutyát, de az érvek a semmibe hullottak. Az is igaz, hogy a két srác kifejezetten provokatív módon reagált a szintén meglehetősen agresszív felszólításra, hogy azonnal hagyják el az éttermet. Számomra leginkább az a mód volt ijesztő, ahogy az érintettek azonnal egyértelmű, fekete-fehér ítéletet hoztak a másikról, nem is mérlegelve annak esetlegesen jogos, és a saját helyzetéből nézve teljesen érthető szempontjait. Innen már csak egy lépés a fasizmus, gondoltam magamban.

Az utcán ezek után egy szimpla sávváltásos összetűzést figyelhettem meg, sűrű anyázás, beintések közepette, ahol az egyik sofőr bosszúból befékezett a másik elé, hogy az még véletlenül se tudjon sávot váltani, nem törődve azzal, hogy a teljes Rákóczi út forgalmát megakasztja ezzel a délutáni csúcsforgalomban.

Sokat olvasok mostanában az egóról, és barátaim is sűrűn emlegetik beszélgetéseinkben. Eddig eléggé megfoghatatlan volt számomra az az egész egó-téma, hogy meg kell tőle szabadulni, de előbb fel kell építeni... Ki is ez a bizonyos Egó, és hol van bennem? Néhány jellemvonását már felismerem, azt hiszem. Először is nagyon fél, de ezt próbálja elrejteni. Változatos módokon teszi ezt: például túlzottan laza, lenézős magabiztosság, ítélkezés, agresszió, számonkérés, hibáztatás formájában. De eljátszhatja az esendő Áldozatot is, akin muszáj segíteni, különben olyan bűntudatod lesz, de olyan...! Általános jellemzője, hogy nem őszinte, hanem manipulálni akar. Azt hiszi, csak kerülő úton érheti el a célját, mert ha nyíltan kérné, nem adnák meg neki, amit szeretne. Vagy éppen erőszakkal kell elvennie, ami jár. Mintha alapból nem érdemelné meg.

Ki ez a kicsi, sérült, félelemmel teli emberke bennünk? Aki bánt, mert bántották. Aki manipulál, mert nem fogadták el. Aki becsap engem és én ezért becsaplak téged. Miért örökítjük tovább nemzedékről nemzedékre őt? Ha van ötleted, szólj! Komolyan, mert nem értem. Csak érzékelem. És igyekszem elfogadni, hiszen pont ezt hiányolja szegény.

Címkék: ego agresszió ítélet félelem manipuláció másság

Nemek hete

 2010.06.30. 21:11

Úgy alakult, hogy ezen a héten eddig mindennapra jutott egy olyan döntési helyzet az életemben, ahol különböző okokból valamire nemet mondtam. Mindegyik helyzet fajsúlyos volt számomra, és nagyon érdekes tanulságokra jutottam a döntési folyamat közben adódó dillemáim megfigyelése nyomán.

Az első esetben egyszerre éreztem magamban késztetést az igenre és a nemre is, de mivel eddig hasonló helyzetekben (a jó öreg megfelelési vágyamnak köszönhetően) általában az igen felé hajlottam, meg akartam tudni, mi történik, ha ezúttal nemet mondok. Megbántani sem akartam a másik embert, akit ezzel visszautasítottam, ugyanakkor éreztem, hogy nem lennék vele teljesen őszinte, ha legalábbis nem osztanám meg vele a kételyeimet. Érdekelt az is, hogyan hat a kapcsolatunkra a nemleges válaszom. Vajon elfogad-e engem így is? Nos, örülök, hogy kipróbáltam. Elfogadta a döntésem, de nem rejtette véka alá, hogy ő mást szeretett volna. Én ettől őt még jobban a szívembe zártam. Valamint megerősödtem abban a hitemben, hogy a szeretet nem azon múlik, hogy minden esetben a másik kedvére teszek-e. Ha pedig azon, akkor az nem volt szeretet.

A második helyzetben igazából a döntés közlésének módja és időzítése volt az igazi kérdés, a "nem" már megszületett bennem egy ideje. Utólag úgy érzem, jól tettem, hogy hagytam megérni, kialakulni az alkalmat, amikor ez a közlés szinte magától kikívánkozott belőlem. Byron Katie szerint "A döntéseket nem mi hozzuk. Amikor megfelelő az időzítés, a döntés létrehozza önmagát." - mint erre kedves barátném felhívta figyelmemet a Twitter-en.

A harmadik döntés meghozatala alapvetően meghatározta a mai napomat. Már napok óta rágódtam rajta, hogy elvállaljak-e egy bizonyos munkát barátaimmal, kollégáimmal, akiket egyébként nagyon szeretek, és nagyon élvezem a velük való együttműködést. Az ellenérzéseim abból fakadtak, hogy számomra nagyon kétséges és távoli volt az ebből a munkából származó személyes hasznom, sok szempontból más helyzetben voltam, mint ők. Megint megszólalt bennem a "Mi lesz, ha nem fogadnak el, ha többet nem akarnak majd velem dolgozni, ha nemet mondok" tartalmú félelemmel teli hang, de szerencsére más hangok erősebbek voltak. Rájöttem, hogy ha nem tiszta szívemből vagyok ott velük, akkor becsapom őket és magamat, titkon elkezdek neheztelni rájuk, és ennek a későbbi kapcsolatunk látja kárát. Ami pedig fontos nekem, és épp ezért vagyok őszinte velük, mégha a döntésemnek esetleg nem örülnek majd. Ők a döntésemet elfogadták, én pedig megkönnyebbültem.

Azonosítottam magamban két mechanizmust, amit felismerhetek, amikor a döntéseimet nem a szívem szerinti irányba próbálom terelni: természetesen mindkettő a megfelelési vágyban gyökeredzik. Az első típus tünetei a következők: győzködöm magam, hogy miért lenne jó elfogadnom a kínálkozó lehetőséget, miközben egyre nő bennem a feszültség. A második típus úgy néz ki, hogy megpróbálom magam lebeszélni valamiről, amire pedig a szívem mélyén nagyon vágyom, olyan indokokkal, hogy az miért nem lenne jó nekem, milyen későbbi, általában teljesen megalapozatlan nehézségeket okozna, ha ezt az irányt választanám. Eközben inkább szomorúságot érzek. És hogy minek akarok megfelelni ilyenkor? Hát a konvencióknak, az állítólagos normális életvitelnek, mi másnak! Ami véleményem szerint 1) nem létezik 2) nem vezet személyes boldogsághoz. A személyes boldogsághoz ugyanis csak személyes úton lehet eljutni, kérem szépen!

Arra is rájöttem, hogy a megfelelően időzített, megérlelt nem-ek utat nyitnak egy csomó igen-nek. Ugyanis megerősítik, tudatosítják az elköteleződést a valamivel szemben választott alternatíva mellett.

Ezek után este már rutinosan utasítottam vissza egy táncos bulira szóló meghívást, azzal szemben, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Remélem, azért még igent is tudok mondani, ha arra húz a szívem!

Címkék: döntés megfelelés őszinteség elfogadás nemet mondani

Érés és érlelés

 2010.06.26. 13:26

A Nagy Tarotértelmező Sorozat újabb epizódjában két olyan lapot mutatok be, amelyek a változás, feljődés, érés folyamatát, valamint annak eredményét mutatják be. E két kártya pedig nem más, mint a Korongok 8 Megfontoltság, illetve a XIV. A Művészet lapja.

Korongok 8 Megfontoltság

Meleg színek, virágzó, egészséges fa, szimmetria, szilárd alapok, stabilitás, mégis további növekedés - nekem ezek az első gondolataim, ha a kártyára nézek. Bizalom és ősbizalom, hogy a dolok fejlődésének van egy rendje, iránya, az egyik szakaszra épül a másik, a növekedés ciklikus, önmagába visszatérő és önmagát megújító folyamat, ez jut még eszembe, ha továbbfűzöm a gondolatmenetet.

Mindebből következik, hogy nincs értelme siettetni a természetes fejlődés menetét, úgyis minden megérkezik hozzám, amire szükségem van, ráadásul pontosan akkor, amikor már elég érett vagyok hozzá, hogy befogadjam. Tehát ha valami hiányzik az életemből, akkor az igazi kérdés az, hogy vajon megfelelően felkészültem-e már arra, hogy megkapjam? Nem az a mérce, hogy ebben az életkorban, a társadalmi csoportban, szakmában mi a megszokott. Hanem az, hogy én, mint egyén, egyszeri és megismételhetetlen létező, a saját élettörténetemmel, igényeimmel, sajátosságaimmal tartok-e ott, hogy átlépjek abba az életszakaszba, amelyet a vágyott változás hozna számomra. Támpontként persze használhatom mások tapasztalatait, de még véletlenül se azonosítsam magam velük.

A fejlődést pedig az segíti leginkább, ha a jelen állapotomban, helyzetemben mindent a lehető legteljesebben megélek. Hiszen ha itt mindent megkaptam, minden feladatot teljesítettem, akkor miért maradjak tovább? Ha a Természetet kicselezve mégis idő előtt továbbrohanok, akkor a következő szakaszban egyre nagyobb hiányokkal szembesülök, ráadásul egyre nehezebb lesz felismerni, hogy honnan származnak ezek a hiányok, és bepótolni is nehezebb már őket. Ilyenkor gyakran az élet "erőszakosan" visszavet a korábbi állapotba, például elveszítem az instabil alapokra épített kapcsolatomat, családomat, vállalkozásomat, egészségemet... És kénytelen vagyok mindent újragondolni, újrakezdeni.

Kérdések: Hol tartok saját életem fejlődési folyamatában? Mely szakaszokat teljesítettem már, és milyen szakaszok, feladatok állnak még előttem? A jelenlegi életszakaszomat megélem-e a maga teljességében? Mit tehetek azért, hogy még jobban kiélvezzem, beteljesítsem azt a létformát, amelyben éppen most élek? Mi az, amit feltétlenül meg kell tapasztalnom még ahhoz, hogy felkészülten lépjek át a következő életszakaszba?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Csend és vihar Ott állt a kapuban és félt belépni A jó tanulók kapják a legnehezebb feladatokat

XIV. A Művészet

A kártyán egy alkimistát látunk, aki üstjében aranyló főzetet kever, kotyvaszt. Hogy férfiről vagy nőről van-e szó, azt elég nehéz eldönteni, sőt, egyszerre sötét és fehérbőrű is a furcsa alak. Az üst mellett tanyázó oroszlán és sas színeivel sincs minden rendben, mivel általában az oroszlánt ábrázolják vörös, a sast fehér színben. E sok kettősség és felcserélődés ellenére mégis kellemesen harmonikus, teljesség-érzetet adó kiegyensúlyozott képet látunk, ha a kártyára pillantunk.

Valóban ez a lap fő üzenete: az ellentétek feloldása, a két pólus, férfi és nő, kemény és lágy, tűz és víz találkozása, egyesülése az isteni pillanatban, mely által valamilyen magasabbrendű minőség keletkezik. Egy hosszas érési-érlelési folyamat szépséges eredménye ez, amely végül látszólag magától jön létre, a várkozásokat messze felülmúló teljességben és gyönyörűségben. Az igazi emelkedettség, eggyé válás érzése, az alkotás csodája jelenik meg bennünk és körülöttünk, amelynek megszületése nem irányítható, mindazonáltal a jelen pillanatra való nyitottság állapotára tudatosan felkészíthetjük magunkat. Szerelmi egyesülés, kiemelkedő, kreatív alkotómunka, egy csapat tökéletes együttműködése, feloldódás a természetben, csúcsteljesítmény valamilyen sportágban - mind a Művészet megjelenési formái. Csíkszentmihályi Mihály alkotott erre egy zsenális fogalmat, ez pedig a Flow, az Áramlat élménye. Amikor eggyé válunk a társunkkal, a közösséggel, a tájjal, a hangszerünkkel, a saját testünkkel és csak visz, visz minket az élmény egyre magasabbra. Ilyenkor az időérzékelésünk is megváltozik: vagy időtlennek, végtelen hosszúnak éljük meg ezt az állapotot, vagy visszatekintve éppen csak néhány másodpercnek tűnik az egész.

Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy ezekért a pillanatokért élünk. Szeretnénk őket tartóztatni, ha egyszer részesei voltunk - azonban ez nem lehetséges. Újra és újra megteremetni az élményt, ez az egyetlen lehetőségünk, amelyhez a nyitott befogadás, önmagunk átadásának képessége szükségeltetik. Valamint az elengedés képessége, hogy ne kapaszkodjunk az élménybe, ha múlni akar, hanem engedjük útjára szeretettel, emlékét pedig őrizzük meg magunkban. Majd készüljünk nyugodt szívvel a következő Csodára, abban a biztos tudatban, hogy megérkezik hozzánk a maga idejében. Természetesen ez a hozzáállás kizár minden görcsösséget, viszont annál nagyobb tudatosságot igényel.

Kérdések: Életed mely területén készülsz valamilyen Nagy Pillanat megélésére? Milyen érzéseid vannak, ha rágondolsz: feszültség, görcs, kudarctól való félelem jár át, vagy nyugodt, örömteli várakozás, "én mindent megtettem, úgy lesz jó, ahogy sikerül"-típusú gondolatok járnak a fejdben? Ha inkább a feszültség jellemez, milyen múltbeli helyzetekre emlékszel, amikor lazán és nyitottan tudtál megélni egy örömteli pillanatot? Mi segített akkor, hogy a nyitottság állapotába kerülj?

Kapcsolódó blogbejegyzések: Csodazene Megy és jön Igazából szerelem

Tudatos felkészülés a változásokra és a csodákra

Nem kis feladat, ugye? A felkészülés lényege éppen az, hogy ne az óriási változásra, a csodálatos beteljesülésre koncentráljunk, hanem a jelen pillanatra. A rendezés nem a mi dolgunk, mégis valahogy hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Nekünk csak játszanunk kell, azt viszont teljes átéléssel.

Tehát a feladat: érezd magad jól, MOST! Ehhez össze kell gyűjtened mindazokat a jelenlegi tevékenységeidet, amelyek örömöt okoznak, és átgondolnod, hogyan tudnád őket minél gyakrabban végezni. Amikor pedig benne vagy egy ilyen tevékenységben, fontos, hogy tudatosítsd, mennyire jó ez neked (ezáltal persze a környzeteddel, sőt áttételesen a világgal is jót teszel), és legyél benne teljes lényeddel, ne csak átrohanj az élményen.

Ha pedig van olyan tevékenység, legyen az valamilyen hobbi, utazás, tanulás, amelyre régóta vágysz, gondold végig, hogyan tudnád behozni az életedbe. A lényeg itt is a csinálás, nem pedig az eredmény! Kérlek, ne beszéld le magad azzal, hogy én ehhez nem vagyok elég tehetséges, már öreg vagyok, hogy elkezdjem, nincs rá pénzem, nincs rá időm... Intézd el, hogy legyen! Az első kettőt és társait pedig felejtsd el gyorsan. Megjegyzem, én is így jártam a zenéléssel, énekléssel, csak úgy elkezdtem, mert örömet okozott, mostanra pedig életem egyik legfontosabb örömforrásává és önkifejezési fomájává vált. Soha nem gondoltam, hogy egyszer saját dalokat fogok írni, és tessék! A többiről nem is beszélve...

A végére pedig egy speciális ajánlás arra az esetre, ha a társad megtalálására szeretnéd magad felkészíteni, Sarkadi Kriszta honlapján: Miért vagyok egyedül?

Címkék: változás csoda jelen elengedés nyitottság flow érés áramlat feljődés

Csodazene

 2010.06.23. 10:38

Hétfő este megtörtént a Csoda. Zenéltünk, énekeltünk, elrepültünk, és akik ott voltak, velünk szálltak. Egyszerű dalokat énekeltünk pedig, egy szál gitár és ritmushangszerek kíséretével. (Mint MantraLight zenei formáció: mostantól itt olvashatsz rólunk.) Na jó, az a gitár és a gitáros sem volt azért hétköznapi: Bene János tréner kollégámról van szó, a ritmushangszerek egyike pedig egy sámándob volt, amelyet Sarkadi Kriszta szólaltatott meg elemi erővel. A dalok látszólag egyszerűek, de jól megírtak voltak, és mi felépítettük őket, helyenként 4 szólamban énekeltünk, pontosan kitaláltuk azt is, hogyan vonjuk be a közönséget. De ami még fontosabb: benne éltünk a pillanatban, és ettől valami megszületett. Nevezhetjük Csodának, bár egyre inkább azt gondolom, nem jól használjuk ezt a szót: úgy hisszük, ez egy rendkívüli, ritka jelenség, a normális hétköznapokon túli, véletlenül előforduló, befolyásolhatatlan esemény. És mintha azt is beleértenénk, hogy igazából nem szabadna megtörténnie, és ha mégis, na igen, az egy kivétel, és többet úgyse lesz ilyen, de főleg nem a mi életünkben.

Valóban kiemelkedő, felemelő, isteni élmények, pillanatok élnek Csodaként az emlékezetemben. Érdekes módon az elmúlt 2-3 évben mintha sűrösödnének... Zenélés, éneklés, csoportok, tánc, barátok, munka, szerelem - mindegyikben közös a Találkozás, az Egyesülés, a teljes összehangolódás, minden érzékszervünkkel történő, sőt azon túli egymásrafigyelés. Csoda, igen, Istennel való találkozás, magammal való találkozás, az Életben való feloldódás, repülés, robbanás, vagy éppen körülölelő melegség - valami Igazi. És ezért nem gondolom, hogy a Csoda lenne a rendkívüli. Éppen hogy az az igazi Létezés, mindannyiunk célja, életünk értelme. Nem marasztalható, de újra és újra létrehozható, megélhető. Örömmel, szeretettel, odaadással végzett tevékenységben, bármi legyen is az. És ha ebben az állapotban másokkal egyesülni tudunk, az megsokszorozza az élmény erejét. Elvárni, elképzelni nem lehet, csak menni felé, hittel, odaadással, szabadon. Túllépve a félelmen, szeretettel.

Ez az igazi Művészet: egyesíteni és egyesülni, és ezáltal egy magasabbrendű minőséget létrehozni. Erről álmodtak az alkimisták, erről álmodik a szerelmes férfi és nő, a cégét építő vállalkozó, a tanár, a gyógyító, a szülő... Az Ember. Létrehozni valamit, ami még nem létezett és nem is fog, egyszeri és megismételhetetlen. Feltétele és eredménye az Istenivel való találkozás, az egybeolvadás, Egység élménye. Megláthatjuk a másik ember szemében, megérezhetjük a szívünkben, megmozdítja a testünket, hangokat, szavakat csal elő belőlünk, amelyek egyszercsak összeállnak valamivé amit elképzelni nem, csak érezni tudtunk azelőtt. Hiszen már a születésünk, létezésünk is a Csoda maga! Éljünk hát benne minden percben! Én ezt kívánom magamnak és annyi embert szeretnék magammal hívni erre az útra, ahányat csak tudok.

Címkék: élet öröm csoda pillanat extázis egyesülés

süti beállítások módosítása