Intimitás-imitálás

 2013.11.27. 19:31

intim.jpgIntim betét, intim mosakodó, intim gyanta, intim torna (esetleg illegál)... Az „intim” szó leggyakoribb szókapcsolatai ezek voltak, legalábbis az internetes keresés eredménye szerint. Nekem erről valamilyen titkos, kínos, rejtegetni- és szégyellnivaló tevékenység jut eszembe, amely saját magam elfogadhatóságát biztosítja, de magát a cselekedetet mégsem vállalom fel nyilvánosan. Ráadásul ezek kifejezetten női dolgok, ezért ha netán férfiakkal kapcsolatban merül fel ilyesmi, az még kínosabbnak tűnik.

Számomra mindez két fontos dolgot árul el az intimitáshoz való viszonyunkról: 1) rejtegetjük, szégyelljük; 2) és ez fokozottan vonatkozik a férfiakra. S a harmadik következtetésem, hogy az igazi, mélyebb jelentéséhez, netán átéléséhez nagyon nehezen, nagyon ritkán jutunk el.

Van egy férfi ismerősöm, akivel Facebook-on „találkoztam”. Bejelölt és én visszajelöltem, mivel hasonlónak tűnt az érdeklődési köre az enyémhez, gondoltam, hátha találkoztunk valamilyen rendezvényen, csak már nem emlékszem rá (ez velem gyakran előfordul). Aztán egyszer egy filmklubon személyesen is összefutottunk. A film utáni beszélgetés során odajött hozzám, és hosszan, néma áhítattal bámult rám. Magyarázatul

azt fűzte hozzá a viselkedéséhez, hogy ő most egy angyalt lát, és ez mennyire csodálatos élmény számára. Nekem kevéssé volt az, sőt rendkívül zavarba jöttem, amit elmondtam neki. Általában udvarias és béketűrő vagyok, akkor is az voltam, de igyekeztem mielőbb megszabadulni számomra terhes társaságától. Aztán fél évig semmilyen kommunikáció nem volt köztünk, de a születésnapomra küldött – megint Facebook-on – egy hosszú, meglehetősen szirupos köszöntést. Időnként azt is láttam, hogy (mi mindenr

fb_intimitas.jpg

e jó a fészbúk!) viszonylag rendszeresen más nőneműeket is hasonló édeskés ömlengésekkel bombáz.

Miért zavar engem mindez? Mert olyan magas intimitás-szintet feltételező kommunikáció keveredik bele teljesen megalapozatlanul ezekbe a helyzetekbe, amely kellemetlenné, kínossá teszi ennek fogadását, pláne, mivel a kedvesség, szeretet álarca mögé bújik. Gyakran tapasztalom túlfűtött ezotériával fertőzött közegben, hogy teljesen félreértik a „szeretet” kifejezését, és akár öleléssel, testi érintéssel, akár szavakkal átlépnek olyan határokat, amelynek átlépésére még nem érett meg a két ember kapcsolata.

Miért írok két emberről? Mert azt gondolom, hogy a valódi intimitás az Én és a Te viszonyában jön létre. Lehetséges - bár meglehetősen ritka -, hogy egy csoporton belül mindenki páronként is eléggé mély bizalmi viszonyban van egymással, de inkább jellemző, hogy létrejön egy általánosan elfogadó, biztonságos és szeretetteli légkör a csoportban, amely azonban nem hasonlítható össze azzal a mélységgel, amelyet a két emberközt megszülető intimitás nyújt. Beszéljünk akár anya-gyerek kapcsolatról, párkapcsolatról vagy barátságról: az, ami a két ember intimitásában létrejön, csak és kizárólag kettőjüké, és nem megosztható mással.

Azt hiszem, ebből fakad az intimitás lényege, értéke és minden nehézsége: nekünk kettőnknek fel kell építenünk ezt a különleges közeget, és folyamatosan ápolnunk kell ahhoz, hogy tartós legyen. Az még nem intimitás, amikor úgymond „teljesen rákattanunk egymásra”! Legyen szó szerelemről vagy barátságról. Sőt, még az anya-gyerek kapcsolatban sem elég a „természetes anyai ösztön” a folyamatos egymásra hangolódás biztosításához – hiszen látjuk, milyen gyakran sérül meg ez a nagyon fontos kötelék.

Mindeközben – és persze éppen ezért – csillapíthatatlanul vágyakozunk az intimitás megélésére. Sajnos kevesen rendelkezünk eleve adott eszköztárral a megteremtéséhez, ezért pótlékokhoz folyamodunk. A szexualitás, mint az intimitás egyik legfontosabb közege gyakran esik áldozatul ennek: amikor valaki ismeretlenekkel szexel, vagy egy elhidegült kapcsolatban az intimitás feltámasztásának reményével létesít testi kapcsolatot a partnerével, az ugyanúgy zsákutca. No persze, a zsákutcákra szükségünk van ahhoz, hogy végül megtaláljuk az igazi utat – amennyiben felismerjük, hogy zsákutcába kerültünk, és képesek vagyunk kihátrálni belőle.

Engem teljesen átalakított az, hogy elkezdtem képessé válni az intimitást megélni a párkapcsolatomban. Kénytelen voltam felismerni, milyen „pótszereket” használtam korábban, némi látszat-intimitás beszerzése kedvéért. Ilyen volt a zenéléssel, szerepléssel összekötött nyilvános önkifejezés, az izgalmas kalandok kergetése az élet minden területén, majd a baráti társaságban való „villogás” ezen élmények ecsetelésével. Egyrészt rá kellett jönnöm, hogy az ilyen úton szerzett figyelem, elismerés messze van a valódi intimitástól. Amíg azonban nem éltem át ezt, csak a fájó hiányérzet maradt, amely újabb, még extrémebb kalandok keresésére csábított, és még több felszínes kapcsolat kialakítását eredményezte. Szerencsére a hiányérzet akkora volt, hogy végül egy másik út felé fordított.

Ahogy elinintimitas.jpgdultam a valódi intimitás megélése felé, eleinte sok fájdalomban, ugyanakkor mélyebb, kielégítőbb élményekben volt részem. Most már megerősödve járok ezen az úton, de még mindig sok kérdésem maradt: milyen az a barátság, ahol az intimitásé a főszerep? A régi barátaim közül sokan csalódottan és értetlenül állnak az „új személyiségem” előtt, kérdezve, hogy hová lett az az izgalmas, igaz, roppant nyugtalan régi énem, akivel mindig történt valami? Mások azt mondják, hogy sokkal nyugodtabb lettem, de nem gondolják, hogy unalmasabb, sőt! Én is keresem az önkifejezés újabb, kevésbé öncélú módjait. Próbálok türelmesen viszonyulni a saját átalakulásomhoz, és kivárni, persze ha kell, aktívan elősegíteni az új formák megtalálását az életemben. Olyanokat, amelyek mélyebbek, és valódi intimitásra épülnek. Tudomásul veszem, hogy ilyen kapcsolatokból kevesebb lehet, és sokkal több időt, energiát igényel a fenntartásuk.

Bert Hellinger nyomán sok pszichológus osztja azt a nézetet, hogy az első szerelmi kötődés a legerősebb, és minden további ennél szükségszerűen gyengébb lesz majd. Én ebben kételkedem, vagyis inkább más dimenzióban értelmezem a jelentséget. Nos lehet, hogy a szenvedély és az izgalom csillapul azáltal, hogy valaki több szerelmi viszonyt él át sorozatban, ismeri már azok a lefutását, fázisait. De vajon eljut-e bármelyikben az intimitásig? Azt gondolom, igazi áttörést hoz, amikor valaki képessé válik az intimitás megélésére, és egy ilyen kötődés minden korábbit felülír, bármekkora volt a szenvedély korábban. Azért nehéz ezt felismerni, mert ez a fajta mély intimitás nem a kapcsolat korai, szenvedélyes szakaszában mutatkozik meg, hanem szükségszerűen később, ha a felek már túlvannak az csalódáson, átélték a hatalmi harcokat, majd sikerült ezen túl-látni, és mélyebben, valóságosabban összekapcsolódni. Ennek azonban kikerülhetetlen előfeltétele, hogy feleknek előbb saját magukkal sikerüljön a korábbinál mélyebb, valódibb, intimebb kapcsolatot teremteni.

(Megjelent a Pozitív Gondolkodás Magazin 2013. júliusi számában)

Címkék: együtt szerelem szeretet párkapcsolat intimitás álintimitás

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr605661439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása