Árvízi gondolatok

 2013.06.14. 12:01

kardok7_kicsi.JPGAktuális téma, életbevágó helyzet, ráadásul tömegeket érint - nosza, húzzunk rá egy lapot! Mint mindig, a kártya az én viszonyulásomat tükrözi e helyzethez, nem pedig valamilyen általános bölcsességet hirdet. Hátha többeket elgondolkodtat, ezért megosztom e fórumon, bennem mi indult el az árvízi helyzet kapcsán.

Kezdjük magával a lappal, amely nem más, mint a Kardok 7 Hiábavalóság. Első pillanatban megrökönyödtem, aztán jött a ráismerés - hiszen erről beszélek/gondolkodom napok óta! A kételyeimről, amelyek az eddig nagyon is sikeres magyarországi árvízi védekezés ellenére ébredtek bennem.

Az egyik ilyen kétkedő hang a politikai szándékok kiábrándító megjelenése miatt szólal meg bennem, amennyiben politikai hatalom birtokosai próbálják a maguk javára fordítani az árvízi védekezés sikereit, illetve a másik oldalon az estleges hibákat, kudarcokat szintúgy. Lehetne mondani, hogy ez természetes, sőt jogos, de számomra nem az! Az őszinteségtől és tisztánlátástól nagyon messze visz, amikor hatalmi érdekek szűrőjén át próbáljuk elemezni egy tevékenység sikerét vagy kudarcát! Arról nem is beszélve, hogy az együttműködést milyen mértékben nehezíti az ilyesmi.

Ha már az együttműködésnél tartunk: összességében bizonyosan példásnak mondható, hiszen rengeteg önkéntes és hivatásos gátépítő áldozatos munkájának eredménye, hogy a Duna Magyarországon jobbára a medrében maradt. Egyik este párommal mi is kimentünk homokzsákot pakolni a Duna-partra, ahol egyszerre volt lelkesítő látni sokak buzgalmát, és kiábrándító hallani, hogy szidnak másokat - akár a védekezésben szintén résztvevőket! - kiemelve, hogy mi, akik itt vagyunk, csináljuk jól egyedül. A jelenlévő vízügyes szidta a katasztrófavédőket, mondván, hogy ők ugyebár mindenhez értenek, a gödiek a sződligetieket, hogy ők bezzeg nem jönnek építeni (erre rögtön ketten szóltak, hogy bocsi, mi sződligetiek vagyunk!), majd közös erővel a váciak ellen fordultak, talán abban reménykedve, hogy ők elég messze vannak, és ők csak a saját házuk előtt építik a gátat, és az milyen dolog már.arviz_god.jpg

Ezen a ponton elgondolkodtam: nem éppen ezt csináljuk mi is, nagyban? A saját városunk, országunk ússza meg, aztán utánunk az özönvíz? Továbbadjuk a még nagyobb vizet, amit sikeresen benntartottunk a gátak között? Természetes ez így? Nem inkább az összes Duna-menti terület érintettjeinek kellene közösen átgondolni, hol kell benntartani, és hol lehet kiengedni a vizet? Esetleg tetemes haszonnal a vizet öntözésre, az iszapot trágyázásra használni? Ahelyett, hogy a szokásos emberi felfuvalkodottsággal ellenszegülünk a természet erőinek, és ami áradni akar, azt megzabolázzuk - így végeredményben valóban pusztító erejűvé fokozzuk a víz erejét, amely magától a szelídülés, csillapodás útját választaná?

Szerencsére olvasok ilyen véleményeket, cikkeket is szép számmal. Talán haladunk egy globális, rendszerszemléletű gondolkodás felé, amely az egyes résztvevők kölcsönös egymásrautaltságát tartja szem előtt, és arra törekszik, hogy a közös nyereséget maximalizálja, ne pedig a helyi érdeket, az egyéni hasznot, a rövid távú "megúszást" tartsa egyedül szem előtt. Talán mégsem hiábavalóság ezt gondolni, ebben hinni.

Címkék: együttműködés árvíz kölcsönös egymásrautaltság Kardok 7 Hiábavalóság

A bejegyzés trackback címe:

https://monikaesatarot.blog.hu/api/trackback/id/tr695357222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása