Intuíció és önismeret

 2013.10.11. 18:37

kod.jpgAhogy futás közben az intuíció témáján gondolkodtam, úgy tűnt, hogy maga a Természet is a kezemre játszik. Sejtelmes pára borította az alacsonyabban fekvő részeket, ugyanis egy dimbes-dombos, gazdag növényzettel borított tájon (egy valaha volt golfpályán) futottam. Rohamosan sötétedett, így egyre inkább a megérzéseimre, mint a látásomra kellett támaszkodnom. Egy-egy nyíltabb területen azért mégis végigtekinthettem ezen a kifürkészhetetlen vidéken, amely akár félelmetes is lehetett volna, de a félelem helyett a látványhoz hasonlóan ködös jó érzés mozdult meg bennem: „Hiszen belül is ugyanez van! Nem ellenem, kívülem található ez a sejtelmesség, hanem egy vagyok vele!” A testem határvonalai szinte feloldódtak ebben a pillanatban, majd belémhasított a felismerés: „Persze, hiszen a Banya időszakát éljük!” A mélybeszállás, a Sötétségben való elmerülés, az Árnyak felbukkanásának ideje ez, nomeg a velük való találkozásé – az Istennő Évköre szerint. Azért a legtöbb nyugati hagyomány hasonlóan vélekedik a november elsejétől a téli napfordulóig tartó időszakról, nem véletlenül kezdődik a Halloween-nel, Mindenszentekkel, Halottak napjával, s fejeződik be a Fény születésével, Jézus születésével, a Karácsonnyal.

Az intuíció ilyesfajta lelkiállapotot igényel: feloldódást, áramlást, spontaneitást, amelynek feltétele, hogy kikapcsoljuk a racionális elme kontrollját. Racionális elménk ugyanis csak azt fogadja el igaznak, amelyet kétséget kizáróan bizonyítani tudunk, vagy legalábbis logikusnak tűnő érveléssel alá tudunk támasztani. Két esetet tudok kapásból felidézni, amikor a „távolból” megéreztem kedvesem lelkiállapotát - mindkét alkalommal intenzív félelemről volt szó. Először hazafelé tartva a vonaton minden előzetes figyelmeztetés nélkül rámtört a szorongás, hogy valami baj van. Először saját magammal kapcsolatban kezdtem aggódni, de egy idő után ezt olyan képek váltották fel, amelyben a kedvesemet éri valami baj. Majdnem felhívtam, de a racionális elmém lebeszélt róla. Hazaérve az este folyamán egyszer csak spontán elmesélte, hogy amikor jött hazafelé az autópályán, halálfélelme volt, mert helyenként teljesen lefagyott az út, és irányíthatatlanná vált az autó. Mikor volt mindez? Igen, pontosan akkor, amikor én a vonaton annál a bizonyos állomásnál megéreztem a félelmet.

A másik esetben kedvesem meglehetősen kalandosan, autóstoppal tartott hazafelé külföldről, várhatóan hajnali érkezéssel. Amikor lefeküdtem, félálomban ismét jelentkezett a már ismert félelem, hogy valami baj lesz, s immár hamarabb változott át azzá az érzéssé, hogy valami baj éri őt. Akkor furcsán nyugodt maradtan, hiszen ismertem az érzés forrását és magyarázatát is. Egy ilyen éjszakai utazás során könnyen kerülhet ijesztő helyzetbe az ember – gondoltam. S valamiért bíztam benne, hogy meg tudja oldani. Utólag kiderült, hogy az a srác, aki felvette őt, életveszélyesen vezetett, és kedvesem már azon a határon volt, hogy megkéri, fogja vissza magát, annyira félt.

Biztosan fel tudsz idézni hasonló eseteket a saját életedből, Kedves Olvasó – amennyiben hajlandó voltál figyelmet szentelni ezeknek az összefüggéseknek. A leggyakoribb eset, hogy fel sem figyelünk ezekre a finom rezdülésekre, így az egybeesést sem fedezzük fel. Ha mégis, rálegyintünk: „Véletlen volt!” Az ellenkező irányú tévedés sem ritka: tisztán érezzük, hogy a másik ellenséges velünk, vagy rettegünk, hogy baleset ér minket. Elképzelhető, hogy igazunk lesz (főként az első esetben), hiszen várakozásunkkal, viselkedésünkkel előidézzük a rettegett következményt. Ha nem vesszük figyelembe saját félelmünk teremtő erejét, most sem fedezzük fel az összefüggést, és azt mondjuk: „Hát ezt éreztem én előre!” Miközben csak saját haragunkat, félelmünket, bűntudatunkat, szorongásunkat vetítettük ki a másik emberre vagy egy helyzetre. S aztán ott állunk tehetetlenül, széttárt karral, kiszolgáltatva a Sors kénye-kedvének.

Talán már sejted, hogyan kerül a képbe az önismeret. Ha megfelelő szintű tudatossággal és önreflexiós készséggel rendelkezel, képes vagy szétválogatni saját motivációidat, felismerni érzelmeid valós forrását, és saját reakciódat mindezekre. Nem keveredik össze, mi származik a külvilágból és mi belőled. Sőt, még akár arra a bonyolult oda-vissza hatásra is felfigyelsz, ami a külvilág és saját belső világod között zajlik folyamatosan. S végül bár látod, hogy a kettőt nem is igazán érdemes szétválasztani, mégis pontosan észleled az ide-oda áramló érzések minden mozzanatát.

2_kicsi.JPGHosszú fejlődési út ez nekünk, a tudományos-mechanisztikus világkép korlátai közt nevelkedett nyugati embereknek, hiszen ez a világkép eleve tagadja az érzések fontosságát. Amikor feszültségeink kezelésére az egyre intenzívebb külső ingerek fogyasztását alkalmazzuk, miért csodálkozunk, hogy eltompult az érzékelésünk? Klienseimnek (akik átlagnál nem problémásabb emberek) kezdetben gyakran még az is nehézséget okoz, hogy szavakba öntsék, mi zajlik bennük. Ha az érzésekre kérdezek rá, gondolatokat kapok válaszul. Leggyakrabban olyanokat, amelyek a másik ember, vagy a körülmények megítélésére vonatkoznak. Van, aki egyenesen felháborodik, hogy minek foglalkozunk ilyen lényegtelen dolgokkal ahelyett, hogy a valódi problémát oldanánk meg? Márpedig saját életünket csakis saját magunkból kiindulva oldhatjuk meg, bármilyen életterületről van szó, ehhez pedig képessé kell válnunk követni azt, mi zajlik bennünk.

Az intuíció fejlesztésének legjobb útja tehát saját érzéseink folyamatos, tudatos, kitartó megfigyelése. Gerd B. Ziegler így ír erről a képességről a II. Nagy Arkánum, a Főpapnő kapcsán, "akit" az intuíció királynőjeként tisztelhetünk:

Az intuíció az a képesség, amelynek a legtöbb ember kevés tudatos figyelmet szentel. Vannak, akik „hetedik érzéknek” nevezik, arra az adottságra utalva, hogy olyasmiről is tudnak, amit a logikusan gondolkodó értelem sosem volna képes kikövetkeztetni. Az intuíció antennái minden embernél másmilyenek. Mindenki rendelkezik intuitív tudással, de kevesen szentelnek neki valódi figyelmet.”

Ne sajnáld hát a figyelmed magadtól, Kedves Olvasó! Meglátod ettől, nemcsak intuíciód fejlődik majd, hanem életed minden területe mozgásba lendül.

(Megjelent az Ezo porta ingyenes ezoterikus programajánló 2012. decemberi számában)

Címkék: önismeret intuíció érzelmek spiritualitás

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr785563545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása